Skip to main content

Riport

Törékenyen érkezünk – Jézus is így jött el

A szülés-születés csodájáról
Ha más nem is, az biztosan mindannyiunkban közös, hogy egyszer megszülettünk, majd amikor lejár az időnk, véget ér földi életünk. Krisztus megtestesülésének ünnepén [a riport eredetileg az Evangélikus Élet 2023 karácsonyi számában jelent meg – a szerk.] az előbbi életeseményre fókuszálunk. Riportalanyainkat egyrészt saját világrajövetelükről, másrészt gyermekeik – vagy akár unokáik – születésér...

Isten adta vágyból Adullám barlangja

Ahol a kávé és a sütemény mellé a Biblia üzenete is jár
Ünnepi díszben áll Vác főtere, a város karácsonyfája mellett sétálunk a Kalmárok udvarába, innen lépcsősor vezet le az ódon pincébe. Az egykor elhagyatott, sok évtizeden át romos helyiségben ma „Isten hozott!” felirat, égősorok, adventi koszorú, pörköltkávé-illat és süteményes pult fogadja a vendéget. Az Adullám kávézó gondos kezek munkájaként meghitt, hangulatos „barlangjává” vált a megpihenni...

Újra Afrikában!

Kenyai gyerekeket táboroztatott a Bálint házaspár
A nyíregyházi Bálint házaspár – dr. Bálint Zoltán vízépítő mérnök és felesége, Bálintné Kis Beáta – életének iránytűje kezdettől Mt 25,31–40: „…valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg.” A kitartó szolgálattá érett elhívást még a nyolcvanas évek elején kapták. Évekig éltek Kenyában, az ottani gyerekek felkarolása azóta is szívügyük...
A szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai együtt tanulnak a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ fogyatékkal élő lakóival. A Nyugat.hu riportja.

Domb teteji igehirdetés

A kötcsei gyülekezet örömeiről
A világon egyedülálló szokással, az úgynevezett „kerbájttal” ünneplik minden évben a kötcsei evangélikusok a kétszázhuszonöt éves templomuk felszentelésének évfordulóját. A sváb gyökerű településen a Luther-követők mindig is meghatározók voltak: egykor még a gazdák „fokmérője” is az volt, sikerül-e befejezniük az évi mezőgazdasági munkákat a november 21-ei evangélikus templomszentelési ünnepig....

Humorral, testbeszéddel, személyesen

Az íróasztalnál ülve: Jakab Béla
Az igehirdető műhelyében című sorozatunkban lelkészekkel találkozhatnak olvasóink „háttérmunka” közben: elsősorban arról kérdezzük őket, miként készülnek a prédikációra, s eközben milyen tárgyak veszik őket körül. Jakab Bélával, az Óbudai Evangélikus Egyházközség lelkészével a lelkészi hivatalban beszélgettünk az istentiszteletre készülés műhelytitkairól.

Isten mentő szeretete a bűnösnek is szól

Az étkezőasztalnál ülve: Györgyi Zsolt
Sorozatunkban lelkészekkel találkozhatnak olvasóink „háttérmunka” közben: elsősorban arról kérdezzük őket, miként készülnek a prédikációra, s eközben milyen tárgyak veszik őket körül. Györgyi Zsoltot, a Marcalgergelyi–Szergényi Társult Evangélikus Egyházközség helyettes lelkészét a családi ebédlőasztalnál kérdeztük istentiszteletre készülésének műhelytitkairól.

Felújított terek, megújuló közösség Pusztavámon

Vendégségben a Vértes lábánál
A megújult, elsősorban szabadtéri gyülekezeti programokhoz alakított pusztavámi parókiaudvaron Ribárszki Ákos, a Pusztavám–Móri Evangélikus Egyházközség lelkésze vár bennünket. „Teljék meg élettel!” – fogalmazza meg a lelkész a legfőbb kívánságát a májusban átadott, korszerű közösségi tereket végigmutatva. Riportunkból kiderül, hogy mi mindent tesz ezért Ribárszki Ákos és családja, az elhivatot...

Imára kulcsolt kézzel, tettre készen

Egyházunkban a tisztújítás éve lesz 2024 – 2. rész
Fontos esztendő lesz egyházunkban 2024-ben. Ne féljünk a nagy szavaktól a tisztújítás kapcsán: egyházunk jövője a tét. Sok feladat, nem kevés adminisztráció, szervezés, együtt gondolkodás, imádkozásban érlelt felelősségvállalás, a szolgálat örömeinek és terhének hordozására való felkészülés kell, hogy megelőzze a választásokat. Egy korábbi cikkben már elkezdtük a feladatok, lehetséges konfliktu...

Szabad-e életre kötelezni?

Összeállítás és podcast az eutanáziáról, teológusszemmel
Az eutanázia – a kegyes halál – az egyik legösszetettebb morális, etikai, teológiai és jogi kérdés, amely az ember életével és halálával, az emberi méltósággal összefüggésben felmerülhet. Orosz Gábor Viktor evangélikus lelkész, teológusprofesszor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektorhelyettese közreműködésével – egy cikk és egy podcastbeszélgetés formájában – igyekszünk minél teljesebb ké...

Választott tisztségben, a legjobb tudással és hűséggel

Egyházunkban a tisztújítás éve lesz 2024 – 1. rész
Fontos esztendő köszönt ránk 2024-ben: hat év után ismét általános tisztújítás lesz egyházunkban. Ne féljünk most a nagy szavaktól: egyházunk jövője a tét. Sok feladat, nem kevés adminisztráció, szervezés, együtt gondolkodás, imádkozásban érlelt felelősségvállalás, a szolgálat örömeinek és terhének hordozására való felkészülés kell, hogy megelőzze a választásokat. A törvény pontosan megsza...

„Hiszek a kegyelmi pillanatokban”

A kisvárosi földrajztanár világhírű természetfotókat készít
Szűkebb pátriája, Soltvadkert körül 20 kilométeres körzetben készíti képeit, amelyekkel világszintű pályázatokon hívja fel a figyelmet a magyar természetfotózásra, de állítja, hogy egy százszor száz méteres területen belül is díjnyertes fotók sorozatát lehet elkészíteni akárhol a természetben, ha van hozzá szeme az embernek. Daróczi Csabát, aki Máté Bencénél is többször – idén hetedszerre – let...
Születésnapot ünnepelt a Magyarországi Keresztyén Ifjúsági Egyesület: száznegyven évvel ezelőtt, 1883. október 31-én evangélikus és református fiatalok közösen hozták létre az akkor már a világ számos pontján nagy népszerűségnek örvendő mozgalom hazai tagszervezetét. Az azóta eltelt majdnem másfél évszázad történéseire november 11-én egész napos ünnepségen emlékeztek vissza a „kiések”.

Egyházért élő emberekre van szükség

Zsinati küldöttek a konfirmációról és az elköteleződésről
A konfirmáció és az elköteleződés évében egyházunk zsinatának – a legszélesebb körű döntéshozó, legfőbb képviseleti és törvényhozó testületnek – három nem lelkészi küldöttjét kérdeztük arról, hogyan emlékeznek vissza a saját konfirmációjukra, mit jelent felnőttéletükben a hit, a közösséghez tartozás, és milyen felelősséget, feladatot jelent a zsinati küldötti tisztség. Már a 2024-ben esedékes t...

Gyógyító, békítő szavakkal

A templom csendjében: Baranyay Bence
Az igehirdető műhelyében című sorozatunkban lelkészekkel találkozhatnak olvasóink „háttérmunka” közben: elsősorban arról kérdezzük őket, miként készülnek a prédikációra, s eközben milyen tárgyak veszik őket körül. Baranyay Bencét, a Répcelak–Csánigi Evangélikus Egyházközség lelkészét a templomban kérdeztük istentiszteletre készülésének műhelytitkairól.

Családok a gyülekezet kötelékében

Láthatóan evangélikus városépítők Szolnokon
„Hogyan válhatnak olyan emberekké gyermekeink, akik nem pusztán sodródnak, hanem karakteresen hívő keresztyén emberként megállják a helyüket, sőt aktívan, kezdeményező módon alakítani is tudják világunkat az evangéliummal?” – tette fel a kérdést Győri Péter Benjámin, a Szolnoki Evangélikus Egyházközség lelkésze a gyülekezetükben évente két alkalommal megrendezett szülői nap hívogató szövegében....

Halleves, zúzapörkölt – gondoskodással fűszerezve

Portugál ízek Újlipótváros szívében
Délidő, vidám nyüzsgés egy hangulatos kis étkezdében a pesti Victor Hugo utcában. Pár lépcsőfok vezet le a Picantéba, hogy a napsárga falak, a kék-fehér portugál fali díszek között „belekóstoljunk” Európának ebbe a vonzó, távoli szegletébe. Magyarok és külföldiek, törzsvendégek és új betérők adják egymásnak a kilincset a portugál–magyar kifőzdében. Bagó Adrienne – aki felnőttkeresztség útján le...

Kik a bátrak: akik felállnak, vagy akik maradnak?

Pedagóguskilátások két nézőpontból
A kontraszt éles. Egyiküket nem tudjuk rosszkor hívni, mert ideje épp tengernyi. Álláskereső, munka nélküli pedagógus – legalábbis nappal. Mert éjjelente álmában most is tanít. Másikukat a tanórák után sikerül elérnünk, szabadkozik, hogy szűk az az idősáv, amikor ráér. Szülői értekezletre, sőt értekezletekre (is) készül. Nemcsak tanárként és osztályfőnökként, hanem édesanyaként is érintett a kö...

Kétkerék-meghajtással a megmaradásért

A turizmusra is a misszió eszközeként tekintenek a kölcsei evangélikusok
Vadregényes helyen élnek a kölcsei evangélikusok. Egy új fejlesztésnek köszönhetően az ebben rejlő turisztikai vonzerőre is építenek. Templomuk tövében idén nyáron több száz bringás vándortáborozó pihent meg. Tóth Attila lelkész nemcsak a földön, hanem a vízen is szívesen kalauzolja őket – és még az égbéli kincsekre is felhívja a figyelmüket.

Isten üzenete ma is megragadható

Az étkezőasztalnál: Varga Tamás
Az igehirdető műhelyében című sorozatunkban lelkészekkel találkozhatnak olvasóink „háttérmunka” közben: elsősorban arról kérdezzük őket, miként készülnek a prédikációra, s eközben milyen tárgyak veszik őket körül. Varga Tamással, a Rábaszentandrási Evangélikus Egyházközség lelkészével a parókián, családi ebédlőasztaluk mellett beszélgettünk az istentiszteletre készülés műhelytitkairól.