Skip to main content

2024. február 9. 8:00

Törékenyen érkezünk – Jézus is így jött el

A szülés-születés csodájáról

Ha más nem is, az biztosan mindannyiunkban közös, hogy egyszer megszülettünk, majd amikor lejár az időnk, véget ér földi életünk. Krisztus megtestesülésének ünnepén [a riport eredetileg az Evangélikus Élet 2023 karácsonyi számában jelent meg – a szerk.] az előbbi életeseményre fókuszálunk. Riportalanyainkat egyrészt saját világrajövetelükről, másrészt gyermekeik – vagy akár unokáik – születéséről kérdeztük. Személyes emlékeiken, tapasztalataikon túl arról is beszélgettünk, miért fontos, hogy ezt a csodát lehetőleg minél kevesebb szükségtelen orvosi beavatkozás kísérje, vagy hogy mit kezdhetnek az érintettek azzal a tudattal, ha nem várták őket a szüleik. Karácsony lévén pedig természetesen az a bizonyos betlehemi csendes éj is szóba került.

A szülés-születés csodájáról: Törékenyen érkezünk, Jézus is így jött el

Nem hétköznapi történeteket oszt meg velünk Zászkaliczky Zsuzsanna művészettörténész, gyülekezeti felügyelő, aki öt gyermek édesanyja és sokunokás nagymama, továbbá képzett dúla. Seben Glória lelkészt, doktoranduszt, a négyéves Félix és a másfél éves Benedek édesanyját mint pszichológust is kérdezzük. Horváth-Hegyi Olivér Szentendrén szolgál lelkészként, emellett mentálhigiénés lelkigondozó, feleségével, Jankával hat gyermek szülei. Ő arról mesél nekünk, milyen volt édesapaként megélni Villő, Fülöp, Jakab, Magdaléna, Nátán és Olívia születését.

A szülés-születés csodájáról: Törékenyen érkezünk, Jézus is így jött el

Az apa sem mellékszereplő!

Beszélgetőtársaink olyan korban születtek, amikor az édesapák jelenléte a szülőszobán még nem volt engedélyezett és természetes. Zászkaliczky Zsuzsanna édesanyja szemérmes ember, keveset osztott meg lányával a pécsi klinikán történtekről, de azt a szívére helyezte, mennyire fontos, hogy majdan bizalommal legyen azok felé, akikkel a szülés folyamatát átéli. „A szülés semmihez sem fogható fájdalom, de semmihez sem fogható öröm” – édesanyjának ez a mondata is kislánykora óta Zsuzsanna fülében cseng.

Amikor a nyolcvanas évek végén az első és a második gyermekét várta, egyes helyeken ugyan már volt lehetőség arra, hogy a férfiak is a párjuk mellett legyenek, ő mégsem gondolt erre, mert tudta, hogy a férje ódzkodik ettől. A harmadik gyermekük születésekor viszont épp akkor ment be hozzá látogatásra a kórházba, amikor Zsuzsanna már javában vajúdott, és akkor az orvos – akivel egyébként a férje, Imre nagyon jó barátságban volt – hirtelen felindulásból megkérdezte tőle, bemegy-e a szülőszobába.

„Így aztán mindenféle felkészülés, előzetes tájékozódás nélkül ott találta magát mellettem – emlékszik vissza Zsuzsanna. – Nagyon nagy élmény volt mindkettőnknek, így utólag fájlalta is, hogy az első két gyermekünk születésénél nem volt jelen; a többi gyermekünknél már nem volt kérdés, elkísér-e. Nekem óriási erőt, támogatást adott, hogy szó szerint volt valakim, aki rám figyelt, velem foglalkozott, és nem a fájásokat számolta vagy a műszereket ellenőrizte.”

Horváth-Hegyi Olivéer

Horváth-Hegyi Olivér és felesége, Janka számára az első perctől magától értetődő volt, hogy ha már van lehetőség arra, hogy az apa is jelen legyen, akkor mindenképpen élnek ezzel. Orvost és szülésznőt is így választottak, de legalább ilyen fontos volt, hogy hívő emberekre bízzák magukat. Mind a hat gyermekük Budapesten, a Szent Imre-kórházban született. „Mindegyikük születésénél azt élhettem meg, hogy ha csak »segédmunkás« vagyok is, mégsem mellékszereplő. Sokkal több időt töltöttem Jankával, mint bárki a szülészet munkatársai közül. Az első alkalommal az orvos bejött a szobába, majd leült egy sámlira a sarokban. Ezt először nem tudtuk mire vélni, de aztán rájöttünk, nincs szükség többre, mint az ő passzív, de biztonságot adó jelenlétére a háttérben” – idézi fel.

Hat gyermekük közül ötnél nagyon hasonló módon zajlottak az események – derül ki az édesapa szavaiból. Ötperces összehúzódásokkal indultak el Szentendréről a kórházba, és ezek a hullámok útközben „menetrend szerint” akkor érkeztek, amikor egy-egy dunai hídhoz értek.

A vajúdások minden esetben hosszúak voltak, „gyötrelmesen gyönyörűségesek”, egyik-másik akár húsz-huszonkét órás is. Ezalatt gregorián és reneszánsz zene szólt. „A gregorián harmonikus lüktetése, szünetekből induló-építkező dallamvezetése megindítóan szép szinkronban volt a vajúdással. Érdekes módon egyik gyerekünk se sírt fel rögvest, amikor megszületett, nagyon békések voltak. Magzatmázasan Janka mellkasára fektették őket, magunkra hagytak minket, és a köldökzsinórt is csak később vágták el, amikor már nem pulzált” – meséli Horváth-Hegyi Olivér.

Háborítatlanság és partnerség

Amikor Seben Glóriától előzetesen érdeklődtünk, beszélgethetünk-e vele ebben a témában, fontosnak tartotta elmondani: első kisfia császármetszéssel, a második természetes úton született. Adta magát tehát a kérdés: a technikai részleteken túl miben volt más, és miben hasonlított a két alkalom, és hogy hibáztatta-e vagy érezte-e magát „kevesebbnek” amiatt, mert az első alkalommal végül műtétre volt szükség.

Seben Glória

„Fontos, hogy nem sürgősségi beavatkozásról volt szó, hanem azért döntöttünk – így, többes számban – a császármetszés mellett, mert nem haladt a vajúdás, , és veszélyes lett volna bármilyen más módszerrel élni, például burokrepesztéssel próbálkozni. A kórházban, ahol szültem, végig partnernek tekintettek mindkettőnket, nem hoztak döntéseket a fejünk fölött, tiszteletben tartották a kéréseinket, és választ kaptunk a kérdéseinkre is. Azt élhettük meg, hogy volt időnk mindent átbeszélni úgy a doktornővel, mint a férjemmel, és mivel rendben voltak az értékek, arra is volt mód, hogy várjunk még egy kicsit, hátha mégis maguktól beindulnak a dolgok. Ezáltal kaptunk időt arra is, hogy úgymond elgyászoljuk az előzetes elképzeléseinket. Ezért nem volt bűntudatom, inkább szomorú voltam. A műtét során nem altattak, csak érzéstelenítés volt, így hallottam, amikor felsírt a kisfiam, és akkor elöntött a hála, hogy minden rendben van.”

Sok helyütt még mindig az a gyakorlat, hogy ha az anyának már volt császármetszése, akkor a következő terhesség végén is automatikusan ezt a menetrendet követik. De Glóriáéknál nem ez történt: az egészségügyi személyzet támogatta abban, hogy megpróbálja természetes úton világra hozni a második kisfiát – és noha az orvosa felkészítette rá, nem biztos, hogy végig tartani tudják magukat ehhez a tervhez, végül megadatott számára. Miért volt ez olyan fontos? – kérdeztük tőle.

„A spirituális része miatt, hogy megélhettem, milyennek teremtette, tervezte el a szülést Isten – válaszolja a lelkésznő. – A második kisfiamat rögtön utána megkaptam bőrkontaktusra, az elsőnél erre nem kerülhetett sor, ott az apukája kezébe adták, őt csak később, az őrzőben ölelhettem először magamhoz. Azt utólag nehéz lenne felfejteni, hogy a császármetszés volt-e az oka, vagy más is, mindenesetre az első gyermekemnél picit lassabban jöttek az anyai érzések, nehezebben indult a szoptatás is, míg a másodiknál sokkal gördülékenyebben ment az egymásra hangolódás. A szülés során átéltek erősen meghatározóak tudnak tehát lenni az anya-gyermek kapcsolat kialakulására is, ezért is lenne nagyon fontos, hogy tényleg csak olyan beavatkozások történjenek, amelyek valóban szükségesek.”

Van azonban, amikor igenis indokolt a közbelépés és a háborítatlanság megtörése. Ez történt Horváth-Hegyi Olivérék legkisebb lányának, Olíviának a születésénél is. A babának nem volt jó a szívhangja, így egyszerre minden felbolydult körülöttük. „Először nem tudtam mire vélni a szülésznő határozott, már-már kemény és félelmet keltő fellépését, feldúlt, hogy azt láttam, így fordult Janka felé, de hamar bebizonyosodott, épp erre volt szükség. Utólag hálásak vagyunk Istennek mindezért. A köldökzsinór duplán rá volt tekeredve Olívia nyakára – ráadásul egy kemény bog is volt rajta –, a pici élet olyan mélykék volt, mint az ég színe, amikor be van borulva. Janka mindebből keveset érzékelt, de engem mélyen megrázott. Imádságban adtunk hálát nagy családunkkal együtt, hogy Olívia egészséges baba lett, de ha nincs ott ez a karakán szülésznő, aki látott már ilyet, és tudott azonnal cselekedni, baj is történhetett volna.”

Támasznak lenni

Manapság már arra is van lehetőségük – újra – a kismamáknak, hogy otthon éljék át a szülés csodáját. Ennek fel­tétele­it törvény rögzíti: normál lefolyású várandósság esetén van mód erre, akkor, ha a vizsgálatok szerint nincs akadálya a természetes szülésnek; két szülésznő együttes jelenlétét írja elő a jogszabály, és azt, hogy legyen belátható közelségben egészségügyi intézmény. Ilyen esetben a szülő nők jellemzően dúlát is választanak maguk mellé, aki már a várandósság alatt és aztán a gyermekágyas időszakban is a segítségükre van.

Zászkaliczky Zsuzsanna

Zászkaliczky Zsuzsanna maga is elvégzett egy dúlaképzést. „Tíz évvel ezelőtt egy hozzám közel álló ember nagy válságban volt, és mellette voltam ebben az élethelyzetében, amely engem is nagyon megviselt. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy ebből csak az segít kilábalni, ha valami egészen újba kezdek. Annak idején a pályaválasztásnál más irányba indultam, de a vágy, hogy többet tudjak a szülésről-születésről, újra és újra jelentkezett bennem. Addigra az élet másik végpontjáról már sok ismeretem volt, belemélyedtem Polcz Alaine munkásságába, sőt amikor anyósom elhunyt, én végeztem a halottmosdatást. Ez idő tájt egyre többet olvastam az otthon szülésekről, a várandósok és a vajúdók kíséréséről, végül a már említett krízis hatására beiratkoztam egy dúlaképzésre. Nem azért, hogy pályát váltsak, vagy hogy a főállásom mellett ezzel foglalkozzam, hanem a látóköröm tágítása miatt. A képzésen persze tanultunk a szülés lefolyásáról is, de a hangsúly egyáltalán nem ezen volt. A dúla – vagy ahogyan a magyar népnyelv nevezi: a támasztóasszony – ugyanis nem a bábát helyettesíti, nem a szülés kísérése a feladata, hanem a kismama támogatása, segítése abban, amire éppen szüksége van.”

Zsuzsanna mind ez idáig egyetlen szülést kísért ilyen minőségében, igaz, nem akárkiét, hanem a legidősebb gyermekéét. „Tudjuk, hogy amikor a leánymagzatok világra jönnek, a petefészkükben már ott vannak azok a sejtek, amelyek majd később megfogannak. A terhességeink alatt tehát, ha lánygyermekkel vagyunk várandósak, akkor áttételesen már a majdan esetleg megszülető lányunokáinkat is hordozzuk. Erre a folytonosságra, távlatra ráébredni nagy élmény volt. Amikor Juli várandós lett, sokat beszélgettünk az otthon szülés előnyeiről, és végül valóban úgy is döntöttek, hogy belevágnak, és arra kért, legyek mellette. Nagyon tanulságos volt látni, mennyivel nyugodtabb és háborítatlanabb lehetett így a vajúdása, mint lett volna klinikai körülmények között – még úgy is, hogy a szülésznők tanácsára a szülés utolsó fél órájára végül be kellett mennünk a kórházba.”

Bizonyára nemcsak dúlaként, hanem édesanyaként is jelen volt – vetjük fel Zsuzsannának. Az aggódása, a féltése nagyobb volt, mint amekkorát a saját szülései során átélt? – kérdezzük tőle. „Egyértelműen igen, még úgy is, hogy tudtam, milyen erős lányom van, és hogy milyen magas a fájdalomtűrése. A legnehezebb az volt – árulja el –, hogy tudtam, bármennyit segítek is, a fájdalmait nem tudom átvenni, abban mindenki egyedül marad. És ez nagyon rossz érzés volt még akkor is, ha a végeredmény, ami miatt mindez történik, csodálatos. Amikor végül a kórházban megszületett Berta, a helyi protokoll szerint úgy fél órát hagyták csak az édesanyjánál. Utána rövid időre elvitték, és inkubátorba tették. Ekkor a lányom arra kért, hogy menjek vele, és vigyázzak rá addig. Ott álltam az első unokám mellett, és halkan énekeltem neki. Leírhatatlan élmény volt. A mai napig nagyon kötődünk egymáshoz.”

Katartikus élményben volt része akkor is, amikor Rozi lányának a harmadik gyermeke érkezett. A két nagyobb fiú kórházban született, de a legkisebb – nem kis részben az elsőszülött báty felvetésére – otthon. Zsuzsanna ez alkalommal nagymamaként volt jelen, és intim közelségben vigyázott az akkor öt-, illetve két és fél éves unokáira, akik így átélhették kis testvérük világrajövetelét.

Zsuzsanna másnak is segíthetett már, teljesen véletlenül. Idén májusban épp az Astoriánál [csomópont Budapest Belvárosában – a szerk.] járt, amikor egy autót vett észre a buszsávban. Villogtak a vészjelzői, egy férfi szaladgált föl-alá, és kisebb sokadalom vette körül őket. Az anyósülésen egy fiatalasszony ült furcsa testtartásban, és nem volt rajta nadrág. „Azonnal visszafordultam, odaléptem hozzájuk, és megkérdeztem, segíthetek-e. A fiatalember a mentősökkel volt vonalban, látszott rajta, hogy teljes pánikban van. Ekkor az asszonyhoz fordultam, épp csak bemutatkoztam, próbáltam kikérdezni, mit érez, a válaszaiból és a tartásából is egyértelmű volt, hogy már nem sok van hátra a vajúdásból. Próbáltam nyugtatni őt, figyeltem, hol tart, és közben szóltam az apukának, hozzon törülközőt, mert mindjárt világra jön a baba. Ő annyira össze volt zavarodva, hogy eszébe sem jutott a csomagtartóba bekészített táska, hanem a pólóját kapta le és adta oda. És akkor ez a kicsi fiú egyszer csak megérkezett a kezeim közé. Még fel sem ocsúdtam, megjött a mentő, és átvették tőlem a babát. Hirtelen nem is tudtam, mit csináljak, elköszöntem és eljöttem, miközben az ott állók megtapsoltak. Buzgott bennem az adrenalin, két napig hihetetlen energiával jártam-keltem, aludni sem tudtam, és közben egyre azon járt az agyam, hogy én ezt az apukát ismerem. Végül beugrott, hogy tényleg: ott laknak a közelünkben, az ő öccse és az én gyerekeim egy iskolába jártak, ha vékony szálon is, de még a gyülekezetünkhöz is kötődnek. A következő vasárnap az istentiszteleten megjelentek a babával és egy csokor virággal, mert közben ő is rájött, hogy ismerjük egymást. Nagyon hálásak voltak, hogy épp ott voltam. És nekem is sokat jelentett, hogy ezen a váratlan módon belekóstolhattam, milyen is lehetne szülésznőnek lenni. A váratlanságban hajlamos vagyok az égiek vezetését látni.”

Fontos, de nem felülírhatatlan

Ahogyan Zászkaliczky Zsuzsanna az unokája születésénél kettős szerepben, egy személyben dúlaként és a vajúdó lánya édesanyjaként volt jelen, úgy Seben Glória esetében is felmerül a kérdés: vajon nem nehezedett-e rá teherként, vagy nem tette-e aggodalmaskodóbbá őt az, hogy pszichológusként a gyermekek fejlődéslélektanáról is bőségesen vannak ismeretei. „Nem, sőt inkább megnyugtatott, hogy tudom: a gyerekek nagyon rugalmasak, és ha netán nem a legideálisabban alakulnak a kezdetek, vagy ha később el is rontok valamit, az anya-gyerek kapcsolatunk elég hosszú távú ahhoz, hogy helyre lehessen hozni” – válaszolja. – Nagyon fontosnak tartom Donald Winnicott brit gyermekgyógyász, pszichoanalitikus munkásságát. Ő vezette be az »elég jó anya« fogalmát, és ő mutatott rá arra is, hogy az anyák mindenféle felkészítés nélkül nagyon sok mindent automatikusan tudnak, ami a babájuk ellátásához, gondozásához szükséges.”

A szülés-születés csodájáról: Törékenyen érkezünk, Jézus is így jött el

A császármetszés, amelyről már szó esett, nem a legideálisabb kezdet. Hallani olyan nézetekről, hogy ez akár arra is hatással lehet, hogy az újszülött később miképpen kezeli a kríziseket, mennyire tud megküzdeni a nehézségekkel. Van ennek alapja? – kérdeztük a pszichológustól.

„Úgy tudom, hogy e téren nincsen tudományos konszenzus. Nagyon nehéz hosszú távú vizsgálat tárgyává tenni azt, hogy a világrajövetelünk módja miképpen befolyásolja a személyiségünket és a további életünket. Amit szeretnék aláhúzni: a születés módja nem döntheti el egyszer s mindenkorra, hogy ki milyen ember! Ez csupán egy tény, amivel együtt kell élni, de nincs nagyobb jelentősége. Tehát ha esetleg igaz is lenne, hogy a császáros babáknak van egyfajta hátrányuk azért, mert a születésük során nem küzdötték magukat végig a szülőcsatornán, akkor is azt gondolom: van épp elég akadály az életben, amely lehetőséget ad ennek a hiányzó tapasztalatnak a pótlására, az akaraterő, a kitartás edzésére.”

Isten előbb mond ránk igent

A megszületésünk konkrét körülményei mellett az is nagyon fontos, hogy milyen hatások értek bennünket magzati korunkban, igazán vágytak, vártak-e ránk a szüleink – vagy esetleg betolakodóként, koloncként tekintettek ránk. Ha az utóbbiról van szó, akkor ezek a tapasztalatok vajon hogyan csapódnak le vagy raktározódnak el az érintettekben?

„A születésünk előtti történetünk is az élettörténetünk része – erősíti meg Seben Glória –, a magzati korban szerzett élmények is velünk élnek. Vannak olyan családok, ahol tabusítják, és nem mondják el, ha a gyermeket nem várták, vagy nem örültek neki az első pillanattól kezdve, de ez a körülmény akkor is hatással van rá, ha nincs kihangosítva a családban. Ugyanakkor szeretném hangsúlyozni: nem kell, hogy ez negatív módon determinálja az érintetteket. Ezekkel a történetekkel is meg lehet tanulni együtt élni. Ebben sokat segíthet, ha egy tágabb perspektívában tekintenek rá az életükre, és észreveszik: azzal, hogy megszülettek, Isten igent mondott az életükre, a személyükre. Márpedig ez egy sokkal fontosabb igen, mint a szüleik igenje. Ő már akkor is tud rólunk, és ismer minket, amikor még a saját édesanyánk sem tudja, hogy megfogantunk. Amikor az anyaméhben formálódunk, mindent ingyen kapunk, anélkül hogy erőfeszítéseket kellene ezért tennünk. Egyfajta biztonság vesz körül minket, kevés direkt ártalom ér bennünket. Tulajdonképpen ez az első tapasztalatunk a kegyelemről. Ez egy kitüntetett létállapot, ezt már az ókorban is érezték. Nem véletlen, hogy a héber nyelvben az az irgalom és az anyaméh szava ugyanarról a tőről fakad.”

Ha innen nézzük, akkor a születés egyfajta kitaszítottság egy édeni, paradicsomi állapotból – vetjük közbe. „Tulajdonképpen igen. Egy másik létállapotba való kerülés, ami mindenképpen egy sokkoló élmény, egy óriási változás. Ezért is van nagy jelentősége annak, hogy mindeközben az édesanya min megy keresztül, okoz-e neki bármi traumát, és hogy milyen módon, milyen lelkiállapotban tud a babája felé fordulni. Az újszülöttek még nagyon gyámoltalanok, szükségük van arra, hogy rögtön kapjanak egy megerősítést arról, hogy igen, itt várták őket. És ezt leginkább az édesanyjuktól kaphatják meg.”

Még mindig sok a titok

Vannak történetek, amelyeket ha többször olvasunk, új és új jelentéstartalommal gazdagodnak számunkra. Jézus születésének „krónikájára” is másképpen tekintünk, ha már szültünk, vagy jelen voltunk a párunk szülésénél.

A szülés-születés csodájáról: Törékenyen érkezünk, Jézus is így jött el

„Amíg az ember nem volt várandós, addig fel sem tudja mérni, hogy milyen lehetett mindenórásan, szamárháton százötven kilométert megtenni. És azt sem feltétlenül tudja még, hogy egy újszülött baba mennyire képtelen az önálló életre. Ezt akkor értjük meg igazán, amikor a saját gyerekünket tartjuk a kezünkben – mutat rá Zászkaliczky Zsuzsanna. – Ekkor döbbenünk rá arra is, hogy amikor az Úristen egy ilyen kis törékeny testbe költözött, ezt a végtelen kiszolgáltatottságot is vállalta. És ott van még a titok is. Ma már annyi mindent tud az orvostudomány a hormonokról, az izmaink működéséről, az idegrendszerünkről, a szerelem természetéről, és közben még mindig annyi titok van abban, hogy mi zajlik a születő gyermekben, amíg ezen a rettenetes, fájdalmas úton végigküzdi magát, és mit érezhet, amikor kijön erre az iszonyatosan idegen és tágas világra. A középkori misztikus, Svédországi Szent Brigitta látomásában Mária térdepelve, fájdalom nélkül szüli meg Jézust, és mindjárt imádja is a gyermekét. Ennek kapcsán mindig az jut eszembe, hogy szerintem Mária kiválasztottsága sokkal értékesebb, ha úgy tartjuk, ő is végigélte a szülés fájdalmát. Ha a kereszt alatt gyermeke halálát is végig kellett gyötrődnie, akkor szerintem a születés fájdalmát sem spórolhatta meg.”

Seben Glóriát az érinti meg mélyen, ahogyan Mária megélte a várandósságát: „Házasságon kívül gyermeket várni abban az időben életveszélyes vállalkozás volt, akár meg is kövezhették volna ezért, József is eltaszíthatta volna magától. Ő tényleg rengeteget kockáztatott, és semmi más nem volt a kezében, csak az ígéret, hogy Jézus lesz a világ Megváltója. Számomra példaértékű, hogy ő mennyire rá tudott hagyatkozni Istenre végig a várandósság alatt és aztán is.”

„Én mindig rácsodálkozom a Kisded törékenységére, József védelmező szerepére és Mária végtelen erejére, hogy milyen zord körülmények között és milyen végtelen alázattal hozta a világra Isten Fiát – válaszolja kérdésünkre Horváth-Hegyi Olivér. – Van egy orosz animációs rövidfilm, A születés a címe, Bach- és Beethoven-műveket használnak benne zenei aláfestésként. Nagyon szeretem benne azt, ahogyan a természet reagál az angyal által hozott örömhírre: az állatok megbékélnek, mindenki örömtáncot jár. Mióta apa vagyok, ennek a felszabadult örömnek az érzése még markánsabban jelentkezik bennem karácsonykor.”

A béke nem konfliktusmentesség

Ha valaki a saját – ráadásul fájdalmas – születéstörténetét akarná jobban megismerni, jó ötlet-e ezt pont egy családi ünnepség során feszegetni és témaként „bedobni”? – kérdezzük végül pszichológus interjúalanyunktól.

„Sok családban elvárás, hogy amikor a tágabb családi kör összejön, akkor tegyünk úgy, mintha nálunk mindig minden rendben lenne, mintha közöttünk nem lennének ellenétek. A konfliktusmentességet, a konfliktusok szőnyeg alá söprését gyakran összetévesztjük a békével. Pedig a béke ennél sokkal több – hangsúlyozza Seben Glória. – Ha állandóan megspóroljuk az őszinteséget, az igazság kimondását, a nehéz, terhelt témák átbeszélését, akkor soha nem élhetjük át az igazi megbékélést sem. Így azt mondom: igen, akár egy ünnep is alkalom lehet erre, de persze kinek-kinek magának kell mérlegelnie, valóban most van-e itt ennek az ideje. Egyébként maga Jézus is – noha szeretünk szelíd bárányként tekinteni rá – nagyon konfrontatív ember volt. Már a születése is egyfajta provokációnak tekinthető, hiszen nem úgy jött el a világba, ahogy várták. Pedig Isten ezt szándékosan rendezte így, hogy ebbe a töredékes, megtört embervilágba szülessen bele a Megváltó. Említettük már az elég jó anya fogalmát. Ehhez hasonlóan az ünnepnek sem kell tökéletesnek lennie. A hibázásnak, gyarlóságnak, tökéletlenségnek is bele kell férnie a szeretetbe.”

* * *

A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2023. december 24. – 2024. január 7-i 88. évfolyam 51–52. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), a Huszár Gál könyvkereskereskedésben (Budapest V., Deák tér 4.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen, nyomtatott vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.
Külügyi referensi állás az MEE-nál
Credo banner 2023/3.

Lelkigondozás

Névtár kereső

Térképes kereső