Skip to main content

2023. október 24. 8:02

Egyházért élő emberekre van szükség

Zsinati küldöttek a konfirmációról és az elköteleződésről

A konfirmáció és az elköteleződés évében egyházunk zsinatának – a legszélesebb körű döntéshozó, legfőbb képviseleti és törvényhozó testületnek – három nem lelkészi küldöttjét kérdeztük arról, hogyan emlékeznek vissza a saját konfirmációjukra, mit jelent felnőttéletükben a hit, a közösséghez tartozás, és milyen felelősséget, feladatot jelent a zsinati küldötti tisztség. Már a 2024-ben esedékes tisztújításra készülve arra is kíváncsiak voltunk, szerintük milyen emberekre van szükség akár az egyházközségek presbitériumaiban, akár magasabb egyházkormányzati szinteken a különböző testületekben.

Magyarországi Evangélikus Egyház XI. Zsinata

Akítvan, tevékenyen

Mészáros Kornélia az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) könyvtárának vezetője; a csákvári gyülekezet presbitereként lett a Fejér-Komáromi Egyházmegye nem lelkészi küldötte, a zsinat nem lelkészi jegyzője.

„Keresztény családban nőttem fel. Óvodáskorom óta részesültem hitoktatásban, hittantáborokba jártam, amelyek jó élményként maradtak meg, így nem volt kérdés a konfirmáció sem. Ez épp húsz éve történt, tizennégyen járultunk az oltár elé. A konfirmáció után gimnazistaként, majd egyetemistaként a tanulmányi és szabadidős tevékenységek miatt nehezebb volt aktívabban kapcsolódni a gyülekezethez. Ebben az időszakban jellemzően egy-egy nyári táborban tudtam segítőként részt venni. Azóta tudok újra igazán elkötelezetten jelen lenni a közösség életében, mióta megtanultam jobban gazdálkodni az időmmel.

A gyülekezetünkben presbiter vagyok. Főként az ifjúsági munka, valamint a német testvérgyülekezetünkkel való kapcsolattartás az a terület, ahol a lelkészünk segítőtársa tudok lenni: gyülekezeti táborokban, egy-egy családi istentisztelet előkészítésében, a 72 óra kompromisszum nélkül program lebonyolításában vagy partnertalálkozók szervezésében. A gyülekezet fiataljaival évek óta részt veszünk a Szélrózsa találkozó szervezésében is. A találkozások, az együtt gondolkodás, együtt munkálkodás, a közös hitmegélés mind olyan élmények, amelyek miatt jó gyülekezeti közösséghez tartozni.

Mészáros Kornélia

Amikor megkerestek, hogy vállalnám-e az egyházmegye nem lelkészi küldöttjének tisztségét a zsinatban, egy kis gondolkodás után elvállaltam a feladatot. Érdekelt az egyház döntéshozó testületének működése, a képviselet módja. Életkoromnál fogva korjegyzőként vettem részt az alakuló ülés lebonyolításában. Érdekes tapasztalat volt. Az új zsinati ciklus megkezdésekor a tisztségviselők megválasztása előtt úgynevezett korelnökök vezetik az ülést, és a korjegyzők látják el a jegyzői feladatokat. Előbbiek a legidősebb zsinati tagok, utóbbiak a legfiatalabbak. Így rögtön az elején már emiatt is fontos megismerkednünk a zsinat ügyrendjével, működésével. Elsőre ijesztőnek hangzott, de az országos iroda munkatársai segítségünkre voltak, és felkészítettek minket az alakuló ülésen előkerülő teendőkre, végigvettük a zsinati ülés forgatókönyvét. Ezt a rendet a jelöltség és a küldöttség vállalásakor nem tudtam, így meglepetésként ért, de azt gondolom, ez egy jó rendszere annak, hogy ezáltal a legfiatalabbak is már az elején aktívan be tudjanak kapcsolódni a zsinat munkájába.

Nagy felelősség, hogy az egyes ülésekhez feltöltött anyagot időben átnézzük, és megpróbáljuk időben egyeztetni az egyházmegyével. Számomra ez tűnik a legnagyobb kihívásnak és felelősségnek. Emellett a zsinat jegyzője is vagyok, ami kiemelt figyelmet kíván. A jegyzőtársakkal egyeztetve készítjük el a zsinati ülések jegyzőkönyveit.

A fiatalság vagy a női lét hátrányát, avagy előnyét nem éreztem. A kettős szerep – esetemben például, hogy az EHE munkatársa is vagyok, aminek szintén van saját küldöttje – azonban izgalmas kérdés. Egy-egy téma kapcsán mi az, amit a küldő testületemmel képviselek, illetve mennyire befolyásolhat a hozzászólásban vagy képviseletben az, hogy az egyház más intézményének is munkatársa vagyok. Bizonyos esetekben nehéz a kettőt elválasztani és csak a küldötti feladatra koncentrálni.

Egy egyházi tisztség betöltéséhez nagyon fontos az erős gyülekezeti kötődés, az elkötelezettség és az aktív, tevékeny részvétel. Emellett jó, ha egy testület nem homogén, hanem a különböző vélemények, nézőpontok egyaránt meg tudnak jelenni, így a kihívásokat, feladatokat, problémákat több oldalról körüljárva lehet áttekinteni, és megtalálni a lehető legjobb megoldást.

A kor és a nem helyett az alkalmasság számít

Csengeri Tamás, a Nyíregyháza-Kertvárosi Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház felügyelője az Északi Evangélikus Egyházkerület nem lelkészi küldöttje. A törvényelőkészítő bizottságnak és az országos választási bizottságnak is tagja.

Csengeri Tamás

„Konfirmációmhoz nem a megszokott út vezetett. A Kádár-rendszerben nőttem fel szülővárosomban, Nyíregyházán. Bár a városalapító evangélikus tirpákok leszármazottja vagyok, gyermekkoromban a családunk a nagymamáim kivételével – diplomatikusan fogalmazva – nem ápolt túl szoros kapcsolatot az egyházzal. Ilyen előzmények után mentem a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karára, ahol a kilencedik félévben a filozófia-speciálkollégiumon belül meghirdetett és kötelezően választandó kurzusok közül a marxista valláskritikára jelentkeztem. A címből rosszul következtettem a témára, így várakozásaimmal ellentétben nem véresszájú ateista propagandával találkoztam, hanem inkább bibliaiskolára hasonlított az óra. A csoport több mint felével elindultunk a hitre jutás rögös útján.

A diploma megszerzése után újra Nyíregyházán bekerültünk – feleségem barátnője révén – a Laborczi lelkész házaspár által vezetett, fiatal felnőttek alkotta csoportba. A konfirmációm Olcsván, a templomkertben tartott legendás nyári táborok egyikén – ha jól emlékszem, 1987-ben – volt. Vizsgafeladatként a hit általi megigazulásról tartottam előadást. Nagy segítségemre volt dr. Prőhle Károlynak a Luther Márton négy hitvallása című könyve.

Hogy mit jelent felnőttéletükben a hit? Erre van egy könnyű, rövid és egy nehéz, hosszabb válasz is. Röviden: Istenben bízva, akaratának alávetve élünk. A részletekbe merülve viszont rá kell döbbenni, hogy a hit folyamatosan mélyülő, mindig újabb élményekkel gazdagodó kapcsolat Istennel. Rendszeresen szembesülünk esendőségünkkel, Isten mégis a tenyerén hord minket. Én nagyon irigylem azokat a testvéreket, akik másodpercnyi pontossággal tudják, hogy mikor jutottak hitre, mikor születtek új emberré. Én azt tapasztalom, hogy Isten egy-egy impulzussal érzékelteti, hogy még annál is jobban szeret, mint ahogy eddig gondoltam.

Nyíregyházán épp a hazaköltözésünk idején kezdődött a kertvárosi evangélikusok önálló gyülekezetbe szerveződése, és Magyar Laci bácsinak, a körzet parókus lelkészének a jelölése nyomán presbiterré választottak rögtön az egyházközség hivatalos megalakulásakor, 1992-ben. A következő tisztújítástól másodfelügyelőként, 2001 óta pedig felügyelőként szolgálok. A gyülekezetben elnöktársammal, Laborczi Gézával igyekszünk minden ügyben konszenzuson alapuló döntéseket hozni. Egy felügyelőnek az összehangolt együttműködéshez tisztában kell lennie azzal a ténnyel, hogy elnöktársa hivatásszerűen, életre szóló elhívással végzi szolgálatát, míg ő csak „passzióból”, önkéntesként. Tehát a felelősség közös, de a lelkész mindig nagyobb kockázatot vállal.

Előbb az egyházmegyei, majd az egyházkerületi közgyűlésbe is delegáltak. Ezt a lépcsőt végigjárva lettem a zsinat tagja már az előző ciklusban is. Érzem a felelősséget, hogy itt az országos egyház egészére vonatkozó döntések születnek. Azt tapasztalom, hogy a legnagyobb feladat sokszor – különösen egy minősített többséget igénylő szavazásnál – a határozatképesség biztosítása. Nem egyházi alkalmazottként nekem egy-egy ülésszakra szabadnapot kell kivennem a munkahelyemen, és értelemszerűen – szemben a lelkészi küldöttekkel – a napirendre kerülő témákból sem munkaidőben készülök fel. Az előző ciklusban egyébként mintha több javaslat, beadvány érkezett volna az előterjesztésekhez, most kevesebb van ezekből. A Covid miatt a munkastílus is változott, kevesebb jelenléti alkalmunk volt, ilyen szempontból a mostani ciklus kevesebb elfoglaltságot jelent.

A különböző testületekben mindenhol elkötelezett emberekre van szükség, olyanokra, akik pontosan tudják, miért jó evangélikusnak lenni: mert ezen a módon tudjuk Istent a legjobb módon imádni. Az identitás erősítése azért is fontos, mert szórványegyház vagyunk, és mivel az emberek alapvetően szeretnek a többséghez tartozni, így jobban ki vagyunk téve a lemorzsolódásnak, a szekularizáció csábításának. Szükség van több fiatalra és ugyanígy nőre is. A gyülekezetekben azt tapasztaljuk, elnőiesednek a közösségek, a templomba járók és a tisztségeket betöltők között is többen vannak a hölgyek – azon a szinten az a kérdés, hol vannak a férfiak. A magasabb egyházkormányzati szinteken ehhez képest a férfiak vannak túlreprezentálva. Mindazonáltal nem a kor vagy a nem számít elsősorban, hanem az alkalmasság.”

Evangelikus Elet tamogatoi banner 2023

Döntés önvizsgálat után

Andorka Gábor a Tolna-Baranyai Egyházmegye nem lelkészi küldötte a zsinatban, emellett a Szekszárd és Környéke Társult Evangélikus Egyházközség presbitere és a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője.

„Evangélikus családban nőttem fel. Nagyapám, Andorka Sándor evangélikus lelkészként szolgált, édesapám, Andorka Árpád gyülekezeti, egyházmegyei, egyházkerületi és zsinati szinten is vállalt tisztséget. Vasárnaponként ilyenformán éreztem némi pressziót a templomba járás tekintetében, ez aztán természetessé vált, és mire a szükséges korba léptem, már bennem is megérett, hogy szeretnék konfirmálni. Abban az időben még nem volt szokás az úrvacsorás istentiszteleteknél, hogy a gyerekek a szüleikkel együtt kimennek az oltárhoz, és ott áldást kapnak, ezért az úrvacsora misztikus dolog volt számomra, és szerettem volna már a részese lenni. Az alkalom nemcsak nekem, hanem lelkész nagyapámnak is örök emlék maradt. Két unokabátyámmal egyszerre konfirmáltunk, van egy fotó is, melyen nagyapám büszkén feszít a három fiúunokája mellett. Hafenscher Károly – a mostani zsinat lelkészi elnöke – volt akkor a szekszárdi gyülekezet lelkésze, emlékszem az előkészítő órákra is, és arra is, hogy aztán már ifisként jártam a péntek esti összejövetelekre.

Egyszer péntek este épp az egyik lánnyal mentünk az alkalomra, amikor az utcán »menőnek« számító ismerősökkel találkoztunk. Kérdezték, hova tartunk. Én valami frappáns válaszon gondolkodtam, ami nem lesz ciki, de a lány rávágta: »Ifire a templomba.« Meglepetésemre teljes természetességgel fogadták a bejelentést, és ez akkor nagyon megerősítő volt számomra: nem kell ezt szégyellni. Az alkalmak hangulata, a közösség is meghatározónak bizonyult, nagyon sokat énekeltünk. Nem vagyok épp muzikális alkat, de emlékszem, Hidasi László barátommal – Isten nyugosztalja őt – hangszeres tudás híján ceruzával doboltunk; ezt is szabad volt. A konfirmációnk után gyülekezeti szolgálat címszó alatt lassan bevezettek minket az egyházközség életébe, életkorunkra szabott feladatokat kaptunk: meggyújtottuk a gyertyákat, kitettük az énekszámokat, harangoztunk. Egyébként négy gyermekem közül hárman már konfirmáltak, remélem, majd bennük is megérik ennek a jelentősége, fontossága.

Andorka Gábor

Az, hogy különböző egyházkormányzati szinteken tisztségeket vállaltam, egyszerre volt magától értetődő és mégis megfontolt döntés eredménye. Nem volt természetes, hogy követem az ősöket ezen az úton. Politológusként, történelem szakos pedagógusként pontosan tudom, hogy a dinasztikus öröklődésnek milyen árnyoldalai vannak, és hogy egyáltalán nem evidens, hogy az utódok is alkalmasak egy bizonyos pozícióra. Ugyanakkor önvizsgálat után azt láttam, hogy ismereteimmel, képességeimmel, kapcsolati tőkémmel hasznos tagja lehetek ezeknek a testületeknek. A presbiterség tekintetében pedig emellett azt is szem előtt tartottuk, hogy ne legyen túlreprezentált a családunk az egyházközség vezetésében.

Nagy tenni akarás munkált bennem, amikor zsinati küldött lettem. Eleinte persze csak kapkodtam a fejem. Később megrökönyödve tapasztaltam, hogy bizony nem mindenki olvassa el az előterjesztéseket, és működésünk időnként sajnos a magyar parlamentére emlékeztet… Azt is értetlenkedve nézem, hogy a részvételi arány jellemzően nem haladja meg a nyolcvan-nyolcvanöt százalékot, és a hiányzók gyakran még kimentést sem kérnek.

Én kutya kötelességemnek érzem, hogy jelen legyek az ülésszakokon, és lelkiismeretesen tájékozódjak az elénk kerülő témákról. Az egyházmegyében a közgyűlésen mindig megvitatjuk ezeket, és hál’ Istennek, mindig sikerül közös nevezőt találnunk, amit aztán lelkész küldött-társammal képviselni tudunk országos szinten.

Hogy milyen emberekre van szükség a presbitériumokban és más hasonló testületekben? Sokan az egyházból és nem az egyházért élnek – utóbbiakból kellene, hogy több legyen. Ami viszont reményt adhat, hogy ugyan »sokféle szándék van az ember szívében, de csak az Úr tervei valósulnak meg« (Péld 19,21).”

* * *

A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2023. augusztus 20–27-i 88. évfolyam 33–34. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen, nyomtatott vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.
Gyülekezetimunkatárs-képzés 2024
Szélrózsa 2024 regisztráció
Evélet banner 2024-15-16
Lelkipásztor banner 2023-11
Credo banner 2023/3.

Lelkigondozás

Névtár kereső

Térképes kereső