Pápa

Elindult a Vajda Péter Emlékprojekt

Pápa – Vajda Péter reformkori irodalmár-természetbúvár-pedagógus-társadalomkritikus elhunytának közelgő 175. évfordulója alkalmából az Elsősorban pápai Városbarát Egylet (EpVE) – a Kossuth Szövetség Veszprém megyei Csoportja – Vajda Péter Emlékprojektet indított.

Egybecsengés – Hatékony különbözőség – 11. rész

Pápa– Az EPSZTI honlapjának sorozatát a távolságot találkozásra cserélés jegyében indították és az evangélikus nevelés sokszínűségét, értékgazdagságát hetente egy-egy páros portrén keresztül mutatják be. A legutóbbi, rendhagyó alkalomhoz hasonlóan ezúttal is egyazon intézmény két munkatársát szólították meg. Ami viszont változatlan: most is azokat a pontokat keressük interjúalanyaink között, amelyek hasonlóságról, egybecsengésről árulkodnak. A pápai Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola vezetői remekül kiegészítik egymást: amit az inkább teoretikus beállítottságú igazgató elméletben kitalál, azt pragmatikus helyettese a valóságban is kivitelezi. Szücs Gáborral és Tóth Beátával beszélgettek.

Nem vagyok római katolikus. Mit kezdjek a pápával?

Ha egy nem hívő ember a keresztényekre, a kereszténységre gondol, akkor biztos, hogy az első tíz gondolat között, ami az eszébe jut, ott lesz a pápa. Éppen ezért – a világnak ezen a felén – senki egy személyben nem reprezentálja úgy a kereszténységet, mint a római pápa. Így paradox módon kifelé, a világ felé az egység(esség) jelképe, befelé, felekezeti szinten pedig az egyik legmegosztóbb hivatal a pápaság. Lehet hozzá így is, úgy is viszonyulni, de valahogyan viszonyulni kell.

Emlékező írás jelent meg Orlai Petrich Somáról, elhunytának 140. évfordulóján

Pápa – Száznegyven esztendeje hunyt el a hajdani pápai diák, a XIX. század éledő magyar képzőművészetének jeles úttörőjére, – Jókai Mór szavaival élve – az „ihletett festész”: Orlai Petrich Soma. Életéről az Infopapa.hu oldal jelentetett meg egy rendkívül részletgazdag írást, két részletben. Ezt ajánljuk.

Hetek óta először nem volt üres a Szent Péter tér a pápa vasárnapi beszéde alatt

Róma – Egymástól méteres távolságra, több tucatnyian voltak a vatikáni Szent Péter téren vasárnap. Ez volt az első alkalom március 10. óta, hogy Ferenc pápa nem az üres teret látta, amikor beszéde után kinézett az apostoli paloták ablakából.

Ferenc pápa péntekre is közös imára hívta a keresztényeket

Vatikánváros – Irgalmasságot kért az emberiségnek, támaszt a betegeknek, valamint az őket ápolóknak Ferenc pápa azzal a miatyánk imádsággal, melyet szerdán délben mondott el a Vatikánban egyenes nemzetközi közvetítésben.

Imádkozzuk együtt a Miatyánkot! – Az evangélikusok is csatlakoztak Ferenc pápa felhívásához

Róma – A Magyarországi Evangélikus Egyház püspöki tanácsa az Lutheránus Világszövetség vezetésének bátorítására arra kéri egyházunk híveit, hogy ma déli 12 órakor csatlakozzanak Ferenc pápa felhívásához a Miatyánk közös elimádkozására. Egy helyen most nem tudunk közösen összejönni, hogy imádkozzunk, de ha a Jézustól tanult imádságot együtt mondjunk, akkor tér és idő fölött össze leszünk kötve egymással és a világ más keresztényeivel. Az imádságban egyesülve imádkozunk Isten irgalmáért, gyógyító erejéért és a járvány elmúlásáért.

Bajor adományból folytatódhat a pápai evangélikus templom felújítása

Pápa – Nagymértékű bajor adománynak köszönhetően folytatódhatnak a pápai evangélikus templom pár éve megkezdődött felújítási munkálatai. A Pápai Evangélikus Egyházközség ugyanis nemrég hetvenezer eurós, azaz megközelítőleg huszonegymillió forintos támogatást kapott a Bajor Evangélikus Egyháztól.

Evangélikus–katolikus közös megemlékezés Luther kiátkozásának 500. évfordulóján

Genf – A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) és a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa (PCPCU) 2020. január 14-én tartotta közös munkatársi ülését Genfben, dr. Martin Junge LVSZ főtitkár és Kurt Koch bíboros elnökletével.

Fontos az egymás irányába fordulás – A hívők egységéért imádkoztak Pápán

Pápa – Isten közelségében, ökumenikus közösségében a Krisztus-hívők egységéért imádkozhatnak és énekelhetnek együtt a hívek a történelmi felekezetek egyetemes imahetén.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Pápa csatornájára