Skip to main content

Interjú

Szélrózsa és Teo-caching

Mi várható az ifjúság évében? – Szidoly Roland koordinátort kérdeztük
Egyházunkban ez az esztendő az ifjúság és az elköteleződés tematikus éve, az év egyik legkiemelkedőbb programja pedig a Szélrózsa találkozó lesz. Mindkét projekt fő felelőse Szidoly Roland, az országos iroda gyülekezeti és missziói osztályának osztályvezető-helyettese, a gyermek- és ifjúsági munkaág vezetője ugyanis egyben a Szélrózsa Tízek szervezőcsapatának vezetője is. Mottókról és tervekről...

Isten nem kicsinyes!

Az áldás mibenlétéről beszélgettünk Varga Gyöngyi evangélikus lelkésszel
„Isten áldjon!” „Áldott ünnepeket!” Sok ilyen kifejezést használunk a mindennapjainkban: jártunkban-keltünkben egymásra köszönünk, vagy egy-egy levél végén így búcsúzunk. De mit jelent Isten áldása? Honnan tudhatjuk, hogy valamin Isten áldása van? Ki adhatja és ki kaphatja az áldást? Erről beszélgettünk Varga Gyöngyi evangélikus lelkésszel, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetségi Tanszé...

Sárik Eszter kriminológusként lett lelkipásztor

Hozzáadott érték az Úr közelsége
Előbb vizsgálta a bűnelkövetés és a vallásosság összefüggéseit dr. Sárik Eszter kriminológus, mint hogy aktív gyülekezeti tag vált volna belőle. A hit kérdései ugyanakkor mindig foglalkoztatták, ezért is élte meg egyfajta „hazaérkezésként”, amikor elkezdte az Evangélikus Hittudományi Egyetem másoddiplomás, teológus-lelkész szakos képzését. Vízkereszt ünnepi ordinációja után beszélgettünk v...

Legyetek egymás társai, legyetek egymás segítői!

Az Erős Vár díjas Bonnyai Sándor a gyerekkori mintáról és a cselekvő szeretetről
„Világossá vált számomra, hogy a szeretet köré épült közösség azért van, hogy cselekedjen egymásért. Hitem szerint a gondviselő Isten mindenkiben elhelyezte a jóra való cselekvést, tehát a jóra vagyunk elhíva” – fogalmazott az Evangélikus Életnek adott interjújában Bonnyai Sándor, aki 2023 decemberében vehette át az Erős Vár díjat. A békéscsabai Mentálhigiénés Egyesület fiatal intézményvezetője...

Ketten kell őrizni az ajándékot!

B. Pintér Márta házasságról, özvegységről
„A saját küzdelmeimen, nehézségeimen keresztül tudott az Úristen arra formálni, hogy a hasonló cipőben járó nők: özvegy vagy elvált, gyermekeiket egyedül nevelő asszonyok felé tudjak szolgálni. Ahogy a korábbi drogos lesz a szenvedélybetegek legautentikusabb felkarolója, mert ő tudja felmutatni sorstársainak, hogy van szabadulás ebből a helyzetből, hasonlóképp tudtam én is arról szólni, hogy va...

Ünneplőbe öltöztetett sütemények

Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna esperes a közös indulás édes szimbólumairól
Hobbiként kezdett tortasütésbe – még a járvány idején, a karantén által a négy fal közé szorítva – Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna, a Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye esperese. Keze alól kreatív, finom női eleganciával díszített – mondhatjuk így – alkotások kerültek ki. Gyakran ajándékba készíti tortáit, nemegyszer az esketésre hozzá érkező pároknak, máskor kizárólag az anyagköltséget fogadja e...

A zene előkészít az áldásra

Bence Gábor az esküvői tematikus zenék koncertjéről
Nászinduló-hangversenyre várják a házasulandó fiatal párokat és az esküvőjükre visszaemlékező családokat február 15-én, csütörtökön este hét órakor a budapest-kelenföldi evangélikus templomba. A házasság hetének történetében egyházunkban először kerül sor ilyen „tematikus” koncertre, egy nappal Bálint-nap után. Az ötletgazda-szervezőt, a Kelenföldi Evangélikus Egyházközség kántorát, dr. Bence G...

Legyünk szabadok a kérdezésre!

Dr. Kodácsy-Simon Eszter kételkedésről, provokálásról, életkérdésekről
„Megállni, körülnézni a horizontunkon, és kimondani a kérdéseinket – olyan lényegi elemei a tanulásnak és egész életünknek, ami mostanában nem is annyira magától értetődő” – mondja dr. Kodácsy-Simon Eszter egyetemi docens, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Valláspedagógiai Tanszékének vezetője. Az életkérdések gondolkodásra ösztönöznek, ezért a – habilitációs előadása inspirálta – beszélgetés...

Hét Miatyánk és egy gombostű

Inuit is, lovári is – különleges bibliagyűjtemény az egri Főegyházmegyei Könyvtárban
A könyvek könyve közös lelki tápláléke minden keresztény felekezetnek. Az egri Főegyházmegyei Könyvtárnak híresen gazdag a bibliagyűjteménye: százöt nyelven – közöttük inuit, azaz eszkimó, illetve maja és lapp nyelven is – olvasható a Szentírás részleteiben vagy egészében. A ritka kincsekről Balogh Ferenc könyvtárigazgatóval beszélgettünk.

Tudni kell odahajolni a peremen élőkhöz is

Udvaros Dóra az elköteleződéséről és a misszió szerepéről
Sorozatunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusi, lelkészi hivatásra készülő hallgatóit szólaltatjuk meg indíttatásukról, a szolgálattal kapcsolatos elképzeléseikről, céljaikról. Udvaros Dóra ötödéves hallgatóval elköteleződéséről és a cigánymisszió fontosságáról is beszélgettünk.

Saját identitás és ökumenikus közösség

Protestáns házaspár a Chemin Neuf (Új Élet) Közösség szolgálói között
A Megyeri házaspár önmagában hordozza az ökumenét. Megyeri Gergely elkötelezett református, felesége, Borókay Zsófia hitvalló evangélikus, közös szolgálatuk pedig a katolikus hátterű ökumenikus közösséghez, a Chemin Neuf Közösséghez kötődik. Velük beszélgetett a Parókia.hu újságírója abból az apropóból, hogy az idei ökumenikus imahét tematikájának kidolgozásában a Burkina Faso-i Chemin Neuf köz...

A teológiai ismeretek meggazdagítják az életünket

Az Evangélikus Hittudományi Egyetem küldetéséről kérdeztük Korányi András megbízott rektort
„Mi a biztatást, a tudást és a hátteret tudjuk megadni ahhoz, hogy egy teológus a diploma megszerzését követően eljusson ahhoz a személyes döntéshez, hogy kéri az ordinációját” – fogalmaz Korányi András annak kapcsán, mi az Evangélikus Hittudományi Egyetem mozgástere a lelkészutánpótlás biztosításában. Az intézmény megbízott rektorával a felvételi jelentkezési időszak hajrájához közeledve beszé...

Talpraesett, innovatív csapatban

Kelemen Anna Gyöngy az Isten áldotta szolgálatról
Portrésorozatunkban az egyházunk budapesti Üllői úti országos székházában szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. Ez alkalommal a 2023-ban a Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetéssel is elismert Kelemen Anna Gyönggyel, a diakóniai osztály vezetőjével beszélgetünk.

Nem csak a szószékről hangzik az ige

Angyal-Cseke Csaba a szolgálat sokszínű lehetőségeiről
Sorozatunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusi, lelkészi hivatásra készülő hallgatóit szólaltatjuk meg indíttatásukról, a szolgálattal kapcsolatos elképzeléseikről, céljaikról. Angyal-Cseke Csaba ötödéves hallgatóval elköteleződéséről, illetve a teológia művelésének és a lelkészi szolgálatnak az egymást megerősítő karakteréről is beszélgettünk.

Isten ma is megtalálható

Kondor Péter püspök a szolgáló szeretetről
A boldogságot, belső békét kereső utat minden fiatalnak magának kell végigjárnia. De van valaki, aki ebben is az útitársuk tud lenni – mondja Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület lelki vezetője. Egyházunk ifjúságért felelős püspökét saját fiatalkorának emlékei-tanúságai mellett a tisztújításról és az az év igéjéről is kérdeztük.

Vegyük komolyan a tisztújítást!

Interjú Prőhle Gergely országos felügyelővel
„A jelöltek mondják el, milyennek látják a rájuk bízott közösség állapotát, és milyen terveik vannak a jövőre nézve” – fogalmaz az általános tisztújítás kapcsán Prőhle Gergely. Az egyházi választások mellett a népszámlálás konklúzióiról, illetve az ifjúság és az elköteleződés tematikus évének fontosságáról kérdeztük egyházunk országos felügyelőjét.

Minden téren legyünk önazonos keresztények!

Interjú Fabiny Tamás püspökkel
A tanítás tisztaságából nem engedhetnek, de hivatásukat tekintve „bárányszagúvá” kell válniuk a lelkészeknek – hangsúlyozza Fabiny Tamás, egyházunk elnök-püspöke, az Északi Evangélikus Egyházkerület lelkészi vezetője. A népszámlálás adatai pedig azt mutatják: megoldást kell találni bizonyos strukturális és szemléletbeli hibákra. Évértékelő-évindító interjúnkban tervekről és reményekről is beszé...

Felfedett titkok

Süveges Gergő hittanról, humorról és Füller Tímea új kötetéről
A Luther Kiadó jóvoltából egy hitoktató titkos naplójába és a szöveg formálódásának műhelytitkaiba láthattak bele mindazok, akik az idei, 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon jelen voltak Füller Tímea frissen megjelent kötetének bemutatóján. A szerzővel Süveges Gergő, a közmédia ismert televíziós és rádiós személyisége, nem mellesleg az Apakulcs nevet viselő tréning megálmodója, illetve az...

A hit- és identitáserősítés szolgálatában

Kézdi Beáta főszerkesztő az Evangélikus Élet múltjáról, jelenéről és jövőjéről
Több mint kilencven éve, az indulásakor gyökeresen más világban vehették kezükbe az olvasók az EvÉletet, mint ma. Hogy ennyi évtized múltán, a közben történt tengernyi változás ellenére a lap készítői ma is rendszeresen a nyomdába küldhetik az éppen aktuális számot, az önmagában is hálaadásra indít. A kerek évfordulós esztendő lezárásához közeledve beszélgettünk az immár nyolc évfolyam óta szín...
Jézus születése Isten mosolya komor, zavart, félelemmel teli világunkban - mondta Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsony alkalmából az MTI-nek.