Skip to main content

2023. október 12. 8:31

Halleves, zúzapörkölt – gondoskodással fűszerezve

Portugál ízek Újlipótváros szívében

Délidő, vidám nyüzsgés egy hangulatos kis étkezdében a pesti Victor Hugo utcában. Pár lépcsőfok vezet le a Picantéba, hogy a napsárga falak, a kék-fehér portugál fali díszek között „belekóstoljunk” Európának ebbe a vonzó, távoli szegletébe. Magyarok és külföldiek, törzsvendégek és új betérők adják egymásnak a kilincset a portugál–magyar kifőzdében. Bagó Adrienne – aki felnőttkeresztség útján lett egyházunk tagja – háziasszonyként, odafigyelő gondoskodással vezeti immár hét éve a portugál körökben első számú kedvenccé lett éttermet. Evangélikus gasztronómiai kisvállalkozásokat bemutató sorozatunk legújabb részében így a pult mögé is vele tartunk.

Portugál ízek Újlipótváros szívében

„A kifőzdét 2008-ban alapította mestercukrász-szakács végzettségű sógorom, Zsigmond Gergő és felesége, Joana, aki portugál származású. Házaspárként ideköltözve az alagsori kis önkormányzati üzletet melegkonyhás helyiséggé alakították át – kezd bele a történetbe Adrienne. – Másfél évtizede mi vagyunk a legautentikusabb portugál étterem Magyarországon. Jelent már meg rólunk cikk Portugáliában, s gyakran adok interjúkat tévé- és rádiócsatornáknak. Az egykori Heti Válasz nem sokkal az indulásunk után, 2010-ben a top tíz budapesti étkezde közé választott minket.”

A kétgyermekes édesanya fehér szakácssapkájában, tiszta kötényében örökmozgó benyomását kelti: beszélgetésünk közben is rendre fel-felpattan, ételt mérő kolléganője segítségére siet a pulthoz. A betérő vendégekkel angolul és magyarul vált szót, miközben tálal, nekik mesél, derűsen, lelkesedéssel. Látszik: szívügye az étkezde, ahol kevesebb mint kétezer forintért jól lehet lakni, és ahol a hallevesből máris kóstolót mérnek a vendégnek, ha nem biztos benne, hogy szereti-e.

Az ízlés és az otthonosság járja át a teret: az átlagos nappali szoba méretű helyiségben kellemes az ételkimérő pult és a falra szerelt, bárszékekről elérhető asztalok összhangja; nem zavarja hangos zene sem a nyugodt beszélgetést. Ottjártunkkor épp pikáns halleves és sült halfilé idézte a mediterrán ország ízeit, a sok hazai finomság mellett.

Háziasszony a vendégek között

Halleves, zúzapörkölt – gondoskodással fűszerezve

„Rövid nyitvatartással, fél tizenkettő és három óra között működünk. Főleg a törzsvendégekre alapozunk, hirdetni nem is szoktunk: vendégkörünk visszajár a város más részeiről is. Tizenöt-húszféle étel van az étlapon: halas, húsos és zöldséges fogások, levesek, desszertek, saláták. Nálunk a krumplipüré nem porból, hanem krumpliból készül. Büszkén mondhatom: ízfokozómentes konyha vagyunk – avat be a részletekbe Adrienne. – Az étlapot még Joanáék dolgozták ki: olyan ételeket választottak, melyek a magyaroknak is ízlenek, van hozzájuk alapanyag, és a melegentartót is bírják. Gyakori vendégeink között franciák, amerikaiak, brazilok és más latin-amerikai országok szülöttei is vannak. A portugálok annyira szeretik a saját ízeiket, hogy hazánkban járva is eljönnek ide egy jót enni. A minap egy fiatal portugál társasággal megesett, hogy mire ideértek, elfogyott a fő kedvenc, a portugál rakott szendvics, így kénytelenek voltak zúzapörköltet enni. Azt mondták: isteni volt!” – osztja meg velünk a derűs történetet.

Mivel hely sem lenne tárolásra, mindig tudják, mennyit érdemes egy napra főzni, az esetlegesen mégis megmaradó adagokkal pedig rendszeresen támogatnak kerületi nagycsaládosokat.

De hogyan került vendéglátónk ebbe a szerepbe? „Az alapító házaspár elvált, sógornőm a kislányával hazaköltözött, sógorom átadta a férjemnek, a bátyjának, Zsigmond Attilának a boltot – ő a vállalkozás tulajdonosa és vezetője –, így 2017-ben egyszer csak itt találtam magam, mindennemű vendéglátóipari előzmény nélkül, de óriási lelkesedéssel.”

Külkereskedő-, közgazdász-, HR-es, azaz emberierőforrás-gazdálkodási diplomával nem okozott gondot számára az üzletvezetés. Multinacionális cégeknél és nyugdíjpénzárnál is szerzett tapasztalatot, és komoly karriert futott be, volt, ahol az üzemi konyha is hozzá tartozott a műszaki ellátás felelőseként. De ez a kis kifőzde új kihívást, egyúttal új lehetőséget tartogatott számára.

„Férjem a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán végzett. Én vagyok a sales-es [értékesítő – a szerk.], aki elöl áll a pultban, a kasszánál, de inkább úgy mondanám: én vagyok itt a háziasszony. Férjemmel felváltva vagyunk itt, az árubeszerzést ő végzi az internetről, friss alapanyagot a közeli Lehel piacról hozunk.”

Adrienne szeret kapcsolatot teremteni a vendégekkel, szívesen beszélget velük. Úgy érezzük: egy háznál vendégeskedünk. „Nagyon szeretek gondoskodni a vendégeimről, személyre szólóan. Korábbi munkahelyemen is az emberekkel való foglalkozás érintett meg legjobban. Figyelem és szeretet is van a tányérra kerülő ételeinkben – fogalmazza meg azt a kis titkot, amely a Picante sajátja és erénye. – Itt politikai, világnézeti, vallási, etnikai hovatartozástól függetlenül békésen elüldögélnek akár az ismert, híres emberek is egy asztal mellett. Mind éhesek, akár ugyanazt eszik, és úgy beszélgetnek egymással, hogy öröm nézni. Ezt is nagyon szeretem a kifőzdében.”

Szívvel, ésszel, lélekkel

Ha ezt szívvel-lélekkel csinálja az ember, az óriási stressz – meséli. Fél tizenkettő és fél kettő között, a nagy menetben, ahogy fogalmaz, meg kell csinálni az egész napos forgalmat. A család ebből a vállalkozásból él, el kell tartani az alkalmazottakat, kigazdálkodni minden tetemes költséget. A járványos évek, majd újabban a háború miatti infláció és rezsiválság a kisvállalkozók vállára óriási terheket tett. Ha mindezzel együtt valaki, mint a Picante tulajdonosai, csak a korrekt szolgáltatásban hisz, s a kiskapukat és morális kompromisszumokat elutasítja, akkor bizony a szív, az ész és a lélek, a lelkiismeret is munkába áll nap mint nap.

Az etikus kereskedelemről így vélekedik Adrienne: „Farkastörvények vannak. Ebben a városrészben nagy a konkurencia, idén három étkezde is bezárt a környéken. Nagy az ár-érték verseny. Ez jó a vendégeknek, sok költséget nem hárítunk át. Férjemmel azt az üzletpolitikát követjük, hogy jó áron jó minőséget adjunk. Ennek egyik titka a jó alapanyag, és kell egy jó szakács is persze, aki nem használ nagykonyhai trükköket. Házias konyhánk olyan, mintha a nagymamánkhoz mennénk el ebédelni. Az volt az elgondolásunk a férjemmel, hogy a vendégeink tehessék meg – az elszabadult árak dacára –, hogy naponta egyszer meleg ételt esznek. Mi nem a multik dolgozóinak a zsebéhez szabjuk az árakat, az adagokat viszont úgy mérjük, hogy ki-ki jóllakjon. Egy menü ára nálunk nem éri el a kétezer forintot.”

Halleves, zúzapörkölt – gondoskodással fűszerezve

Kis haszonnal dolgoznak, és Adrienne azt is elárulja, mi az „ára” ennek a döntésüknek: férje az őszi–téli szezonban külföldön vállal állást, mert nem akarnak sem árat emelni, sem hitelt felvenni vagy eladósodni. Családjukból a kamasz- és a már egyetemista lányuk is besegít, ha szükséges, élvezik a kifőzde világát. Egyelőre még nem dőlt el, tovább viszik-e majd a Picantét.

Kitárt ajtó Budavárban

Amellett, hogy Adrienne jó kis csapattal dolgozik, van egy életet megtartó erőforrás az életében: evangélikus hite. A család erős szálakkal kötődik a budavári evangélikus gyülekezethez, de ez nem volt mindig így. A történet a Balicza Iván – immár nyugalmazott – lelkész által a szó szoros és átvitt értelmében is kitárt ajtóval kezdődött.

„Felnőttként általa találtam meg a lelki utamat. Nagyon fontos ember ő az életemben. A családban nem kaptunk a húgommal vallásos nevelést, ateistaként nőttem fel. Egy szép nap szó szerint az utcáról sétáltam be a Bécsi kapu téri templomba – idézi fel hitre jutásának a nem szokványos útját. – Egy volt osztálytársam esküvőjére voltam hivatalos, vegyes házasságukat csak ott voltak hajlandók megáldani. Olyan élmény ért ott, ami egy életre megmaradt bennem. Megfogott a templom tiszta, egyszerű berendezése, a hely erős kisugárzása. A lényeget éreztem meg, és a személyesség is meghatott.”

Mikor immár maga is férjhez ment, római katolikus férje szeretett volna templomi esküvőt – igen ám, de csak feltételekbe és zárt ajtókba ütköztek, ugyanis Adrienne nem volt megkeresztelve, így nem volt, ahol befogadják őket. S itt jött ismét képbe Budavár, az említett élmény, az ebből fakadt szép emlék: hátha ott szóba állnak velük – gondolták. „A lelkész, Balicza Iván azt mondta: nem ígér semmit, de üljünk le hármasban, beszélgessünk, s nézzük meg, mit lehet tenni. Kíváncsi volt ránk!” Az első találkozás olyan jól sikerült, hogy továbbiak követték, majd sor került az esküvőre is. A lelkész őszintesége és nyitottsága nagyon jólesett a párnak. Olyan erős hatással lett Adrienne-re, hogy megérett benne a vágy: megkeresztelkedik. 2003 húsvétján, már várandósan kerülhetett erre sor.

 „Otthon éreztem magam, úgy fogadtak, mint a saját báránykájukat, egy élő családot kaptam. Iván sosem helyezett rám nyomást, csak kedvesen hívogatott. Azóta oda tartozom. Édesanyám otthon ápolását, halálát is az általa nyújtott támasszal tudtam feldolgozni.” Adrienne két lánya is ott keresztelkedett, konfirmált: „Ott áldották meg a családunkat. Oda visszük a gondjainkat, terheinket, örömeinket. Nagy ajándék nekem az a kapcsolat, ami a közösséggel kialakult.” S itt említi meg szerényen azt a vállalásukat is, hogy minden évben a Picante vendégeli meg a konfirmandusokat az ünnep után. Férje megfőzi a menüt aznap reggel – ők ezzel az adománnyal kedveskednek a gyülekezetnek. A munka mellett Adrienne – aki családjával ma már szentendrei lakos – aktív gyülekezeti tag. „Péntek esténként a Mérték hittanra jártunk a lányaimmal Bencze Imréhez és feleségéhez, Mártihoz meg Péter Zoltánhoz, illetve a negyvenesek csapatába Ivánhoz. Értékes beszélgetések részesei voltunk. Az ottani barátokkal rendszeresen összejárunk. A korábban a Luther-társasjátékból kapott kedvenc lapom – a »Sola Gratia« feliratú – kint van a kifőzde konyhájában, és mindennap megadja az irányt.” Az asszony lelkesen beszél arról, milyen óriási erőt ad neki a hite, amelyet igyekszik naponta megélni. A történéseket akként szemléli, hogy jézusi keresztény módon hogyan kell rájuk reagálnia. Utólag sem rest elemezni magát. S persze az imádság is része a napjainak: „Saját magam kreálta szövegekkel beszélgetek az Úristennel.”

Már indulunk, mindjárt zár a kifőzde, mikor Adrienne még utánunk szól; a testi és a lelki táplálék egységéhez kapunk egy kis adalékot: „Az egyik lányomat és a sógoromék kislányát augusztus 8-án keresztelte Iván, erről minden évben megemlékezünk. Idén pont ezen a napon keresett meg a szerkesztőség. Aznapra ez az idei evangélikus bibliaolvasó Útmutató igéje: »Népem pedig jóllakik javaimmal – így szól az Úr«” – érzékenyül el Adrienne. Majd zárásként hozzáteszi: „Iván egyszer azt mondta: a hit ajándék, Isten ajándéka. Ez nagyon erős felismerés volt az életemben.”

* * *

A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2023. szeptember 3–10-i 88. évfolyam 35–36. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen, nyomtatott vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.

Evangélikus Élet magazin

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.
Gyülekezetimunkatárs-képzés 2024
Szélrózsa 2024 regisztráció
Evélet banner 2024-13-14
Lelkipásztor banner 2023-11
Credo banner 2023/3.

Lelkigondozás

Névtár kereső

Térképes kereső