Skip to main content

Karácsony

A karácsony a keresztény ünnepkörben Jézus Krisztus születésének ünnepe. A kétnapos ünnepet négyhetes előkészületi idő, az advent előzi meg. A karácsony első napjának vigíliáját, azaz előestéjét szentestének nevezzük. Szenteste időpontja a naptárban kötött, mindig december 24-ére esik.


Karácsony, Jézus születésének ünnepe

A Bibliában, az Újszövetségben Máté és Lukács evangéliuma számol be az első karácsony eseményeiről, a Megváltó születésének történetéről. Lukács evangélista tudósít arról, hogy Isten elküldte Gábriel angyalt a názáreti Máriához, „aki a Dávid házából származó József jegyese volt” (1,27). Gábriel elmondta Máriának, hogy gyermeke fog születni, mégpedig az Isten Fiát fogja világra hozni, akit Jézusnak kell elneveznie. Mária megkérdezte az angyalt: „Hogyan lehetséges ez, mivel én férfit nem ismerek?” (1,34) – „A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának” (1,35) – felelte az égi küldött.

Máté evangéliumának első fejezetében azt olvashatjuk, hogy Józsefnek is megjelent az Úr angyala a következő üzenettel: „…ne félj feleségül venni Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből.” (1,20–21)

Mindez Augustus császár és Heródes király uralkodása idején történt. Amikor a császár népszámlálást rendelt el, József és Mária Betlehembe, József szülővárosába mentek, hogy ott írják össze őket. Mivel a szálláshelyek megteltek, csak egy istállóban tudták meghúzni magukat. Mária itt adott életet Jézusnak. „[A]míg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.” (Lk 2,6–7)

Ezen a karácsonyéjszakán látogatók is érkeztek az újszülött kisdedhez. A környékbeli legelőkön pásztorok vigyáztak a nyájra. Megjelent nekik az Úr angyala, aki karácsonyi üzenetet hozott: „Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lk 2,10–11) Azt is elmondta, hogy a gyermek bepólyálva fekszik egy jászolban. A nagy fényességgel megtelt karácsonyi éjben az égi küldött mellett egy angyalsereg is megjelent a pásztorok szeme láttára, és az angyalok Istent dicsérve így szóltak: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” (Lk 2,14)

Miután az angyalok elmentek, a pásztorok azonnal útra keltek, hogy megbizonyosodjanak mindarról, amiről a mennyei küldöttek hírt hoztak ezen a karácsonyéjszakán. A Szentírás tanúsága szerint, amikor meglátták a kisdedet, elmesélték az angyali látogatást és mindazt, amit az égi követ Jézusról mondott.

Karácsony éjszakáján egy különleges csillag is feltűnt az égen, amely hírül vitte a Megváltó születését. Az égi jelet három napkeleti bölcs is meglátta, akik ezért útra keltek, hogy hódolatukat fejezzék ki a zsidók újszülött királyának.

A karácsony a naptárban

A kereszténység sokáig csak Jézus feltámadását, a húsvétot ünnepelte, a karácsony háttérbe szorult. A korai keresztény írók némelyike (például Órigenész) kifejezetten tiltakoztak Jézus születése napjának megünneplése ellen, mivel ezt pogány szokásnak tartották. A karácsonyi eseményeknél fontosabb volt számukra az epifánia, Jézus megkeresztelésének ünnepe, amelyet az üdvtörténet szempontjából előrébb valónak tartottak.

Jézus születésének dátuma nem ismert, és a keresztény hagyomány sem őrizte meg ezt az információt. Az első karácsonyokat, azaz a Megváltó test szerinti megszületésének, az inkarnációnak az emlékezetét – több forrás tanúsága alapján – tavasszal tartották. A legkorábbi, 243-ból származó adat szerint a tavaszi napéjegyenlőség közelében, március 28-án ünnepelték a karácsonyt.

A téli karácsonydátumok kialakulása hosszú folyamat eredménye. Eleinte, még a 4. század kezdetén az epifánia és a karácsony ünnepe összekapcsolódott. A január 6-ára virradó éjjelen emlékeztek meg Jézus születéséről, napközben pedig a megkeresztelését ünnepelték. Az epifánia és a karácsony ünnepe idővel kettévált. Biztos adat áll rendelkezésre arra nézve, hogy 336-ban december 25-én emlékeztek meg Jézus születéséről. Ez a nap a római vallási világban az egyik legnagyobb isten, a sötétséget legyőző Mitrász napisten tiszteletére rendelt ünnep volt. A nyugati keresztények számára egyre fontosabbá vált – többek között Nagy Konstantin császár is szorgalmazta –, hogy a pogány ünnepet keresztény üzenettel ellensúlyozzák. Ennek 325-ben a niceai zsinaton érkezett el az ideje, amikor Jézus születésének ünnepét, a karácsony napját december 25-ére rögzítették. Az ortodox és más keleti egyházakban azonban ma is január 6-án ünneplik a karácsonyt.

Karácsony a néphagyományban

A néphagyományban mind a szentestét, mind pedig a karácsony kétnapos ünnepét számos szokás, illetve hiedelem övezte. Ezek gyökerei egyrészt a kereszténység előtti időszakhoz, abban is főként a téli napfordulóhoz kötődő babonás képzetekhez, másrészt az ünnep keresztény jellegéhez vezetnek.

A karácsonyi néphagyomány szerint szentestén nem végeztek mezei munkát, hanem a ház körüli rendrakással és finom ételek készítésével hangolódtak az ünnepre. A római katolikus családok egész napos böjtöt tartottak, csak az esti harangszó után ültek asztalhoz. A karácsony előestéjén, azaz szenteste megszabott rendje volt az asztal díszítésének és az étkezésnek. A Dunántúlon, illetve az Alföld egyes részein úgynevezett karácsonyi abroszt használtak, amely anyagában és díszítésében is fehér, ritkábban piros színű volt. Egyes területeken akár két-három karácsonyi abroszt is használtak, amelyeket a középvonalaik csíkjaival merőlegesen fektettek egymásra, mintegy keresztet alkotva. „A Zobor vidéki magyaroknál a karácsonyi abrosz felterítése egy termésvarázsló rítus része: a gazda és a gazdasszony, miután az ablakra búzát szórtak, együttesen tették az asztalra a két karácsonyi abroszt, majd váltakozva maguk felé húzogatták, ill. háromszor megcserélték a feltett két karácsonyi abroszt, ismétlődő párbeszéddel kísérve a műveletet (például Menyhe: »Mit húz kend?« »Konkolyt, mindenféle gazt a búzából«); ettől a jelképes »gaztalanítástól« remélték a következő évi búzavetésnek a gyomoktól való megóvását” – írja a Magyar néprajzi lexikon.

A karácsonyi abroszt a vacsora végén leszedték, de a későbbiekben is fontos szerepet tulajdonítottak neki. Például egyes területeken újévig a karácsonyi abroszba takaróztak, hogy ne érje őket betegség, más helyeken a betegeket dörzsölték be vele, gyógyító erőt tulajdonítva neki. Sok helyen a jó termés reményében tavasszal a karácsonyi abroszból vetették a kenyérgabonát.

A szentesti vacsoraasztalra gabonamagvakat is helyeztek, amelyeket aztán a baromfinak adtak, hogy azok jól tojjanak. Karácsonyi népszokás volt szalmát vinni a szobába, emlékeztetőül, hogy Jézus is szalmán feküdt a jászolbölcsőben.

Az éjféli miséhez is számos népszokás kapcsolódott. Az egyik legismertebb a Luca székéhez kötődik: aki felállt a Luca székére karácsony szentestéjén, az megláthatta, ki a boszorkány. De a szerelmi jóslás számos fajtája is kapcsolódott a karácsonyi ünnepekhez.

A legismertebb és leggyakoribb karácsonyi szokások közé tartozott a betlehemezés. Ezzel a többszereplős dramatizált játékkal idézték fel a karácsonyi történetet. Sok helyen szokás volt az éjféli mise vagy istentisztelet előtt a rokonok, barátok ablaka alatt karácsonyi dalokat énekelni.

Kapcsolódó cikkek