Skip to main content

2024. január 22. 13:18

Saját identitás és ökumenikus közösség

Protestáns házaspár a Chemin Neuf (Új Élet) Közösség szolgálói között

A Megyeri házaspár önmagában hordozza az ökumenét. Megyeri Gergely elkötelezett református, felesége, Borókay Zsófia hitvalló evangélikus, közös szolgálatuk pedig a katolikus hátterű ökumenikus közösséghez, a Chemin Neuf Közösséghez kötődik. Velük beszélgetett a Parókia.hu újságírója abból az apropóból, hogy az idei ökumenikus imahét tematikájának kidolgozásában a Burkina Faso-i Chemin Neuf közösség is részt vett. Ebből az interjúból közlünk részleteket.

– Mindketten protestánsok vagytok, hogyan kerültetek kapcsolatba az ökumenikus misszióval?

– Borókay Zsófia: Jelentkeztünk a Közösség házaspároknak szervezett nyári alkalmára, a Kána hétre. Több mint tíz év házasság, három kisgyerek után szerettünk volna picit megállni és ránézni a kapcsolatunkra. Egyszerűen vágytunk egy olyan lelki hétre, ahol a házasságunkkal foglalkozhatunk. Hirdetésben találtam rá erre a lehetőségre, amelynek az időpontja éppen jó volt a számunkra.

– Megyeri Gergely: Zsófi a budahegyvidéki evangélikus gyülekezetben nőtt fel, ehhez a közösséghez tudtak a gyerekeink is kapcsolódni. Sokféle közösségi alkalmon részt veszünk, de én is megörültem a házasságunkra fókuszáló lelki hét lehetőségének. Bár amikor kiderült, hogy a háttere katolikus, bevallom, keltett bennünk némi feszültséget. Nem tudtuk, hogyan fogunk tudni kapcsolódni a számunkra addig ismeretlen lelkiséghez, de megérkezve a hétre, minden aggodalmunk eloszlott. Nagyon nagy ajándékot kaptunk ott. 

– Mi az, amihez könnyű volt nektek kapcsolódni?

– B. Zsófia: Nagyon nyitott és szeretetteljes légkör fogadott bennünket, és ahogy megérkeztünk, rögtön az első misén elhangzott egy imádság a keresztények egységéért, ami nagyon szíven ütött. Azt jelentette számomra, hogy engem is szívesen látnak.

– M. Gergely: Később kiderült számunkra, hogy ez jellegzetessége a Chemin Neuf Közösségnek: ők naponta imádkoznak a keresztények egységéért. Ez engem is megragadott, de szívhez szólóak voltak az énekelt imádságok is. Az egész hét légköre felszabadult és meghívó volt, amellett, hogy semmit nem tettek kötelezővé. A Chemin Neufnek nem áll szándékában elkendőzni a teológiai vitákat vagy elrejteni a felekezetek közti különbséget, viszont senkit nem akar erőszakosan megváltoztatni.

– B. Zs.: Azt éltük meg, hogy lehet úgy közösséget alkotni, hogy mindenki megtarthatja a saját identitását.

[…]

– Mit adott számotokra a közös szolgálat és a páros imádság?

– B. Zsófia: A mostani imaalkalom szervezése kapcsán olyan oldalát ismertem meg Gergőnek, ami előttem eddig rejtve volt. Nagyon szeretem látni, hogy mennyire aktív a lelki munkában.  

– A páros imádság ajándéka a szolgálatunkat is előreviszi.

– M. Gergely: Számomra nagy ajándék volt újra felfedezni a páromat, mint Isten ajándékát. Az imádságain keresztül, a közös igeolvasásban megtapasztaltam, ahogy közvetlenül rajta keresztül gazdagít Isten. Az, hogy közösen készülünk a szolgálatra, azt is jelenti, hogy nemcsak abban egyeztetünk, hogy ki mosogat vagy ki hozza haza a gyerekeket, hanem lelki kérdésekben is, és ez magasabb dimenzióba emeli a kapcsolatunkat.

– Említettétek, hogy a misszió életének az egységért való könyörgés eddig is fontos része volt. Miben más az ökumenikus imaheti alkalom, amire most készültök?

– M. Gergely: Fontos volt a szervezői körnek, hogy protestáns kötődésű helyen legyen az alkalom, így új helyszínen, az Evangélikus Országos Múzeum alagsorában gyűlünk össze január 23-án, kedden 19.30 órai kezdettel. Jézus főpapi imádsága a mottónk, amelyben az övéi egységéért is könyörög: „…hogy mindnyájan egyek legyenek.” (János evangéliuma 1rész 7, 21. vers) Elsőre megdöbbentett, hogy a közösség által rendszeresen mondott imában benne van kérésként, hogy hadd érezzük a szakadás fájdalmát! Az a vágyunk, hogy ezen az alkalmon több protestáns felekezetből érkező részt tudjon venni. Nem azért, hogy éppen ehhez a misszióhoz csatlakozzanak, hanem hogy talán megérezve a szakadás fájdalmát vagy a kapcsolódás építő erejét Jézus főpapi imádsága visszhangra találhasson bennünk és közöttünk. Amikor a teológiára és különböző ideológiákra nézünk, akkor a keresztyéneket elválasztó vonalakat, sötét erdőt látunk. Ha Krisztus keresztjére nézünk, akkor az Ő világosságában tud kapcsolódni igazán ember az emberrel. Pusztán azért, mert mindketten Krisztust hívják segítségül.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.
Gyülekezetimunkatárs-képzés 2024
Szélrózsa 2024 regisztráció
Evélet banner 2024-15-16
Lelkipásztor banner 2023-11
Credo banner 2023/3.

Lelkigondozás

Névtár kereső

Térképes kereső