Skip to main content

2023. november 3. 11:45

Isten szava a zene által is gyógyít

Hálaadó istentiszteleten szólalt meg újra az orgona Péteriben

A péteri evangélikus templomban ünnepi istentiszteleten adott hálát a gyülekezet a megújult orgonáért október 29-én, vasárnap.

20231029 Peteri orgona foto Peteri Eros Var

Az igehirdetés szolgálatát Cserhátiné Szabó Izabella, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspökhelyettese végezte, a hangszert Gyöngyössy-Szabó Viktor Gábor orgonaművész és Odránné Kalina Krisztina kántor szólaltatta meg.

Óvári Péter, a Péteri Evangélikus Egyházközség lelkésze szavai szerint „ahogyan az orgonaépítő belül dolgozik a hangszeren, ugyanúgy Isten is belülről akar összerakni minket, hogy az életünk igazi ének, dallam legyen.”

2019 elején dr. Kormos Gyula orgonaszakértő állapította meg, hogy a műemlék orgona teljes restaurálása szorul. Kutatása nyomán derült ki, hogy a hangszer idősebb, mint a templom, ugyanis a régebbi imaházból került az új templomba, és ekkor építették át az Ország testvérek a karzaton mai állapotára. Több sikertelen pályázat után a gyülekezet az országos  egyháztól 2,8 millió forintot, majd 2021-ben egy állami pályázaton 3,5 millió forintot nyert, a hívek pedig 1,5 millió forint önrészt vállaltak. Előbb Paulus Frigyes orgonaműhelyétől kértek árajánlatot, de az általuk meghatározott összeg az infláció miatt időközben 22 millióra nőtt. 2022-ben a templomszentelési ünnepség egyik résztvevője ajánlotta a lelkész figyelmébe Vági Tamás és édesapja, Vági Gyula mestereket, akik 17 millió forintos ajánlatot adtak, melyben benne volt az orgonaház felújításának költsége is. Ekkor új restaurálási tervet készítettek, megkapták hozzá a műemlékvédelem engedélyét is. Végül az MEE Egyházzenei Bizottsága Kendeh Gusztáv elnök javaslatára jóváhagyta a hiányzó összeget a támogatási keretből, így megújulhatott a hangszer. „Köszönet a mestereknek, a támogatóknak, Kormos Gyulának, aki sajnos már nincs köztünk. Köszönjük Mindenható Mennyei Atyánk áldását, hogy mindez megvalósulhatott, és a mai naptól újra hallhatjuk az orgona eredeti hangzását, Isten dicsőítésére” – fogalmaz  Óvári Péter lelkész.

Az ünnepi eseményről részletesebb beszámoló elérhető a gyülekezet közösségi oldalán.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.
Gyülekezetimunkatárs-képzés 2024
Szélrózsa 2024 regisztráció
Evélet banner 2024-13-14
Lelkipásztor banner 2023-11
Credo banner 2023/3.

Lelkigondozás

Névtár kereső

Térképes kereső