Skip to main content

2023. október 6. 13:05

Kik a bátrak: akik felállnak, vagy akik maradnak?

Pedagóguskilátások két nézőpontból

A kontraszt éles. Egyiküket nem tudjuk rosszkor hívni, mert ideje épp tengernyi. Álláskereső, munka nélküli pedagógus – legalábbis nappal. Mert éjjelente álmában most is tanít. Másikukat a tanórák után sikerül elérnünk, szabadkozik, hogy szűk az az idősáv, amikor ráér. Szülői értekezletre, sőt értekezletekre (is) készül. Nemcsak tanárként és osztályfőnökként, hanem édesanyaként is érintett a közoktatásban. Előbbi Samu Csaba, aki a nyáron hagyta ott a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolát. Utóbbi Szűcs Petra, aki 2009 óta tanít a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban, és egyelőre nem szándékozik feladni a hivatását.

A pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvényt július 4-én fogadta el a Magyar Országgyűlés. A közbeszédben státusztörvényként emlegetett jogszabály 2024. január 1-jén lép majd hatályba, de a végrehajtásának részleteit taglaló kormányrendelet értelmében már most, szeptember 15. és 30. között nyilatkozniuk kellett azoknak a pedagógusoknak, akik nem vállalják a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonnyal járó kötelezettségeket, és felmentésüket kérik. A várható változások az elmúlt másfél évben heves vitákat váltottak ki a pedagógusok körében. Országszerte sztrájkok, majd a sztrájkjogukat korlátozó törvény bevezetése után polgári engedetlenségi megmozdulások bontakoztak ki. A státusztörvény az egyházi fenntartásban működő intézményekre is vonatkozik.

Szűcs Petra, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium német–hittan szakos pedagógusa nem olvasta át pontról pontra a jogszabályt. Nagyjából annyi részletét ismeri, amennyit az értekezleteken, a médiából és a kollégákkal való beszélgetésekből megtudott. „Az azonban kétségtelen – teszi hozzá –, hogy minden alkalommal valamiféle »gyomorideg« kezd dolgozni bennem a szó hallatán.”

Először tanévkezdés nélkül

Samu CsabaAmikor Samu Csabának, a bonyhádi evangélikus iskola volt tanárának vázoljuk, miért keressük, az első mondata az, hogy döntésének semmi köze a most már csak volt munkahelyéhez, sőt sokáig inkább visszatartó erőt jelentett számára, hogy itt taníthatott. „Az ország egyik legjobb gimnáziuma. Azt gondoltam, hogy innen fogok nyugdíjba vonulni.” 2015 óta oktatott itt informatikát, az iskolához való kötődését pedig az is erősítette, hogy 1984-ben képesítés nélküli nevelőként abban az általános iskolában kezdte a pályáját, amely ma már evangélikus fenntartásban működik.

Samu Csaba ötödik osztályos kora óta tanárnak készült. Előbb matematika–kémia szakon szerzett diplomát, majd elvégezte a számítástechnika egyetemi szakot. Közoktatás-vezetői szakvizsgát is tett, továbbá szoftverfejlesztő szakképesítést szerzett, hogy a modern programozási nyelvet is elsajátítsa. Tanított általános iskolában, szakiskolában, szakközépiskolában, volt igazgatóhelyettes és egy rövid ideig igazgató is.

Hogy mit érzett szeptember 1-jén? „Keserűséget. Nagyon rossz volt, amióta dolgozom – több mint harmincöt éve –, még nem fordult elő, hogy nem kezdtem tanévet.”

Közös megegyezéssel ugyanis még július 14-ével megszüntették a jogviszonyát. Tudta, hogy nem akar az általa (is) bosszútörvényként aposztrofált jogszabály hatálya alá tartozni, azt pedig etikátlannak érezte, hogy majd a tanév közben jelezze felmentési igényét.

Kevés is elég?

Az oktatási rendszer folyamatos hanyatlása Samu Csaba szerint különösen 2010 óta erősödött fel. Mint mondja, mindig szükség van észszerű reformokra, de átgondolatlan, kapkodó döntésekre nincs. „Elhibázott lépésnek gondolom például a centralizációt: az iskolák költségvetési önállóságának elvételét, az igazgatói hatáskörök, a tantestületi jogok megnyirbálását. Egyetértek a Civil Közoktatási Platform által összefoglalt kilencpontos követeléslistával, amelyet a jelenlegi oktatásirányítás teljesen figyelmen kívül hagy – fejezi ki a felháborodását. – Személy szerint a legfontosabbnak a terhek csökkentését tartom minden oldalról. Nem lenne szabad, hogy a tanulóknak heti harminchat-harminckilenc tanórájuk legyen – mint ahogyan most előfordul –, hanem még a középiskolások esetében is heti harmincban maximalizálnám. A pedagógusok kötelező heti óraszámát is – jelenleg huszonnégy – nagyon magasnak tartom, különösen egy pályakezdőnél. Állítom, ekkora óraszám mellett nem lehet egészségesen végezni a munkát, nem garantálható, hogy minden óra módszertanilag is ugyanolyan flottul menjen. Én magam mindig azt kértem, hogy lehetőleg legyenek lyukasórák az órarendemben, mert egyhuzamban hat órát megtartani nagyon megterhelő tud lenni. Elfárad, elfásul ebben mindenki. És akkor sokan a megélhetés miatt még másodállást, magántanítványokat kell, hogy vállaljanak, de az a pihenés rovására megy.”

Ha már a megélhetést és az anyagi megbecsültséget érintjük: nevetséges és szorongattató – ezek a kifejezések jutnak eszükbe a pedagógusok fizetéséről. „Én ennyi év és diploma után sem kerestem nettó ezer eurót. Ma Ausztriában kezdő betanított munkásként az alapfizetés nettó ezerötszáz-ezerhatszáz euró…” – tesz egy összehasonlítást a volt tanár.

Szűcs Petra

Szűcs Petra egyedül neveli két iskoláskorú gyermekét. Mint fogalmaz, az egyelőre még nem kérdés, hogy lesz-e mit enni másnap, az értelmiségi lét feltételeinek biztosítása azonban már korántsem ennyire egyértelmű, csak lemondások árán teljesíthető. „Tizenhat éves lányommal szoktuk mondani: »Amíg vajat eszünk, színházba eljutunk, és könyvet olvasunk, nincs baj.« Ez szerintem jól tükrözi a pedagógustársadalom paradoxitását is: finnyásak vagyunk, ugyanakkor kevés is elég a boldogságunkhoz.”

A kijózanító valóságot akkor érzékeli igazán, amikor azzal szembesül, hogy a fizetése jóformán semmilyen szolgáltatás árával nem veszi fel a versenyt.

Megmérendők

Mindketten vallják: a pedagógusok munkája nem hasonlítható össze. Márpedig az új szabályozás teljesítményalapú bérezésre is lehetőséget ad.

„Miben fogják mérni? Tanulmányi sikerben? Tehetséggondozásban? Felzárkóztatásban? Lojalitásban? Népszerűségben? Az elvégzett munka mennyiségében? A feladatok sokrétűségében?” – tűnődik a tanárnő. Ha pedig mindezek valóban a bért meghatározó tényezővé válnak, akkor az nem eredményezhet mást, mint további megosztottságot a tanárok között.

A pályáját elhagyó pedagógusnak az is fáj, hogy erkölcsileg sem ismerik el a tanári munkát – nemcsak a politikai döntéshozók, hanem a társadalom részéről is hiányolja ezt. „Ma már azt is elfelejtik, hogy van pedagógusok napja. A kilencvenes években még annyi virágot kaptam ilyenkor, hogy alig bírtam hazavinni. És itt nem a virágon van a hangsúly, hanem a munkánk megköszönésén.”

Szűcs Petra szülői mivoltában is azt tapasztalja, hogy a társadalom nagy része fel sem tudja mérni, mivel jár a pedagógusok munkája; szerinte ezért közömbösek az emberek, és nincs meg bennük a kellő empátia irányukban. Tulajdonképpen egyfajta struccpolitikát folytat a társadalom egy része, mintha az, hogy az oktatásban baj van, őket nem érintené, és különben is, máshol is nehéz.

Osztályfőnöki minőségében látja ugyanakkor a szolidaritási készséget is: a gimnázium igazgatótanácsa létrehozott egy ösztöndíjat, melynek célja a fiatal tanárok pályán tartása. A célzott szülői támogatások révén az iskolai alapítvány az idei tanévtől a pályakezdőket segíti havi rendszeres összeggel. „Bár nem az ő feladatuk lenne, a szülők felismerték, hogy másként nincs esély a minőségi oktatás fenntartására” – fogalmaz a tanárnő.

tanárballagás

Kollégák helyett is

Samu Csaba (korábbi) iskolájában az elmúlt másfél évben kétszer szerveztek jelzésértékű akciót, és polgári engedetlenséggel nem tartottak órákat. Emellett ő személyesen is részt vett több budapesti tüntetésen.

Szűcs Petrának az utóbbi kevésbé a műfaja, így ő a hasonló alkalmakat legtöbbször kihagyja, de ezeken kívül gyakorlatilag mindenhez csatlakozott, amihez lehetett. Sztrájkolt azokon a napokon, amikor országos akciókat hirdettek, és egy ízben polgári engedetlenségben is részt vett. Utóbbinak az ideje alatt az iskolában két kollégájával – önköltségre – kétszáz szendvicset készítettek hajléktalanoknak.

„Ezekben leginkább szolidaritásból vettem részt. Úgy éreztem, hogy nekem, aki az egyházi iskolák valamivel nagyobb szabadságát élvezem, erkölcsi kötelességem a nálam sokkal rosszabb helyzetben lévő, adott esetben megfélemlített kollégák érdekeit is képviselnem” – fogalmaz a némettanárnő.

Fia állami iskolába jár. Szülőként a tehetetlen dühöt érzi. „Mivel pályatárs vagyok, belelátok a mindennapi küzdelmekbe, de a szülők többsége nem érti, micsoda terhet jelent, ha a délelőttös tanító néni viszi a napközit is, vagy miért kétségbeejtő, ha karbantartó hiányában az apukákat kell megkérni, szereljenek fel valamit a terembe. Tényleg áldatlan állapotok vannak.”

A maradó tanárnőt nagyon meghatják azok a megmozdulások, amikor diákok fejezik ki együttérzésüket és felháborodásukat. Ezek Samu Csaba számára is fontosak – és végső soron ezeket jelöli meg mint azt a bizonyos utolsó cseppet a pohárban. „Végképp akkor lett elegem, amikor erőszakkal verték szét a diáktüntetéseket.”

Evangelikus Elet tamogatoi banner 2023

Mindkét helyzet méltatlan

Mindketten megértik azokat a kollégákat, akik az övéktől eltérő utat választják, és velük ellentétesen döntöttek. Tudják, számos egyéni ok és tényező állhat egy-egy ilyen döntés – a pályán maradás, illetve a pedagógushivatás feladása – mögött.

„Sokan a nyugdíjhoz közelítve már nem szeretnének váltani, mások anyagilag nem engedhetik meg maguknak, hogy munkanélkülivé váljanak. Ez teljesen érthető. Azt viszont sajnálom – teszi hozzá Samu Csaba –, hogy a pedagógusoknak csak kis százaléka jelezte keményebben, akár sztrájkolva is a kormánynak, hogy az oktatásban sok a probléma.” Mint mondja, a sztrájktörvény megszigorítása után kellett volna kollektíven az egész pedagógustársadalomnak azonnal beszüntetnie a munkát, mint ahogyan most Romániában teszik a kollégáik. „Azzal lehet hatni a kormányra, ha megáll az ország.”

„Nincs ma olyan, a közoktatásban dolgozó pedagógus, aki ne frusztrálódna valamilyen módon – állítja Szűcs Petra. – Erre ki-ki más választ ad. De azt be kell vallanom, hogy nem vagyok boldog azoktól a megnyilatkozásoktól, amelyekben az hangzik el, hogy csak az igazán bátrak mernek felállni. Úgy nem lehet vajon megközelíteni a kérdést, hogy az igazán bátrak mernek maradni? Valószínűleg mindkettő egyszerre igaz. Bármelyik megoldást is választja valaki, méltatlan a helyzete, amelynek igenis vannak felelősei.”

Akár a pult mögött

„Hatalmas öröm, és nagy erőt ad, ha egy volt tanítvány szülőként azt mondja, hogy szeretné, ha a gyerekét is én tanítanám. És az is, ha napról napra azt tapasztalja az ember, hogy amit tanít, az megjelenik a gyerekek munkájában” – sorolja Samu Csaba, mik (voltak) hivatásának a szépségei. Ezek azonban sajnos egyre inkább eltörpültek a negatívumok mellett.

Az utóbbi években egyre többször gondolt arra, hogy abba kellene hagynia a tanítást – legalábbis itthon. De mindig reménykedett, hátha jobb lesz, és halogatta a döntést. Az ígéretekből azonban sose lett semmi. „Bánja-e utólag, hogy ilyen sokáig kivárt?” – kérdezzük. „Igen, most már egyértelműen.”

A hogyan tovább kapcsán azt mondja: sajnos a nyelvtudás hiánya egyelőre nem teszi lehetővé, hogy Ausztriában tanárként dolgozzon. De tanulja a német nyelvet, és más munkakörben is el tudja képzelni magát. Az előző tanévben boltvezetői, bolti eladói szakmunkásvégzettséget szerzett, hogy esetleg azon a vonalon el tudjon helyezkedni. „A cél, hogy novemberben már Ausztriában legyen munkám. Ha pedig a németnyelv-tudásom a megfelelő szintet eléri, akkor ott fogok tanítani” – erősíti meg. Nem egyedül vág neki az új élet(helyzet)nek; Szekszárdon tanító párja szintén felmondott.

Ki fog holnap tanítani?

„Nyomot tudok hagyni”

„Bennem komolyan még mindig nem merül fel az, hogy felálljak. Az más kérdés, hogy mennyire érzem frusztrálónak a helyzetet. Mert erre az lenne a válaszom, hogy nagyon. De mindaddig, amíg nem kényszerítenek távozásra, én maradok – összegez Szűcs Petra. – Hogy vezérelnek-e ebben lelkiismereti szempontok? Igen is, nem is. Nem hangsúlyoznám annyira, hogy igen, mert akkor mártírnak tűnnék, ami nem vagyok. Abból, hogy szeretem, amit csinálok, hogy szeretem az iskolai közeget, a diákjaimat, következik az is, hogy felelősséget vállalok értük, nem hagyom őket cserben. De ritkán gondolok erre ilyen kontextusban.”

A tanítás sokféle kompetenciát követel meg. Tisztában van vele, hogy sok más helyen is tudná kamatoztatni ezeket. De akkor csak egy részük érvényesülhetne, márpedig ő egyikről sem mondana le szívesen. „Elsősorban pedagógus vagyok, és csak másodsorban nyelvtanár. Amikor arra gondolok, hogy miért szeretem ezt a munkát, csak kisebb részben jutnak eszembe a szakmai sikereim. Az igazi érdem az, ha nyomot tudok hagyni a diákjaimban.”

„Kell-e magyarázkodnia bizonyos szituációkban a döntése miatt?” – kérdezzük. „Ha valaki előtt magyarázkodnom kell, az sokszor én magam vagyok: vajon tudok-e jó példával elöl járni, amikor azt látják a diákjaim, hogy a pedagógustársadalom – benne én is – ilyen mértékben hagyja lealacsonyítani, megalázni magát? – válaszolja. – Ha valami lelkiismereti válságot okoz, akkor leginkább ez.”

* * *

A témához kapcsolódóan megszólaltattuk Kézdy Editet, egyházunk nevelési és oktatási bizottságának elnökét, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium intézményvezetőjét is. Arról kérdeztük, mit tehet egyházunk mint intézményfenntartó a jelen helyzetben. Andorka Gáborral, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetőjével pedig arról beszélgettünk, hogyan élik meg a történéseket egy vidéki egyházi iskolában. Hamarosan ezeket a cikkeket is közzétesszük az Evangélikus.hu oldalon, de addig is elolvashatók az Evangélikus Élet magazin 2023. október 1–8-i számában.

* * *

A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2023. október 1–8-i 88. évfolyam 39–40. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen, nyomtatott vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.
Gyülekezetimunkatárs-képzés 2024
Szélrózsa 2024 regisztráció
Evélet banner 2024-15-16
Lelkipásztor banner 2023-11
Credo banner 2023/3.

Lelkigondozás

Névtár kereső

Térképes kereső