Skip to main content

2023. december 27. 13:13

Elkísérték utolsó földi útjára Varga Árpádnét

A nagykanizsai, a szepetneki és a szőkedencsi gyülekezet temetőkántora volt

Varga Árpádné született Dezső Edit Éva életének 90. évében tért haza megváltó Urához, temetése december 22-én volt a Nagykanizsai Temetőben. Ápolónőként, műtősnőként, majd körzeti nővérként dolgozott fáradhatatlanul, emellett a nagykanizsai, a szepetneki és a szőkedencsi evangélikus gyülekezet temetőkántora volt.

20231227 Varga Arpadne gyasz

„Mire tanít Éva néni élete? Miért énekeljünk Istennek? Mert átélhetjük, hogy akinek éneklünk, ott van velünk! Átélhetjük azt, amit a zsoltáros Dávid: Isten hatalmát, erejét, amiről az éneke szól. Az éneklésnek van még egy olyan tulajdonsága is, hogy ahhoz mások is kapcsolódhatnak. Közösséget tud formálni. Együtt éneklünk, Istent magasztaló kórussá válunk. Istennek éneklünk, és megnyílunk Előtte. Még szorosabban az Övéi vagyunk” – írja megemlékezésében Makoviczky Gyula, a Nagykanizsa és Környéke Társult Evangélikus Egyházközség lelkésze.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.
Gyülekezetimunkatárs-képzés 2024
Szélrózsa 2024 regisztráció
Evélet banner 2024-13-14
Lelkipásztor banner 2023-11
Credo banner 2023/3.

Lelkigondozás

Névtár kereső

Térképes kereső