Skip to main content

2023. december 15. 8:40

Felújított terek, megújuló közösség Pusztavámon

Vendégségben a Vértes lábánál

A megújult, elsősorban szabadtéri gyülekezeti programokhoz alakított pusztavámi parókiaudvaron Ribárszki Ákos, a Pusztavám–Móri Evangélikus Egyházközség lelkésze vár bennünket. „Teljék meg élettel!” – fogalmazza meg a lelkész a legfőbb kívánságát a májusban átadott, korszerű közösségi tereket végigmutatva. Riportunkból kiderül, hogy mi mindent tesz ezért Ribárszki Ákos és családja, az elhivatott pusztavámi presbitérium és a gyülekezeti tagok.

Felújított terek, megújuló közösség Pusztavámon – Vendégségben a Vértes lábánál

Bár Pusztavám Budapesttől csupán egyórányi autóútra fekszik, a városi közlekedés miatt már hétkor elindulunk, hogy a kilenckor kezdődő baba-mama klubra odaérjünk. Közeledve feltárul előttünk a Vértes még nap sütéses, szelíd őszi arca. Dimbek-dombok, meleg színek, a gyülekezeti épület gangján pedig virágzó rózsaszín begóniák fogadnak.

A gyülekezeti házban barátságos játszószobába lépünk. Egyre érkeznek az édesanyák és kisgyermekeik, van, aki két gyermekkel, egy tipegővel és egy karon ülővel nyit be; a kisgyermekeseknél megszokott számtalan kelléknek és ülőalkalmatosságnak együtt találnak helyet. A jelenleg óvodapedagógusként dolgozó (eredetileg magyar-, valamint hittanár) Ribárszki Noémi, az alkalom háziasszonya meleg szeretettel, széles mosollyal fogadja az érkezőket. Hamar kiderül, az egyik jelen lévő kislány épp az ő óvodai csoportjába készül, egy másik család pedig először vesz részt az alkalmon, felőlük is érdeklődnek a házigazdák. Mikor már úgy tűnik, mindenki készen áll az elcsendesedésre, közös énekléssel köszöntik egymást és az Urat.

Az ének után mesés áhítat következik, a lelkész átadja a részt vevő gyerekeknek a hurkapálcára erősített – mint kiderül, estébe nyúlóan készített – bárányfigurákat. A történet az elveszett bárányról szól, aki – a lelkész rögtönzött bábozásával – egy játékkonyha-polc mögött bújik el. De a jó pásztor ott is megtalálja – a gyerekek lelkes közbenjárásával. Imádsággal zárul az alkalom, melyet kötetlen együttlét követ.

Ribárszki Ákos később elárulja, a baba-mama kör résztvevőinek nagy része nem gyülekezeti tag, sőt egyáltalán nem kapcsolódik (az) egyházhoz. Itt azonban lehetőségük nyílik megismerni belőle valamit, befogadó, közvetlen közösség várja őket, ahol jó lenni és a hétköznapi mókuskerékből kiszakadni. Az általuk szervezett legelső baba-mama kör Pusztavámon legendás volt – meséli a lelkész. Első gyermekük is, aki ma már kilencéves, akkor volt kisbaba, és olyannyira összenőttek az akkor verbuválódott csapattal, hogy aztán az óvodában – ahová a gyermekek persze együtt mentek – a lelkésznek sok kis hittanosa lett. Később az iskolában is a már ismert „Ákos bácsit” és az evangélikus hittant részesítették előnyben.

Ribárszki Ákos feleségével, Noémivel és legfiatalabb kislányukkal a pusztavámi templomban

A lelkész Móron két iskolában és egy óvodában, valamint Pusztavámon az iskolában és az óvodában oktat hittant. Évente hatszor családi, havonta egyszer pedig gyermek-istentiszteletet tartanak, melyeknek külön liturgiájuk van. A lelkész és hitoktató felesége bevonja a gyerekeket, a bibliai történeteket együtt elevenítik meg, és a kicsik mindig hazavihetnek róla valamilyen emléket.

A rezsiárak megugrása miatt kissé hűvös lelkészi irodában megcsodáljuk a pusztavámi keresztelési anyakönyv hol gyöngybetűkkel írt, hol szikár betűkkel vésett feljegyzéseit keresztelőkről, esketésekről, temetésekről. Ezek a dokumentumok – még ha mai szemmel nézve megrendítően sok kiskorú szerepel is az elhunytak listáján – a folytonosságot jelképezik múlt és jelen között.

Történelmi romokon erős vár

A Fejér vármegyei Pusztavám sváb település, ahol az első világháborúig magyar nyelvű oktatás nem is volt. Még ma is fájó pont, hogy 1948-ban a gyülekezet felét (!) kitelepítették. Kuriózum, hogy a templomtól csupán ötven méterre található az ország legutolsó mélyművelésű szénbányájának bejárata, melyet 2015-ben végleg bezártak. „Az összes szén egy szalagon ment át az oroszlányi erőműbe, amelynek a hűtőtava volt a ma turistacsalogató Bokodi-tó ” – teszi hozzá a lelkész. Fénykorában több mint háromezren dolgoztak a bányánál, a másik munkalehetőség az egészségre szintén kevéssé kedvező hatású Budalakk festéküzem volt, illetve a nők az erdészetnél dolgoztak, az Ikarus ülésgyártó részlegében pedig üléshuzatba való anyagot habosítottak, mindenféle védőfelszerelés nélkül – meséli Ribárszki Ákos.

Ahogy a lelkészi hivatallal szemben álló templom terébe lépünk, elénk tárul a barokkos oltár, a fából készült, karcsú oszlopok tartotta karzat, a díszes szószék mellett, a fali freskón pedig Luther Márton kedélyes alakja – mint megtudjuk, az eredeti képen ennél szigorúbban ábrázolták, de a restaurátor a reformátor arcának jelentős rongálódása miatt kapott némi szabadságot a megjelenítésben. Az oltárkép melletti falfestmények pedig – egy speciális festékréteg alatt – újjászületésre várnak.

Német nyelvű Biblia az oltáron

1784-ben az akkori tisztségviselők a gyülekezetből gyalog indultak el Bécsbe – a türelmi rendelet idején ugyanis a protestáns templomépítéshez száz család összefogására volt szükség, ezért személyesen kértek engedélyt. 1785 áprilisában ünnepi istentisztelet keretében tették le a templom alapkövét, majd ugyanezen év októberében (!) adták át a templomot. Mindössze fél évre volt szükség a felépítéséhez. „Ma hat hónap alatt a papírmunkák felét sem lehetne elintézni” – teszi hozzá Ribárszki Ákos. A lelkész az utóbbi néhány évben számtalan pályázati anyagot állított össze, telefonkönyvnyi méretű papírhalmokkal küzdött irodájában, és sokszor idézte fel magának elődeinek odaszánását. „Együttes erővel vágtunk bele a felújításokba, nagy bizakodással. Munkával, kitartással, akkori szemmel is kicsiny összegből sikerült megvalósítanunk” – foglalja össze.

„A felújítás időszakához jókora lazaság és humor kellett – teszi hozzá Ribárszki Noémi –, például mikor bőröndből öltözködtünk hetekig, és a gyülekezeti teremben, matracon aludtunk. Egy alkalommal Ákos bibliaórát tartott, miközben a szomszédban épp kiskádban fürösztöttem a nomád állapotokat felettébb élvező gyerekeket, mikor egyszer csak besétált hozzánk egy macska. Mint kiderült, az egyik bibliaórán részt vevő hölgy után jött. Elég szürreális jelenet volt – kibuggyant belőlem a nevetés. Leginkább az ilyen emlékek maradtak meg.”

Népszámlálás, lélekerősítés

Beszédes, hogy a mintegy kétezer-ötszáz fős Pusztavámon a legfrissebb népszámlálási adatok szerint háromszáztizennyolcan vallották magukat evangélikusnak; előtte a lelkészi hivatalból háromszázhúsz főnek küldtek ki levelet. Ebből kitűnik, a pusztavámi evangélikusság mennyire jól szervezett. A világjárvány alatt rengeteget dolgoztak azon, hogy minden vasárnap eljusson a hívekhez Isten igéje: a móri tévé segítségével a Youtube-on tudták közvetíteni az istentiszteleteket, de nyomtatott formában is eljuttattak igehirdetést az otthon maradóknak a gyerekeknek bibliai tematikájú foglalkoztatót készítettek, a felnőtteknek pedig Lélekerősítő címmel külön kiadványt.

A pusztavámi gyülekezet leánygyülekezete, a lelkész megfogalmazása szerint „anyagyülekezetként számontartott” móri közösség helyzete más: „Mór nagyváros, ahol többen, négyszáz fő fölött vallották magukat evangélikusnak, a mi rálátásunk azonban az ottani evangélikusokra – talán mert nagy a fluktuáció, és mert itt, Pusztavámon vagyunk helyben lakók – sokkal kisebb” – összegzi Ribárszki Ákos. Móron kilencven számontartott egyháztagjuk van, közülük harminc-negyven fő minden vasárnap eljön az istentiszteletre. „A móri gyülekezetnek nagyon fontos a közösség, példás rendben tartják a templomot és az udvart, kerti pavilont, faházat építettek a szeretetvendégséghez” – emeli ki. Móron ugyanúgy megtartják a legtöbb pusztavámi alkalmat is, a bibliaórákat, ünnepi istentiszteleteket. A sokak által várt családi tanévzáró istentisztelet – légvárral, családi játékokkal, palacsintázással – pedig az egyik évben Pusztavámon, a másik évben Móron kap helyet.

Kávé, futás, futball

Felújított terek, megújuló közösség Pusztavámon – Vendégségben a Vértes lábánál

Ki gondolná, hogy egy lelkésszel folytatott beszélgetés közben gyorstalpaló baristaképzést is kaphat? Pusztavámon ez is megtörténik. „Ha nincs időm, sosem ezen a gépen főzök kávét” – mutatja a profi masinát már a lelkészlakban Ribárszki Ákos, aki amolyan hobbibarista [a barista étteremben vagy kávézóban a kávék szakszerű elkészítésével és felszolgálásával foglalkozik – a szerk.], a családját és barátait boldogítja kávékülönlegességekkel. „Ez egy szertartás, meg kell adni a módját, az ember a gondolatait is idekoncentrálja – magyarázza, miközben stábunk egyik tagja elé tejhabvirággal cifrázott kapucsínót tesz. – Laza csuklóval, finom mozdulatokkal kell önteni a habot. A felgőzölésen sok minden múlik, ha túl habos, akkor nem lesz mintád, ha pedig túl híg, elsüllyed a kávéban” – okosít ki.

Fontos a hobbi, a kikapcsolódást nyújtó elfoglaltság a lelkész számára is. „Nem jó, ha az ember beszűkül, benne kell lenni a világban – fejti ki Ribárszki Ákos. – Érdemes megismerni azt is, miként gondolkoznak az emberek a vallásról, egyházról. Kulcsfontosságú, hogy a szolgálati területe mellett legyen a lelkésznek valami más elfoglaltsága is, hogy olykor meg tudjon pihenni, »ki tudjon mosakodni…«” Feleségével és három kislányával együtt mindannyian sportolnak, a világjárvány kezdete óta, vagyis lassan négy éve rendszeresen is.

Ribárszki Noémi a pusztavámi zöldterületek mellett a közösségi médiában is sokszor feltűnt futóbabakocsival, melyben a gyermek biztonsággal, kényelmesen alhat, nézelődhet, míg az édesanya a kocsit tolva futhat. Sportos, energikus megjelenése, vitalitása a gyülekezeti tagok előtt is jó minta a Szentlélek templomának önkéntes és örömteli gondozásához: „Azt gondolom, a gyerekekkel vagy gyerekek mellett végzett sport esetében el kell felejtenünk a teljesítményorientált gondolkodást; mondjuk, amúgy sem árt. Teszek a sporttal magamért, a családomért, példát mutatok, ráadásul élvezem is. Rugalmas vagyok, mert nem biztos, hogy gyerekkel teljesíthető az, amit elterveztem. Egyszerűen betervezem a mozgást a napomba, mint egy rutintevékenységet, ahogy például a fogmosást: nem várja az ember, hogy kedve kerekedjen, hanem csinálja, és kész” – fejti ki a lelkészné.

Ribárszki Ákos a sport személyiségfejlesztő hatásait emeli ki: „A két nagyobb lányunk öttusázik, azt látjuk, tartást ad nekik, be kell tartaniuk bizonyos szabályokat, követniük kell az edző utasításait, alkalmazkodnak, megismerik a határaikat” – foglalja össze az edzőterembe járó édesapa, aki, mint kiderül, olykor szabadidős tevékenysége közepette is emberhalász…

A futást a gyülekezetben is igyekeztek meghonosítani, többször szerveztek jótékonysági futóversenyt Pusztavámon. Volt, hogy a játszótér felújítása, egy helyi beteg gyermek gyógyulása vagy rászoruló családoknak a téli tüzelő beszerzése volt a cél. Igazi közösségi élménnyel, batyus bállal ért véget minden verseny. A világbajnokság idején focimeccsvetítéseket tartottak az udvaron, főztek valamit, és megnézték a döntőt közösen – a templom falára vetítve. „Mikor lesz meccsnézés?” – kérdezik tőlük sokszor, ha a település központjában járnak. A családias hangulatú közösségi esemény mély nyomot hagyott a résztvevőkben, jó kiindulási alap lehet a további hívogatáshoz, például az adventi játszóházba és a mézeskalácsfalu-kiállításra.

* * *

A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2023. november 12–19-i 88. évfolyam 45–46. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen, nyomtatott vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.

Evangélikus Élet magazin

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.
Gyülekezetimunkatárs-képzés 2024
Szélrózsa 2024 regisztráció
Evélet banner 2024-15-16
Lelkipásztor banner 2023-11
Credo banner 2023/3.

Lelkigondozás

Névtár kereső

Térképes kereső