Sárszentlőrinc

„Nemcsak kenyérrel él az ember” – Cigányételek bemutatója volt Sárszentlőrincen

Sárszentlőrinc – A lassan másfél évtizedes hagyománynak megfelelően idén is a nyár kellős közepén tartották meg Sárszentlőrincen a Cigányételek bemutatója elnevezésű napot. Július 18-án száznál is többen jöttek össze az egyházközség alapítványi épületének udvarán a minőségi élet megélése jegyében.

Fának lombjából, reményből, imából épített sátor

Sárszentlőrinc – Ki tudja hány éve már, hogy a Teleház udvarán nőtt vén diófa óvó sátorrá növesztette ágait. Hatalmas kupola borul az udvarra, akár harminchatan is elférnek alatta, mára ezt már jól tudjuk. Június 29-én hétfőn kezdődött a hittantábor, amit eredetileg bentlakásosra terveztünk a Velencei-tó partjára, de a járvány felülírta emberi terveinket. Végül, ahogy lehetett táborban gondolkozni, elkezdtük a szervezést.

A kilenc testvér közül négyen választották a lelkészi pályát

Sárszentlőrinc – Hat gyermekkel költözött Sárszentlőrincre 1953-ban, az akkor kinevezett evangélikus lelkipásztor, Csepregi Béla. Még hárman születtek itt, köztük hetedikként Erzsébet nevű lánya, aki követte apját a szószéken. Ma ő a gyülekezet vezetője, de jövőre nyugdíjba megy. Erről és sok minden másról beszél az itt következő interjúban, régi karácsonyok hangulatát is felidézve.

Orgonát avattak Sárszentlőrincen

Sárszentlőrinc – Hálaadó istentisztelet és ünnepi koncert keretében vette használatba felújított orgonáját a sárszentlőrinci gyülekezet. A pécsi Angster cég által 1945-ben épített, kétmanuálos, tizenhat regiszteres orgona párját ritkítja a dunántúli evangélikus templomokban szolgáló orgonák között, de már régóta felújításra szorult.

Átadott élettel

Sárszentlőrincen romák között végez missziót Cseh Sándor. A Zsivora György Népfőiskolai Alapítvány missziói munkatársa kameránk előtt vallott életéről, annak mélységeiről, korábbi alvilági, bűnöző életéről, a kilátástalanságról, majd a megtéréséről, újjászületéséről és azóta végzett szolgálatáról.

Újra bibliaiskolai sorozat Sárszentlőrincen

Sárszentlőrinc – Csepregi Erzsébet evangélikus lelkész szervezésében újra elindult a bibliaiskolai sorozat Sárszentlőrincen. Ennek mottója: „…törekedj békességre, és kövesd azt!” (Zsolt 34,15)

Lázár Ervin kérte: őrizzék meg a falut

Sárszentlőrinc – Negyven évig tanított Sárszentlőrincen Szüszné Horváth Ilona. A helyi közéletnek is aktív résztvevője volt önkormányzati képviselőként és alpolgármesterként. Nyugdíjasként továbbra is szervezi a Petőfi Sándor-szavalóversenyeket. Az idei lesz a huszonötödik.

Gyülekezetépítés a fogyó gyülekezetekben, elöregedő falvakban

Sárszentlőrinc – Két újabb előadással zárult a sárszentlőrinci bibliaiskola, melyet Karl Jánosné Csepregi Erzsébet lelkészasszony szervezett. Orbán Attila szárazdi lelkész 2018. február 18-án tartott előadásáról már beszámoltunk. Ezt követően, február 24-én Brebovszkyné Pintér Márta, az Evangélikus Külmissziói Egyesület lelkészi elnöke volt a gyülekezet vendége.

Bibliaiskola indult Sárszentlőrincen

Sárszentlőrinc – Karl Jánosné Csepregi Erzsébet lelkésznő szervezésében bibliaiskolai sorozat indult Sárszentlőrincen, a hagyományokból fakadóan főleg roma résztvevőkkel. Az első alkalomra 2018. február 18-án került sor.

Reformációi hétvégét tartottak Sárszentlőrincen

Sárszentlőrinc – Élménydús napok vannak mögöttünk. Előbb izgalmas hónapok, a készülődés ideje, aztán annak az öröme, hogy valóra vált mindaz, amit elterveztünk. Felsorolni is hosszú, mi minden történt október 7-én és 8-án gyülekezetünkben.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Sárszentlőrinc csatornájára