Budakeszi Evangélikus egyházközség

„Áldjad őt, mert az Úr megáldja minden munkádat!” (EÉ 57) – Bokrétaünnep Budakeszin

Budakeszi – „2020. július 24-én örömünnepre gyülekeztünk épülő templomunk körül – írták a budakeszi evangélikus gyülekezet Facebook-oldalán. – A falak és a torony ugyanis elérték végső magasságukat, ami fontos állomása a munkálatoknak. Régi hagyományt elevenítettünk fel azzal, hogy a toronyba két munkás felvitt és rögzített egy feldíszített bokrétát, majd koccintottak az épületre, a gyülekezet és a település minden lakójának egészségére.”

Valóságos (pünkösdi) csoda – Épül a mártírok emléktemploma Budakeszin

Budakeszi – A budakeszi evangélikus templom építési munkálatai a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzetben sem álltak le, sőt most kaptak csak igazán új erőre. A 2017. november 29-i alapkőletétel után sokáig kevés látványos dolog történt, ám ez év elején meglendült a munka. Ami pedig most történik, az valóságos pünkösdi csoda. Egy olyan közösségben, ahol minden generáció jelen van, valósággá válik az, amiről Péter apostol az első pünkösdkor prédikált: „…ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak…” (ApCsel 2,17)

Videó: Épülő evangélikus templom Budakeszin

Budakeszi – Mint arról korábban már többször is beszámoltunk, széles összefogásnak köszönhetően, evangélikus templom épül Budakeszin. Az alábbi videón különleges perspektívából tekinthetjük meg a Benczúr László építész által tervezett épület jelenlegi állapotát.

A gyülekezet Krisztus valóságos teste

A Budakeszi Evangélikus Egyházközség rövidesen templomépítésbe kezd. Az alábbiakban a templom építészének, az Ybl-díjas és Prima Primissima Díjjal is kitüntetett Benczúr László írását, tervezői gondolatait közöljük.

Az evangélikus egyház egy családias közösség!

Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. Ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.

A születés pillanatai

Budapest – Az Északi Egyházkerület őszi közgyűléséről megjelent tudósítás egy mondatot szánt egy egyháztörténeti jelentőségű döntésnek: „…a testület támogatta az erdőkertesi, illetve a budakeszi gyülekezet önállósulási szándékát.” (Evangélikus Élet, 2014/48. szám, 3.o.) Erdőkertes és Budakeszi gyülekezete 2015. január 1-jétől önálló! Milyen nagyszerű hír! És milyen kevés szó esett róla. Ennél kevésbé fontos eseményekről is hangsúlyosabb hírek érkeztek. Most viszont alkalmasnak látom az időt, hogy mint a folyamat egyik kísérője egy kicsit részletesebben beszámoljak a Budakeszi Evangélikus Egyházközség születéséről.
Feliratkozás RSS - Budakeszi Evangélikus egyházközség csatornájára