Skip to main content

2023. október 3. 14:23

A Lutheránus Világszövetség 13. nagygyűlésének záródokumentuma

„Egy test, egy lélek, egy reménység”

 „Egy test, egy lélek, egy reménység” mottóval rendezte tizenharmadik nagygyűlését a Lutheránus Világszövetség szeptember 13. és 19. között Krakkóban. A tanácskozás végén a résztvevők záródokumentumot fogadtak el, amely az alábbiakban teljes terjedelmében olvasható.

A Lutheránus Világszövetség 13. nagygyűlésének záródokumentuma

Bevezetés

A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) tizenharmadik közgyűlésének küldötteiként 2023. szeptember 13. és 19. között a lengyelországi Krakkóban gyűltünk össze istentiszteletre és elmélkedésre, valamint hogy megvitassuk és felismerjük azt az utat, amelyet egyházunk globális közösségének az „Egy test, egy lélek, egy reménység” (vö. Ef 4,4) téma összefüggésében kell járnia.

Mielőtt idejöttünk, külön is találkoztunk saját régióinkban, majd összegyűltünk Lengyelországban is a fiatalok, nők és – először – férfiak számára rendezett előgyűléseken.

Hálásak vagyunk a Lengyelországi Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyháznak, a vezetőinek, a gyülekezeteinek és az önkénteseinek nagylelkű vendégszeretetükért. Kisebbségi, saját országában gyakori kihívásokat támasztó környezetben tanúskodó egyházként valóban megmutatták nekünk, hogy minden egyháznak vannak ajándékai, amelyeket képes megosztani a közösség többi tagjával.

Ezen a nagygyűlésen arra emlékeztettük magunkat, hogy sürgősen szükség van koherens, hiteles és egységes evangéliumi tanúságtételre a sokféle válság közepette, amely ma többféleképpen sújtja megosztott és széttöredezett világunkat.

Az Ágostai hitvallás 2030. évi ötszázadik évfordulójára előretekintve emlékezünk a 16. század reformátorainak felhívására – amelyet fő előadónk, Tomáš Halík professzor is felidézett –, hogy legyünk „folyamatosan megújuló egyház”. Munkálkodjunk a keresztény egységért, és egyúttal törekedjünk az egész emberiséggel és az egész teremtett világgal való egységre is, azáltal, hogy szavainkkal és cselekedeteinkkel tanúskodunk az evangéliumról.

Egy test

Az istentiszteleten elmélkedtünk a megtestesülésről: hogy Isten sebezhető hús-vér testben, csecsemőként született meg, majd jászolba fektették. Az inkarnáció arra indít bennünket, hogy felismerjük Istent minden személyben és az egész teremtésben, elismerve mély egységünket.

De megosztott világban élünk, ahol a test fájdalommal, elutasítással, kirekesztéssel találkozik, és a Föld – közös otthonunk – is szenved a növekvő klímakatasztrófa hatásaitól.

A globális hőmérséklet könyörtelen emelkedése – az idei év már most a legmelegebb a feljegyzések szerint – a biológiai sokféleség, életek, a megélhetés és egész közösségek elvesztését jelentette. Meghalljuk és komolyan vesszük a sürgős cselekvésre való felhívást. Isten teremtett világának része vagyunk. A fiatalok vezérletével megígérjük, hogy a gazdasági és éghajlati igazságosság hatékonyabb szószólói leszünk, hogy megvédjük a bolygót és erőforrásait a jövő generációi számára. Együtt megerősítjük, hogy a teremtett világ nem bocsátható áruba.

Abban a régióban gyűltünk össze, ahol Oroszország Ukrajna elleni háborújában százezrek haltak és sebesültek meg és további milliók elhagyni kényszerültek hazájukat a harcok miatt. Világszerte halljuk a háborúktól és konfliktusoktól megnyomorított, megölt vagy kitelepített testek kiáltását. Megemlékezünk Etiópiáról, Haitiról, Manipurról, Mianmarról, Nigériáról, Palesztináról, Szudánról, Venezueláról, Jemenről és több más helyről, ahol az erőszak életeket követel és egész közösségeket tesz tönkre. Hitünk arra hív bennünket, hogy legyünk az igazságosság, a béke és a megbékélés hírnökei, mindig azok mellett állva, akik a legsebezhetőbbek.

Ebben az évben volt a legnagyobb a bevándorló és a belső menekültek száma: a hivatalos adatok szerint meghaladja a 108 milliót. Hitünk arra szólít fel bennünket, hogy fogadjuk be az idegent. Hálásak vagyunk azoknak, akik valóban menedéket és támogatást kínálnak, felidézve Krisztus szavait: „…jövevény voltam, és befogadtatok…” (Mt 25,35)

Elutasítjuk az erőszak és a negatív megkülönböztetés minden formáját, legyen az akár faji, etnikai, nemi, szexualitáson alapuló, osztály-, életkor-, fogyatékosság- vagy idegenellenes, kasztok, illetve társadalmi háttér szerint megkülönböztető gyűlölet. Minden ember Isten képmására teremtetett, egyenlő méltósággal, amely nem válhat alku tárgyává.

Az LVSZ nemek közti igazságosságról szóló dokumentumának (LWF Gender Justice Policy) tizedik évfordulóján üdvözöljük a már eddig elért eredményeket, és megerősítjük megingathatatlan elkötelezettségünket a nők szerepvállalása, valamint aziránt, hogy vége legyen a szexuális és nemi alapú erőszaknak, amely a Covid19-világjárvány idején tovább növekedett. Erősebb partnerségre szólítjuk fel a nőket és a férfiakat, hogy együtt küzdjenek a patriarchális berendezkedés ellen, és megerősítjük a férfiasság azon értelmezését, amelyet a törődés, a gondoskodás és a szolgálat jellemez.

Megismételjük az LVSZ felhívását, amelyet először csaknem négy évtizeddel ezelőtt tettek közzé, hogy megerősítsük a nők teljes részvételét a felszentelt szolgálatban. Nem szabadna, hogy különbség legyen nők és férfiak felszentelt szolgálata között.

Együtt sírunk azokkal a nőkkel, akiktől még mindig megtagadják egyenlő méltóságukat, és faji, kulturális vagy vallási okokból elnyomást szenvednek. Teológiai reflexióra és oktatásra szólítunk fel a nemek közötti igazságosság terén, és arra, hogy a nőknek és a lányoknak biztosítva legyen a tisztességes és igazságos jövő, amely számukra is gazdagon biztosít lehetőségeket.

Ha sokszínű a részvétel közösségeink életében, akkor erősebbek vagyunk. Elkötelezzük magunkat, hogy dolgozunk a generációk közötti igazságosságért is. Bár történt némi előrelépés, nem szabad természetesnek vennünk. Jobban oda kell figyelnünk arra, hogy a fiatalok valóban részt vegyenek az egyházi élet minden területén, beleértve a kormányzást és a döntéshozatalt is.

Arra kaptunk elhívást, hogy felismerjük egymásban Krisztust, és küzdjünk az embertelenítő gyűlöletbeszéd ellen, amely egyének vagy közösségek elleni káros fellépéshez vezet. Mindannyian egyek vagyunk Krisztus testében, és tudjuk, hogy ha a test egyik tagjának fáj, akkor az egész test szenved. Pál apostol így emlékeztet bennünket: „Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban.” (Gal 3,28)

Hitünk arra késztet bennünket, hogy törődjünk mások testi épségével, de ugyanúgy előtérbe kell helyeznünk a mentális, lelki és érzelmi egészség fontosságát is. Globális hívő közösségként a megbélyegzés és az elszigeteltség elleni küzdelemre kaptunk elhívást, valamint az elfogadás, a hozzáférhetőség és a befogadás tereinek megteremtésére, ahova az emberek szükség esetén fordulhatnak. Tudomásunk van arról, hogy megszaporodtak a mentális egészségi problémák a Covid19-világjárvány és a növekvő éghajlati vészhelyzet, továbbá az erőszak, a diszkrimináció és a polarizáció következtében. E téren a teológiai reflexió mellett sürgős gyakorlati intézkedésekre van szükség.

Az LVSZ az evangéliumot különféle módon hirdető egyházak közössége, de minden időszakban és minden kulturális, gazdasági és politikai közegben arra törekszünk, hogy a föld sójává és a világ világosságává váljunk. A sokféleségben való egység ajándékát ünnepeljük, tudva, hogy a középpont mindig Krisztus.

Tagegyházaink országonként és régiónként jelentősen eltérnek egymástól. Igyekszünk megosztani egymás terheit, de kölcsönösen felelősséggel is tartozunk egymásnak – ez a kölcsönös felelősségvállalás az egyház egyik jellemzője. Beszélgetéseken keresztül felismerjük, mit jelent Krisztus egy testének lenni – sokszínűségünkkel gazdagítva azt – kilencvenkilenc országban. Szükségünk van egymás tapasztalataira, meglátásaira és kritikájára. Az a Krisztus emlékeztet és bátorít bennünket, aki mindent összetart (vö. Kol 1,17).

Az LVSZ hitvalló közösség, de nem befelé forduló konfesszionalista szervezet. Megalakulása óta a keresztény egységért végzett munka az egyik fő feladata. A széles körű ökumenikus mozgalom részeként tekintünk magunkra, és partnereinkkel szoros együttműködésben igyekszünk eleget tenni Krisztus felhívásának: „…hogy mindnyájan egyek legyenek…” (Ján 17,21)

Evangélikusnak lenni annyit jelent, mint ökumenikusnak lenni. Az Úr arra hív bennünket, hogy ismerjük fel, hogy az egyház egy test Krisztusban, alázatban. Évtizedek óta gyümölcsöző ökumenikus párbeszédet folytatunk, és törekszünk minden kereszténnyel a mélyebb és szélesebb körű megértésre.

Tisztában vagyunk azokkal a nézeteltérésekkel és megosztottságokkal, amelyek a keresztény gyülekezeteket elválasztották az évszázadok során, és továbbra is feszültséget okoznak saját egyházainkban, a globális evangélikus közösségen belül és a keresztények között világszerte. De azt is tudjuk, hogy több, ami összeköt, mint ami elválaszt, és megfogadjuk, hogy együtt megyünk előre.

Egy Lélek

Az istentiszteleten megvallottuk összetört szívünket, és imádkoztunk, hogy Isten teremtsen bennünk tiszta szívet. Hallottuk az ígéretet, hogy Isten Lelke megújított és megbékéltetett bennünket, és arra indít és ösztönöz, hogy megéljük az Istenhez fűződő, már meglévő közelséget, és közelebb kerüljünk egymáshoz.

Növekvő szélsőségek világában élünk, ahol félrevezető teológiák kizárólagos vagy a valóság elől menekülő közösségeket kreálnak, a hatalom és a gazdagság kevesek kezében halmozódik fel, miközben megjelenik a félelem és a széttagoltság az egyházakban és a közösségekben. Felismertük, hogy ennek leküzdéséhez felelős teológiákra kell alapoznunk tanításunkat és igehirdetésünket mind a globális közösségben, mind a tagegyházakban.

A felelős teológia a Biblián alapszik. Sebeket gyógyít, egységet teremt, és erősíti a közösséget. A felelős teológia holisztikus, befogadó nyelvet, változatos és mindenki számára elérhető kommunikációs csatornákat használ. A felelős teológia befogadó közösségeket épít, meri megújítani nyelvét és a periférián élő emberek megszólításának módjait. A felelős teológia teret ad az isteni Lélek megújító és reformáló erejének.

Hangsúlyozzuk a színvonalasabb teológiai oktatás és a vezetőképzés fontosságát egyházaink fenntarthatóságáért, felkészítve az embereket arra, hogy a komplex problémákkal való foglalkozás közben se elégedjenek meg leegyszerűsített válaszokkal.

A vallások közötti konstruktív elköteleződésnek külön hangsúlyt kellene kapnia a teológiai oktatásban, amely megvalósulhat mind a magasabb szintű teológiai párbeszédben, mind a más vallásúakkal történő harmonikus mindennapi találkozásokon keresztül. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy jó szomszédok legyünk a vallásilag sokszínű társadalomban.

Az 1984-es budapesti nagygyűlésen az LVSZ elhatárolódott Luther Márton zsidóellenes nézeteitől, valamint a zsidók elleni erőszakra buzdító javaslataitól a későbbi írásaiban. Ezzel kijelentettük, hogy az antiszemitizmus ellentmondás, és sérti az evangélium üzenetét. Ezt megerősítjük, és kifejezzük folyamatos elkötelezettségünket, hogy a keresztény hitben a zsidó nép iránt szeretettel és tisztelettel éljük meg evangélikus örökségünket.

Egyházak közösségeként arra kaptunk elhívást, hogy megkülönböztessük az isteni Lelket a világban jelen lévő különböző lelkektől (vö. 1Kor 12,10), és hogy feltárjuk, mire hív bennünket a Szentháromság Isten abban a világban, ahol sok egymásnak ellentmondó, hamis és zavaró üzenetet kommunikálnak. Ha megéljük az egységet az imádságban és a közös istentiszteletben, a Szentírás és az evangélikus hitvallási iratok közös tanulmányozásában, akkor felismerjük Isten elhívását mai világunkban, és cselekvéssé formáljuk.

Végigsétáltunk Auschwitz-Birkenau táborain.
Mintha állatok volnának, úgy szállították, majd a halálba küldték őket.
Azért mentünk oda, hogy szembenézzünk az igazsággal.
Hazudtak nekik, megalázták és meggyilkolták őket.
Sírva gyászoltunk.

Auschwitz-Birkenauban járva
megemlékeztünk más helyekről is, ahol kimondhatatlan gonoszság van.
Megemlékezünk arról, hogy egyetlen emberiség van,
hogy mindenkinek azonos a méltósága, amelyet Istentől kapott.
Megígérjük, hogy soha nem leszünk közömbösek.
Megígérjük, hogy kiállunk a gyűlöletbeszéd, a hazugság és az atrocitások ellen.
Így imádkozunk: „Soha többé.”

A nagygyűlés témája arra emlékeztet bennünket, hogy a test és a lélek összetartozik, ami arra ösztönöz bennünket, hogy felszólaljunk az elnyomás minden formája ellen, legyen bár lelki vagy fizikai. Arra kaptunk elhívást, hogy harcoljunk a rasszizmus, az erőszak, a bántalmazás, az egyenlőtlenség és a kizsákmányolás ellen, amelyek még mindig jelen vannak mind az egyházban, mind a társadalomban.

A világ egyes részein az egyházak olyan törvényektől vagy kormányzati döntésektől szenvednek, amelyek korlátozzák szólásszabadságukat, sőt üldöztetésnek vetik alá őket, ha felemelik hangjukat az igazságszolgáltatás és az emberi jogok nevében. Elítéljük a diszkriminációt és keresztény testvéreink elnyomását, bárhol is történik, a hitüktől és a felekezetüktől függetlenül. Kérjük a tagegyházakat, hogy imádkozzanak értük, és buzdítsák a közösséget, hogy foglalkozzon ezzel a problémával.

Egy reménység

Az istentiszteleten emlékeztünk arra, hogy egy emberi család vagyunk, és bár a viharok durvák, Krisztus velünk van a csónakban.

Az egymást keresztező válságokkal és a nehezen kivívott emberi jogok visszaszorításával szembesülve érezhetjük úgy, hogy az előttünk álló kihívások elsöpörnek bennünket, és leküzdhetetlenek. Ezen a nagygyűlésen meghallottuk a feltámadt Krisztust, amint azt mondja nekünk: „Ne féljetek!”

A Lélek megmutatja nekünk, hogy lehetséges másfajta világ. Az evangélium reménységre hív, hogy megtanuljuk olvasni Isten ígéretének jeleit mindenütt a világon, mert reménységünk Jézus Krisztusra épül.

Evangélikusként részt veszünk Isten holisztikus küldetésében: az igehirdetésben, az érdekképviseletben, a diakóniában nemzetközi szinten és a helyi egyházainkban egyaránt. Keresztségünk által elhívást és küldést is kaptunk, hogy hirdessük Jézus Krisztus felszabadító evangéliumát szóban és tettekben. A Lélek arra hív bennünket, hogy legyünk az igazságosság, a béke és a megbékélés eszközei, gyógyítva egyházaink és közös világunk belső sebeit. A Szentlélek által felvértezve arra kapunk bátorítást, hogy reménységen alapuló közösségeket építsünk szerte a világon, ahol megosztják és megélik az evangéliumot.

Amikor reményről beszélünk, nem szabad, hogy megzavarjanak bennünket a világi ígéretek, a hamis remények és vágyak, hanem továbbra is az egyetlen konkrét reménységre kell összpontosítanunk a jelen világ és az elkövetkező szempontjából. Megerősítjük, hogy ez a remény tartja össze a Lutheránus Világszövetséget is egy közösségben. Arra inspirál bennünket, hogy szolidaritásban álljunk egymás mellett, miközben együtt kezeljük azokat a gyors változásokat és kihívásokat, amelyekkel világunk szembenéz.

A remény arra emlékeztet bennünket, hogy egy emberiség vagyunk, nincs különbség közöttünk. A keresztség vizében tudatosul bennünk a szentek – velünk és körülöttünk élő – hatalmas közössége. Ez a remény helye, és hálát adunk Istennek mindazokért, akik a megbékélés útját járták előttünk.

Miközben reflektálunk a közösségben működő egyházi tevékenységünkre, új módokat kell találnunk arra, hogy minden embernek felkínáljuk a reménységet. Azt, amely nem üres remény, hanem bátor reménység, amely az Istenbe vetett hitünkön alapul, és szolgáló cselekvésre indít a szegények, a rászorulók, a hazájukat elhagyók, a menekültek és a válságok érintettjei felé. A reménység felhatalmaz bennünket arra, hogy a nyilvános térben szót emeljünk az igazságosságért és az emberi jogokért. Ennek a reménynek kézzelfoghatóbb módon kell megnyilvánulnia egyházunk tevékenységén, istentiszteletén és misszióján keresztül.

Evangélikusként folyamatos reformációban élő egyházak vagyunk. Krisztusban megtapasztaljuk a világ örömeit és szenvedéseit, és arra kaptunk elhívást, hogy nevezzük meg a kihívásokat az LVSZ közösségén belül és a minket körülvevő világban, és válaszoljunk rájuk. Elkötelezzük magunkat, hogy tanulunk a múltunkból.

A diakónia a cselekvésben rejlő reménység. Megerősítjük az LVSZ humanitárius és fejlesztési munkáját, globális elkötelezettségét, a tagegyházakkal és a partnerekkel folytatott tevékenységét, hiszen reményt és jövőt ad a rászorulóknak. Mindenféle vallású emberrel együttműködve igyekszünk előmozdítani az igazságos, békés és megbékélt világot.

A növekvő tudatosság az ember okozta klímakatasztrófával kapcsolatban és a kezelésére irányuló intézkedések a reménység jele tagegyházainkban. A Lutheránus Világszövetségnek továbbra is döntő szerepet kell játszania, összekapcsolva a helyi egyházak és közösségek munkáját a globális érdekérvényesítéssel.

A remény az a lencse, amelyen keresztül úgy tekintünk a világra, mint Krisztus követői, akik együtt haladunk a jövőbe vezető úton.

Elküldve a világba

Úgy térünk vissza saját országainkba, hogy mélyebben átérezzük, mit jelent egyháznak lenni egy közösségben, és még erősebb lett az elkötelezettségünk, hogy megerősítsük a köztünk lévő kötelékeket. Egyházakként továbbra is együtt járunk az egyházi és hitvalló közösségben, hitünkről tanúskodva, Isten holisztikus küldetésében. Megfogadjuk a hívást, hogy minden szomszédunkkal a megbékélés és az egység ajándékában élünk.

Miközben 2030 és az Ágostai hitvallás ötszázadik évfordulója felé tartunk, örvendünk hitvallásunk ökumenikus lehetőségeinek, köztük azért az egységért való könyörgésnek, amely egyben tartja Krisztus testét, az egyházat.

Mint folyamatos reformációban élő egyházak arra kaptunk elhívást, hogy az emberekkel, az országokkal és az egész teremtett világgal együtt munkálkodjunk a világ békéjéért.

Egy testben, az egy isteni Lélek által az egyetlen reménységre kapott elhívással indulunk el Krakkóból szerte a világba, hogy hirdessük a Krisztus kegyelméből elnyert szabadulás és a felebarát szolgálatának evangéliumát.

 

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.