Skip to main content

2023. augusztus 29. 15:28

Nyár a bárkán

Idén is táborozott a Mevisz

Öt turnus közül választhattak idén nyáron is a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség táborozói. Három Bárka-tábor a Fejér vármegyei Csákváron, egy a Győr-Moson-Sopron vármegyei Tápon, a hagyományos „pécsi tábor” pedig Liptódon kapott helyet. Az Evangélikus Információs Szolgálat stábja a csákvári evangélikus parókiaudvarba látogatott a július 28. és augusztus 5. között megrendezett tábor utolsó (teljes) napján.

Nagy esők után kelünk útra a Vértesbe, bár felhők takarják a napot, a levegő friss, a növényzet harsogó zöld. Első utunk a kórházként működő Esterházy-kastélyhoz vezet, a tervek szerint itt találkoznánk a táborozókkal, de a portás beszámol róla, hogy ugyan mindig ezen a bejáraton jönnek, ma viszont nem jártak erre a kerekesszékesek, bizonyára az időjárás miatt – továbbhajtunk tehát a Luther utcába.

Épp Activity zajlik, mikor megérkezünk a csákvári evangélikus templom udvarába. Körben ülnek a résztvevők, középen a rajzoló, mutogató vagy a rejtvényt körülíró játékossal. Két csapat, feszült figyelem, víg bekiabálások. A kreativitást és leleményességet igénylő játékot az egyik táborvezető, Glávits Anna koordinálja, a vállalkozó szelleműek fülébe súgva a következő feladványt. „Tyúkeszű!” – hangzik a megfejtés, ott a pont, aztán szabad rablás van, de csak amíg nem harangoznak délre…

Kalandok négy keréken

A már egy hete Csákváron tartózkodó táborlakók tele vannak élményekkel, amelyeket örömmel meg is osztanak az újonnan érkezőkkel. Mesélnek a helyi lovastanyán tett látogatásukról, arról, milyen bátran ültek nyeregbe a betanított jószágokon. Jártak a tatai Fényes tanösvényen, voltak strandon, egyikük a kulináris élvezeteket sorolja, kiemelve a közös fagyizást.

mevisz tabor schermann tilla1

A táborozók olyan, extrém sportnak is beillő korábbi élményekről is beszámolnak, melyekről nem gondolnánk, hogy kerekesszékben is átélhetők, pedig csak körültekintő szervezés és türelmes, támogató közösség kell hozzájuk – aMagyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség (Mevisz) önkéntesei érezhetően hozzák mindkettőt. Így lehetséges, hogy motoros és hegymászós kalandok is sorakoznak a nagy Mevisz-emlékkönyvben.

A játék után a közeli Publo étterem és pizzériába indul a csapat – ki gurulva, ki segítőjét kézen fogva. Csákvár takaros utcáin átkelve föltűnő a társaság, de láthatóan és érezhetően megszokott, kedvelt, szívesen látott vendégek itt, ahogy ez a kedélyes köszöntésekből, integetésekből is kitűnik.

A Publo étterembeli, nagyon kedvezményes étkezésnek is megvan a maga története – mondja Brunner Noémi, aki katolikusként, egy ismerőse hívásának engedve került kapcsolatba a szövetséggel, és azóta egyetlen nyáron sem hagyja ki a Mevisz-tábort.  Mint meséli, az étterem tulajdonosával való ismeretség úgy kezdődött, hogy az illető a táborról hallva megérintődött, olyannyira, hogy aztán ingyen szállított pizzát a csapatnak. De a strandon is kellemes meglepetés volt, amikor lángosra hívták meg őket – több szívbéli felajánlás kíséri tehát a Mevisz útját.

Költségvetésük azonban így is szűkösnek mondható. Elsősorban a Magyarországi Evangélikus Egyház támogatásából és a különböző pályázatok, valamint adományok jóvoltából folytatja tevékenységét és valósítja meg programjait a szervezet. Támogatni lehet őket a Meviszhez kötődő kiadványok megvásárlásával – ilyen például a szintén kerekesszékes Rusznák Emese Mesimesék, avagy legkedvesebb firkáim című kötete (lapunk előző, 31–32. számában írtunk róla) vagy Németh Zoltán Koldusok vagyunk című könyve –, de szívesen fogadják az egyszázalékos adófelajánlásokat is.

mevisz tabor kalocsai richard2

Az étteremben Schermann Tilla, a tábor másik vezetője adja át ünnepélyesen a közösen készített, Mevisz feliratú, bibliai igével ellátott díszes tányért az étterem felszolgálójának, aki saját kezűleg tette a jelenlevők elé az ételt a tábor minden napján – az asztali imára váróknak egyesével jó étvágyat kívánva.

Asztaltársaságunk mellett unatkozni nem lehet. Az egyik lány föltűnően választékos beszédmóddal osztja meg velünk a testvérénél, külföldön tett látogatásainak történetét. Rendkívül informatív beszámolójában múzeumi és kulturális élmények, neves személyiségek, kortárs filmek, sőt különleges receptek (hozzávalókkal, elkészítési móddal) is megelevenednek.

Szomszédom a táskám tartalma iránt érdeklődik: kipakoljuk az egészet, a dezodort és a fülest hosszan tanulmányozzuk. Egy címke zavarja a trikója hátuljában, végül egy túlontúl határozott mozdulattal elszakítja a textíliát, levágjuk, az anyagmaradékból gyűrűt készítünk. Semmi nem vész kárba, mindenből valami jó alakul – ez a légkör hatja át a tábort. Nem kell sietni, nem kell aggódni, mindig akad egy segítő kéz, együtt mindent megoldunk, és úszik tovább a bárka. Oltalmában bátran megnyílhat mindenki – a közös tevékenységekre, beszélgetésekre vagy akár az olyan bátorságpróbákra, mint amilyen a nyilvános szereplés…

Ki mit tud? Ki mit oszt meg?

A kellemes sziesztába, melyet ki a kertben, ki a gangon ülve tölt, izgalom is vegyül, sokan készülnek ugyanis a délutáni Ki mit tud?-ra, mely hagyományos programja minden Mevisz-tábornak. Aki amivel szeretne, társai elé léphet. Van, aki szólóban áll ki, és dalban mondja el – fergeteges tapsot kap Korda György száma ugyanúgy, ahogy Szandié, a közönség soraiból biztató üzenetek érkeznek: „Nyomjad, Toncsi!”

20230828 mevisz tabor kalocsai richard2

Színpadra lép egy vegyes összetételű tánckar is. Az elmondása szerint egész évben a Mevisz-táborban szerzett élményekből táplálkozó, mindenkivel meleg szeretettel beszélő édesapa (akinek a lánya is a táborban önkénteskedik), Bittner Gyula fergeteges táncot vezényel. A színes, krepp-papírból készült, karra csatolható látványkellékek és a vidám, belevaló mozdulatok hamar bulihangulatot teremtenek. A produkció után a közönség soraiból is felkérik a vállalkozó szelleműeket, igazi örömtánc alakul – többkerék-meghajtással. Minden előadónak megnyilvánul a lelkialkata, teret kap öröm és bánat egyaránt az elfogadó, szeretetteljes közegben. A produkciók sorát egy igazán szórakoztató stand-up zárja a sárkányrepülés rejtelmeiről Martin Károly előadásában. A nézők a színpadot figyelve is aktívak, körbe jár a popcorn, ragadós a taps, sőt az előadások közben még divatos frizura is készül: az egyik kerekesszékben ülő, dús hajkoronával megáldott lány haját fonják mutatós tincsekbe, a Mevisz elnöke, Szuh András adogatja hozzá a hajgumikat.

A csákvári táborban harminc táborozó vett részt, más táborokban ez a szám akár ötven is lehet. Hangsúlyos, hogy a meviszesek nem táboroztatnak, hanem együtt táboroznak a mozgáskorlátozott és értelmileg akadályozott résztvevőkkel – közösen, testvériesen osztozva a feladatokon „ki mit tud, teszi” alapon, és osztozva az anyagiakon is, a rászorulóknak kipótolva a tábor költségeit. Ideális, ha ugyanannyi az önkéntes és a segítségre szoruló táborozó, de sokan vannak egyszerre két szerepkörben, mint például az egyik, elsőre egyáltalán nem észlelhetően látássérült résztvevő is, akinek elég a hang mint irányadó jelzés a magabiztos közlekedéshez, emellett remekül tud segédkezet nyújtani társainak. Egy édesanya a lányát kísérte el a táborba praktikus megfontolásokból; beszámolója szerint az itt-tartózkodás nem várt lelki töltekezést hozott.

Az évek óta a pécsi táborokban segédkező Fazekas István ezúttal ebben a táborban is részt vett. Az elsősorban ADHD-s (figyelemhiányos hiperaktivitászavarral élő) és SNI-s (sajátos nevelési igényű) gyerekekkel foglalkozó, matematikát, kémiát és informatikát is tanító pedagógus a Mevisz-táborokban szerzett tapasztalatait is kamatoztatni tudja a gyerekekkel való foglalkozás során.

Kézművesek, sportolók, önkéntesek

„Te milyen verseket szeretsz? Én Petőfit, Adyt, József Attilát. A barátnőmmel járunk könyvtárba Perbálon” – osztja meg velünk irodalmi érdeklődését egy, a szőnyegszövésben is jeleskedő táborozó, aki mindannyiunk, sőt hozzátartozóink nevét is memorizálni igyekszik. Megtudhatjuk tőle, hogy a gyönyörű, mintás szőnyegeket egész évben ontó szövőszékük épp gyengélkedik, pedig – a kertészkedés mellett – ez ad az otthonban élőknek kenyérkereseti lehetőséget. Nem kérdés számunkra, hogy ebben az ügyben is sokan örömmel segítenének…

mevisz tabor kalocsai richard3

A táborozók között sportolók is vannak – mindez beszélgetésünkkor csak érintőlegesen, teljesítményük kiemelése nélkül kerül szóba. Az egyik gimnazista lány, Bán Diána Vanda tavaly két aranyérmet hozott a Dániában (Koppenhágában) megrendezett huszonötödik Frame Running Kupáról, vagyis a legrangosabb nemzetközi futóbicikli-versenyről. A Ki mit tud?-on arcán tigriscsíkokkal fellépő Langauer Katinka pedig többszörös országos bajnok a paralimpiai boccia (labdajáték) sportágban, és kilencedik helyet szerzett az Európa-bajnokságon.

Ami a teljesítményt illeti, abban a Mevisz sofőrjei is remekelnek: a zárónapon a Szuh András vezette kisbusz kilométeróráján ötszáznegyvenkét kilométer szerepelt, mely távot – minden táborozó háztól házig szállításával – kilenc óra alatt tették meg. A gördülékeny utazásban három kisbusz segíti a szervezetet, ebből kettőt úgy alakítottak át, hogy a hátsó részébe egy rámpán keresztül fel lehessen gurulni.

A nagy hagyományú, idén harmincnégy éves szövetség továbbra is tárt karokkal várja az önkénteseket. A július végi, augusztusi eleji tábori turnusban két újonccal is beszélgettünk, akik pár nap alatt teljesen rutinos segítőkké váltak. Aki egyszer ellátogat egy Mevisz-táborba, és megtapasztalja az utánozhatatlan és szavakkal nehezen átadható légkört, az nagy valószínűséggel vissza is tér oda – a bárka időtlen, beölelő, elringató, egységélményt adó terébe.

Mevisz-infók. Elsősorban olyan fiatalok, középiskolások (közösségi szolgálatot teljesítők) és egyetemisták jelentkezését várják, akik szívesen segítenének másoknak, és lennének egy nagyon jó közösség tagjai. A Mevisz nyári táborai nyitottak minden táboroztatni vágyó előtt. Télen a Bárkarácsony, illetve a Mevisz-kereszt elnevezésű ünnepségen lehet a szövetség tagjaival találkozni, nyáron a táborokban, ősszel a tábortalálkozón, tavasszal a Jézus szenvedéstörténetét színpadra állító, többállomásos passiókörúton, a táborok szervezési időszakában pedig ismerkedő alkalmat szerveznek, ahol minden felmerülő kérdésre megfelelnek. További információk a Mevisz különböző közösségi felületein (Facebook: Mevisz, Instagram: mevisz.barka), illetve a szövetség honlapján (mevisz.hu) találhatók. Akinek felkeltette az érdeklődését a szövetség tevékenysége, írjon nekik bátran a Facebookon vagy e-mailben (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.). Középiskolai intézményvezetők, osztályfőnökök és lelkészek jelentkezését is örömmel veszik. Szívesen elmennek iskolákba, gyülekezetekbe, tartanak előadást a szervezetről és munkájukról.

* * *

A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2023. augusztus 20–27-i 88. évfolyam 33-34. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen, nyomtatott vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.
Evélet banner 2024-23-24

Lelkigondozás

Névtár kereső

Térképes kereső