Skip to main content

2023. december 1. 8:00

Imára kulcsolt kézzel, tettre készen

Egyházunkban a tisztújítás éve lesz 2024 – 2. rész

Fontos esztendő lesz egyházunkban 2024-ben. Ne féljünk a nagy szavaktól a tisztújítás kapcsán: egyházunk jövője a tét. Sok feladat, nem kevés adminisztráció, szervezés, együtt gondolkodás, imádkozásban érlelt felelősségvállalás, a szolgálat örömeinek és terhének hordozására való felkészülés kell, hogy megelőzze a választásokat. Egy korábbi cikkben már elkezdtük a feladatok, lehetséges konfliktushelyzetek és megoldási javaslatok bemutatását. Ezúttal újabb szempontokra figyelve igyekszünk körképet adni, például arról, fiatalítás-e az újítás, illetve miért fontos, hogy mindkét nem képviselői jelen legyenek egy gyülekezet döntéshozó testületében.

tisztújításra készülve

Az alapokhoz visszatérve: szükségszerű-e az egyház valamennyi szintjét érintő megújulás? Homoki Pál soltvadkerti lelkész, a Bács-Kiskun Egyházmegye esperese tömören fogalmaz: „Ez egyértelmű! Mindig kell a vérfrissítés. Ebből a szempontból mi nagyon bajtársiasak vagyunk, »dajkál minket a Jóisten«. Az ötfős elnökségben a lelkészt támogató négy elhívott ember mindig megadatik. 2024-ben – érzésem szerint – az ifisek közül többen is be fognak kerülni a presbitériumba. Lesz egy új irány, egy új erővonal. A megújulás egyik záloga az is, hogy bő egy évtizede a hatvanhetedik életévét betöltött presbiter kötelezően tiszteletbeli presbiterré válik. Ekkor a fiatalok előtt jobban megnyílik az út.”

Tisztújítás egyenlő fiatalítás?

„Bölcsen rendelkezik a törvényünk: hatévente át kell gondolni, mit sikerült elérni. Miben változott meg körülöttünk a világ, milyen más szempontok alapján kell átalakítani az egyházszervezetet? A hatodik év olyan megálló ebben a felgyorsult világban, ami esélyt ad ezeknek a változásoknak a véghezviteléhez – jelenti ki Mészáros Tamás, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület felügyelője. – Fiatalítani is szükséges itt-ott. De mint oly sok mindenre, erre sincs recept. Láttam már olyan gyülekezetet, ahol a fiatal, kezdő lelkész kitűnően működik együtt a nagyszülője korabeli felügyelővel, és a legnagyobb békességben, szeretettel, tisztelettel tudnak egymásra figyelni. Máshol pedig a fiatal lelkész a fiatal fel­ügyelővel oly mértékben össze tudott veszni, hogy majdnem gyülekezetszakadás lett a vége. Azt gondolom, egymás munkájának megismerésén, elismerésén és tiszteletén alapul a tisztségviselők közös szolgálata. Egyikünk sem a másik ellenőre, felügyelője: egymás munkájának a segítői vagyunk. Ez a fajta bölcsesség pedig nincs korhoz kötve. Természetesen jó lenne minél több aktív – azaz nem nyugdíjas – korú presbiter. Főleg vidéki gyülekezetekre jellemző, hogy többségükben a nyugdíjasok vállalnak tisztséget, mondván, az aktív korúak az idejük jó részét a munkahelyükön töltik. De az egyházi szolgálat mindig azt jelenti, hogy a végzőjének valamiképpen áldozatot kell hoznia; az egyházi tisztség betöltője sosem a feleslegéből odavetett alamizsnát ad. Valójában azt vállalja, hogy a családjára, a munkájára, a hobbijára olykor kevesebb idő jut, mert az egyház, a gyülekezeti szolgálat fontosabb számára.”

Egy másik tendenciára mutat rá Jakab Béla óbudai parókus lelkész: a presbitériumok egy részét korábban az aktív nyugdíjas korosztály alkotta, itt azonban változások tapasztalhatók. „Szintén a nagyvárosok – és a változó gazdasági helyzet – hátránya, hogy az idősebb, de még aktív testvérek egy része visszamegy dolgozni, vagy főállású nagyszülő lesz. Így nem marad idejük a gyülekezeten belüli önkéntes szolgálatra. Őket – is – nehéz megszólítani a presbiteri tisztségre.” A jelenlegi presbitériumukról érdeklődve megtudjuk: az átlagéletkor ötvenöt év körül van. Az elkötelezett tagokra tekintve a lelkész elmondja: örülnének, ha minél többen maradnának, és folytatnák a megkezdett munkát.

Korrekt „munkaszerződés” 

Simon Réka

Simon Réka büki lelkész számára az a nagy kérdés, hogy van-e lehetőség valóban új tagokat bevonni. „Amikor összeáll az új jelöltlista, akkor rajta lesznek a korábbi tisztségviselők közül azok, akik a továbbiakban is vállalnák a tisztséget, de azok is, akik elvállalják a kapott jelölést. Kérdés azonban, hogy ha a gyülekezet tudja, hogy kik vállalják a továbbiakban is a tisztségeiket, akkor állítanak-e ugyanazokra a tisztségekre új jelölteket is. További kérdés, hogy az új jelöltek vállalják-e egyáltalán a jelölést, ha tudják, hogy mások is benne lesznek a »versenyben«. Ha egy új jelölt a szavazás folyamán mégsem kap elég szavazatot, akkor az nem okozza-e az ő és/vagy családja elszakadását a gyülekezettől? Sajnos ez utóbbira is van példa” – vázolja a felmerülő kétségeket.

A lelkésznő megoszt velünk egy működő módszert is: „A büki gyülekezetben 2012-ben létrehoztunk egy ifjúsági önkormányzatot. A szervezeti és működési szabályzata alapján a presbitérium elfogadta, hogy az önkormányzat elnöke vagy egy küldött tanácskozási joggal jelen lehet a presbiteri üléseken. Így lett például az előző választási ciklus alkalmával egy húsz év alatti gondnokunk. Persze mindig kérdés, hogy a fiatalok élete merre kanyarodik. Nem tudhatjuk, hogy aki most huszonévesként bent van a testületben, annak a következő hat évben merre halad az élete, a munkája, tud-e vállalni helyben még hatévnyi szolgálatot.”

Végül Simon Réka arra is emlékeztet: az új presbitereknek nehéz szembesülni a „szürke presbiteri hétköznapokkal”. Vagyis azzal, hogy nagyon sok minden a pénzről szól, pedig addig nem is foglalkoztak a gyülekezet pénzügyi helyzetével. Ennek az a veszélye, hogy kicsit kiábrándítja őket, ha nem csak a gyülekezet lelki életével foglalkoznak.

Pápicsné Jakab Johanna

Pápicsné Jakab Johanna helyettes lelkész gyülekezetei – Bakonyszentlászló, Sikátor, illetve a szórványok – tipikus, tradicionális mintázatot követnek: „Bizonyos szolgálati területeimen régi, nagy evangélikus családok képviselői ülnek a presbiteri székekben. Ők egyfajta képet hoznak magukkal a múltból. A rájuk hagyományozott tudás, hitélet, gyülekezeti és egyházi kívánalmak aktívan élnek bennük. Ezt érdemes tiszteletben tartani, és áldásként tekinteni rájuk. Ezzel együtt több helyen szembesülünk az utódlás nehézségeivel. Akik akár harminc–ötven éve töltik be ezt a tisztséget, érdeklődve kérdezik tőlem: »Kiket válasszunk meg?« Úgy látom: tágítani kell a perspektívájukat és megnyitni a szívüket az új, talán még bizonytalan fiatalok és kezdők számára. Szükség van új színekre, a stílus és a kompozíció felfrissítésére.”

Csatlakozva Simon Réka tapasztalataihoz, Pápicsné Jakab Johanna megerősíti: falusi környezetben a fiatalítás külön kihívás. „A hadra fogható egyetemisták, fiatal felnőttek, de még a középkorúak is roppant elfoglaltak. Szívesen jönnek el a rendezvényekre, segítenek a gyülekezeti élet különböző területein. Elkötelezni azonban nem merik magukat; sokan közülük ingáznak, vagy külföldön dolgoznak. Az elhívott és odaszánt életet észre kell vennünk, majd fel kell készítenünk a szolgálatra. Érdemes tájékoztatni a megkeresetteket a vállalásuk »munkaszerződéséről«. Fontos tudatosítani: Isten dicsőségére, önzetlenül végezzük azt a szolgálatot, amire ő elhívott. Egyfajta hálaképpen az életünk megajándékozottságáért és példaként a gyengébbek, halkabbak, bizonytalanabbak számára.”

Nők és/vagy férfiak? 

Homoki Pál

Ahány gyülekezet, annyiféle a tagok nemek szerinti megoszlása a presbitériumokban. A vegyes összetételű testület a jellemző, de nézzünk rá a végletekre is.

A „legek” egyike Soltvadkert, ahol az elmúlt háromszáz évben csak férfiak ültek a testületben. Homoki Pál híre ezért is hat igazi újdonságként: „Klasszikusan erős, tradicionális gyülekezet vagyunk. Mostanra azonban sikerült elérnünk, hogy immár nők is lehetnek presbiterek. Ezzel vége szakad a hagyománynak, mellyel mi voltunk az utolsók az országban. Általában ugyanazokban a családokban szállt apáról fiúra a tisztség: vannak tablóink – például templomfelújítás 1958-ban, majd 1992-ben –, melyeken ugyanazok a családok vannak a képen, ráadásul a fiú ugyanott áll a képen, mint egykor az apja vagy a nagyapja.”

Nem ennyire végletes, de ellenkező megoszlásról számol be Simon Réka: „Nálunk a presbitérium kétharmada nő, egyharmada férfi, és ez a tény csoportdinamikai szempontból nem jó. Szintén a csoportdinamika szempontjából tekintve úgy látom, az a szerencsés, ha a kétszemélyes elnökség egyik tagja nő, másik férfi. A most következő választáson figyelünk arra is, hogy a nők és a férfiak aránya egyensúlyban legyen. És külön öröm, hogy képviselve vannak a fiatalok is.”

Pápicsné Jakab Johanna hasonló arányokat említ, de az ő olvasata más: „Szerencsés vagyok, hogy gyülekezeteink presbitériumainak hatvan-hetven százaléka nő, mert ez magával von egyfajta gondoskodó, pontosságra törekvő légkört. Zömmel hatvan év feletti női presbitereink vannak a legtöbb gyülekezetemben. Van azonban ennek árnyékosabb oldala is: a csapatban sok a karakteres személyiség, a határozott elképzelés, így lelkészként van egy békítő, harmonizáló küldetésem is a gyülekezet érdekében.”

„Fontosnak tartom, hogy a presbitériumban közösségünk minden rétege képviselve legyen. Nem tartok a presbitérium elnőiesedésétől, sőt úgy érzem, hogy ők a család kovászai. A hitét gyakorló nőpresbiter családja is hívő, de ez sajnos nem mindig igaz fordított esetben. Jelenleg a tizenhárom tagú presbitériumban négy nőtestvérünk van, és a fel­ügyelő is a »gyengébb« nemhez tartozik” – körvonalazza az óbudai helyzetet Jakab Béla lelkész.

A gyülekezetek tekintetében országos rálátással bíró Mészáros Tamásnál is érdeklődünk: van-e teendőnk összegyházi szinten a férfi-nő arányok megváltoztatásáért? „Mindenképpen van feladatunk – válaszolja. – Jó példa erre az országos presbitérium, amelynek bizony egyetlen női tagja sincs. Nem hinném azonban, hogy a kvótarendszer a megoldás. Ugyanakkor hálával mondhatom: gyülekezeti presbitériumokban és a fel­ügyelői karban is egyre több nő vállal szerepet. Egyensúlyra kell törekedni, annál is inkább, mert a vasárnapi istentiszteletek látogatóinak nagyobb százaléka nő, ám a presbitériumokban egyelőre kisebbségben vannak. Az elöljáróságokban általában férfiak vannak. Fontosnak tartom, hogy a nők a korosztályi megoszlásnak megfelelően képviseljék magukat a presbitériumokban. Hogyan változhat ez a mai állapothoz képest? A lelkész, a fel­ügyelő felhívhatja az egyházközség tagjainak a figyelmét, hogy a jelöléskor ezeket a szempontokat is vegyék figyelembe.”

Minden dolgotok szeretetben…

Kiváló alkalom, esély, lehetőség a tisztújítás arra is, hogy keresztényi szeretetben tisztázódjanak vitás kérdések, és ne árkok ásása, hanem hidak épülése jellemezze a folyamatot. Egy választási procedúra felfokozott állapottal, izgalommal jár. Óhatatlanul felszínre kerülhetnek korábbi sérelmek vagy félreértések. Ezeknek a kezeléséhez – nem szőnyeg alá söpréséhez, hanem a szembenézéshez – igazi csapatmunka kell. A lelkésznek, a felügyelőnek, a leköszönő és az új presbitériumnak egyaránt van feladata, felelőssége. Imádság, felelősségérzet a gyülekezet és az egész egyház jövője iránt, önismeret, egymás tisztelete, megbecsülése, megbocsátás és megbékélés – hogy csak néhányat említsünk azokból a szükséges „összetevőkből”, melyeket már most, a felkészülés idején célszerű tudatosítani, illetve gyakorlattá tenni.

Mészáros Tamás

„Egy jól bevált csapaton nem szükséges változtatni, sőt a legjobb megőrizni – vélekedik Mészáros Tamás kerületi felügyelő. – Tehát ha valaki kipróbált fel­ügyelő, gondnok, presbiter, akkor amíg lendülettel tudja csinálni, addig végezze. Nemcsak a csapatra, hanem a tradícióra is érvényes: ha egy jól bevált tradíció működik – márpedig a protestáns egyházakban több száz éves, kipróbált dolog a paritás –, akkor ezen nem szabad változtatni. Nincsen recept, de egy tanács megfogadható: ha egy lelkész nyugdíjba megy, és ott marad az adott településen, akkor álljon be a gyülekezeti tagok sorába, hiszen ő már nem vezető. Ugyanez igaz a felügyelőre is. Nem a lelkész választ magának felügyelőtársat, és nem a felügyelő választ magának lelkész elnöktársat. Egy közösség választja meg a vezetőit. Azt is el kell fogadni, hogy adott esetben idő kell az összecsiszolódáshoz.”

„Egyházunk vezetőképzést biztosít a lelkészeknek. Biztos vagyok benne, hogy ez hasznos lehet a gyülekezetek számára, de a magam példája alapján is feltételezem, hogy egy gyülekezet vezetése nemcsak egy képzésen múlik, hanem a lelkész saját érettségén, magabiztosságán, a megfelelően megélt alázatán és a presbitériummal kölcsönös együttműködésen is – ezt már Simon Réka mondja. – Jómagam azt képviselem, hogy a presbitériumban én vagyok a teológus.”

Végül a büki lelkésznő egy személyes tapasztalatot oszt meg velünk a konfliktusok kezeléséről. „Örülök annak, ha a felügyelő valóban partnerem tud lenni a közös munkában. Volt olyan felügyelőm, akivel jó testvéri és munkatársi kapcsolatot ápoltunk, de nagyon sok mindenben nem tudtunk egyetérteni. Ezt viszont úgy kommunikáltuk a presbitériumnak, hogy nem észlelték a közöttünk lévő véleménykülönbséget. Lehetőségként mondtuk el a két véleményt, hogy lehet így, és lehet úgy is, és a testület döntött.”

A konfliktusok feloldását mindig keresztényi szellemben, négyszemközti beszélgetésekkel kell indítani – teszi hozzá, és emlékeztet arra is: nem jó, amikor egy-egy presbitériumban valakik olyan hangossá válnak, hogy mások meg sem szólalhatnak mellettük. „Demokratikusan kellene működni, hogy bármiről tudjunk beszélgetni, és ne két-három ember fórumbeszélgetését kelljen a többieknek hallgatniuk.”

Jakab Johanna egy másik fontos szempontra hívja fel a figyelmet: „Előfordul az is, hogy valaki tisztségben marad, pedig nem végezte hűséggel és a legjobb tudása szerint – amint az esküjében megfogadta – a szolgálatát. Ilyen esetekben beszélgetnék az illetővel. Kezdve az önvizsgálattal, érdeklődve: Hogyan élte meg eddigi szolgálatát? Hogy bírja a továbbiakban testileg, lelkileg? Mit tenne másképp a jövőben? A válaszok alapján mondanám el neki lelkigondozói hozzáállással az én szempontjaimat.”

Arról is megkérdeztük a fiatal lelkésznőt, hogy mit lehet tenni, ha a leköszönő tagok továbbra is szeretnének beleszólni a döntésekbe, azaz nem zökkenőmentes az „átadás-átvétel”. Pápicsné Jakab Johanna bevallja: ez az egyik legnagyobb félelme és próbatétele. „Falusi körökben ez elkerülhetetlen és elvárhatatlan. Azért, mert valaki leköszönő tisztségviselő, még nem szeretnénk a gyülekezet körein kívül tudni. Sőt örülnénk a jelenlétének és adott esetben a tanácsainak. Úgy látom ezt működőképesnek, hogy az ő személyes karizmájában lesz utódja. Ha az utód elakad, lelkészi közvetítéssel vagy éppen anélkül útmutatással segítheti az elődje. Ugyanakkor a szolgálat megköszönése és az új csapat felállása után figyelni kell az utódlás építő kereteinek megtartására. Tudásunk és képességünk Isten ajándéka, így kell vele bölcsen sáfárkodni ahelyett, hogy széfbe zárnánk.”

Soltvadkerten is a személyes megkeresés útján találnak megoldást a vitás kérdésekben – ért egyet lelkésztársaival Homoki Pál: „A nézeteltérésben érintett felek beszéljenek négyszemközt, ahogy a Szentírásban meg van írva. Azt elmondhatom, hogy amikor mi a jelölőbizottsággal leülünk, az egy végigimádkozott, végiggondolt folyamat. Komolyan vesszük, hogy ki alkalmas, és ki nem. Ez a jövőre nézve is csökkenti a konfliktusok előfordulását.”

Hivatásukat betöltő közösségek 

Jakab Béla

Sok fontosat megtudtunk a törvényi előírásokról, a jelölés, a választás folyamatáról, életkori és nembéli arányokról, statisztikákról, működő gyakorlatokról. Mindennek a célja végsőképpen: Isten ügyének szolgálata, az egyház küldetésének betöltése, Krisztus evangéliumának hirdetése. Fontos mindenre precízen odafigyelni, mielőtt hozzáfogunk, Isten Szentlelkét kérni, hogy töltsön be, járjon át, adja áldását újító szándékainkra.

Ahogy Jakab Béla hangsúlyozza: a pres­bitériumok működése nem csak döntéshozói, szervezői és szolgálói feladatokra korlátozódik; szükséges a lelki töltekezésre is figyelni. „Fontosak a lelki tréningek, az ébredésért való imádkozás. Ezért vezettük be a vasárnapi istentiszteleten, a harmadik harangszó előtt a rövid Szentlélek-imádságot. Ilyenkor a gyülekezetért imádkozunk.”

Összeállításunk zárszavaként Mészáros Tamás helyezi aktuális kontextusba – a népszámlálás adatainak megismerése után – a legcélravezetőbb stratégiát: „Vallom: nem a számok bűvöletében élünk, nem statisztikák határozzák meg az egyház szolgálatát. Ugyanakkor szolgálatunk, munkánk egyik fokmérője, hogy stagnál, csökken vagy emelkedik-e gyülekezeteinknek, egyháztagjainknak a száma. Érdekes lesz a friss adatsorokat úgy elemezni, hogy kis- vagy a nagyobb településeken van-e nagyobb fogyás. Mennyire befolyásolja a gyülekezetek létszámát, hogy milyen típusú intézmény – óvoda, gimnázium, diakóniai intézmény – van a közösség mögött? Minden egyes munkánkban imára kulcsolt kézzel, de tettre készen induljunk. Fontos megtalálni azokat az embereket, akik látják ezt, és ki tudják imádkozni a szükséges döntéseket, hogy küldetésüket, hivatásukat betöltő közösségek egésze legyen az evangélikus egyház.”

* * *

A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2023. november 12–19-i 88. évfolyam 45–46. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen, nyomtatott vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.

Evangelikus Elet tamogatoi banner 2023

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.
Külügyi referensi állás az MEE-nál
Credo banner 2023/3.

Lelkigondozás

Névtár kereső

Térképes kereső