Skip to main content

Riport

Néhány napja elkezdődött a tanév, ki meghatódva, ki megkönnyebbülve, ki aggódva engedte iskolába gyermekét, a lehető legtermészetesebb módon lányokat és fiúkat egyaránt. Ritkán gondolunk bele, hogy az oktatás nem mindenhol ennyire magától értetődő, legalábbis nem mindenkinek: sok leánygyermek számára elérhetetlen lehetőség, hogy akár csak alapfokú oktatásban is részesüljön. Miért kérdés ez ma m...
Kiadónk „slágerkönyvei” és újdonságai a Szent István könyvhéten
Az 52. nemzetközi eucharisztikus kongresszus egyik kísérőprogramjaként a Szent István-bazilika előtt, rendhagyó módon új időpontban szervezik meg idén a 28. Szent István könyvhetet. Szeptember 5. és 12. között a Luther Kiadó a Magyar Bibliatársulattal és a Kálvin Kiadóval közös faházban várja a vásárlókat. Ugry Zsófia, kiadónk Üllői úti könyvesboltjának vezetője a helyszínen számolt be a könyvk...
A Déli Evangélikus Egyházkerület logója, a Volánbusz figyelemfelhívó matricái, a Reformáció 500 emlékévet előkészítő tematikus évek plakátjai – néhány a békéscsabai Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Technikum, Szakgimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium grafika szakos diákjainak díjnyertes munkái közül. Szeptember 1-jén minden hazai alap- és közé...
Natúrkozmetikumok hívő evangélikus gyógyszerésztől
A tisztaság, az egészség, a mesterséges kemikáliáktól mentes élet iránti vágy napjainkban erősebb, mint valaha: a pandémia idején eszméltünk rá igazán, mekkora a tétje testünk, immunrendszerünk karbantartásának. A növényi eredetű, magas minőségű alapanyagok használata a szépségápolásban, a testi higiénében úgyszintén hosszú távon megtérülő befektetés. A natúrkozmetikumokat gyártó hazai kisválla...
Már gyerekkorban jó elköteleződni a teremtésvédelem mellett
Az ökológiai tudatosság nem idegen egyházunktól, gyülekezeteinktől sem. E szemléletmód elkötelezett evangélikus követői közül kértünk meg néhányat: fejtsék ki gondolataikat a műanyagmentes július néven közismert akcióról. Praktikus, bevált módszereikre éppúgy kíváncsiak voltunk, mint az elméleti megfontolásokra, s az is szóba került, miért érezzük helyénvalónak egy evangélikus magazinban a témá...
Az evangélikus Arndt család táskaboltjában jártunk
Újbuda egyik üde színfoltjára már a villamosról felfigyelünk: kék, piros, szürke, lila, rózsaszín utazókofferek, hátizsákok, iskolatáskák vidám kavalkádja hívja fel magára a figyelmet a Bartók Béla úton. Mielőtt belépnénk az Arndt család budapesti boltjába, szokatlan dologra figyelünk fel: magyar zászló van a kirakat felett, rajta Bonyhád neve. Hogy miért is odaillő e tárgy, milyen lelkület moz...
Petőfi, Illyés és Lázár Ervin nyomában a tolnai dombok között
Több mint háromszáz évet átívelő utazásra invitáljuk olvasóinkat Tolna megyébe, azon belül is a Mezőföld csodálatos természeti és kulturális értékekben gazdag lankás vidékére, amelyet Illyés Gyula „paradicsomi tájként” jellemzett. Sárszentlőrincen jártunk, ahol Karl Jánosné Csepregi Erzsébet evangélikus lelkész kalauzolt végig bennünket a falu múltján és jelenén, egyházi és irodalmi érdekességein.
Egy templomalapkő-letétel nem várt hozadéka
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg tölgy. Életének százharminc éve alatt olyan sok mindent látott már, hogy bele is fáradt a sok nézésbe. „Lassan nem vagyok én már semmire sem jó”, sóhajtotta, miközben szomorúan nézte elszáradt ágait. Ám ekkor cincérek serege jelent meg, és rövid időn belül vidáman befészkelték magukat a tölgy kérge alá. – Kevéssé valószínű, hogy mindez valóban í...
Így becsülik meg a lelkészeket ma Magyarországon
Meg kell-e köszönni a lelkész munkáját? Vagy ne is használjuk a „munka” szót, hiszen Istennek és a gyülekezetnek szolgálnak? Fejezzük-e ki hálánkat egy-egy szolgálatért akár anyagiakkal is, vagy inkább vegyük természetes szolgáltatásnak, amiért a lelkész fizetést kap? Egyáltalán, megbecsültnek érzik-e ma magukat hivatásukban a lelkészek? Nehéz kérdések, amelyekre talán nem is találunk egyértelm...
Kiváló ütemben, a tervezettek szerint haladnak az Esterházy Péter és Gitta Könyvtár előkészületi munkálatai. A könyvállomány feldolgozása és digitálisan elérhetővé tétele már megtörtént. Jelenleg a könyvtárterem kialakítása zajlik. Zászkaliczky Zsuzsannát, az Evangélikus Országos Gyűjtemény közművelődési igazgatóhelyettesét kérdeztük a könyvtár állományáról és a könyvtárterem kialakításáról.
Evangélikus udvar a Művészetek Völgyében
Családias hangulat, értékorientáltság, közvetlenség – mindezt megtalálhatták a látogatók a Tarisznya evangélikus udvarban, Taliándörögdön. Egyházunk idén már negyedik alkalommal volt jelen a Művészetek Völgye fesztiválon. A július 23. és augusztus 1. között megrendezett programkavalkád ideje alatt az evangélikus templomban és az udvarán az érdeklődők például megismerkedhettek a „beszélgető egyh...
Nők az anyaságról – lelkész, orvos, jogász válaszol
Sokféleképp lehet jó anyának lenni. Van, aki a szülés előtti nap is bemegy dolgozni; van, aki három évet tölt otthon a gyermekével; van, aki bölcsődébe adja, és van, aki épp a visszatérés előtt vált munkahelyet. Közös bennük, hogy mindannyian sokféle szerepben állnak helyt, és miközben a legjobbat akarják a gyerekeiknek, a saját álmaikról, céljaikról sem szeretnének lemondani. Édesanyákat – két...
Önkéntesek vitték az adományokat Csehországba a vihar után
Többféle módon is segítséget nyújtott a Tótkomlósi Evangélikus Egyházközség a június végi csehországi szélvihar károsultjainak. A gyülekezet ifjúságából összeállt tízfős önkéntes csapat – Szpisák Attila lelkész vezetésével – közel kétmillió forint értékű adománnyal érkezett Csehországba, és a fiatalok maguk is részt vállaltak a kárenyhítésben.
Körkép egy civil kezdeményezésről
Mentsük meg a méheket és a gazdákat! elnevezéssel európai polgári kezdeményezés indult útjára 2019 januárjában. A megfelelő számú aláírás összegyűjtését megcélzó európai uniós állampolgárok azt szeretnék elérni, hogy az Európai Bizottság támogasson egy olyan méhbarát mezőgazdasági modellt, amely lehetővé teszi, hogy a gazdák és a természet harmóniában éljenek. A kampány magyarországi koordináto...
Hatodéves képzés a pandémia idején
A keretek és a kihívások korántsem voltak szokványosak, de a lelkipásztori szolgálat lényegét így is „megízlelhették” az Evangélikus Hittudományi Egyetem hatodéves teológus-lelkész szakos hallgatói – összesen nyolcan – a most lezárult tanévben. Az úgynevezett gyakorlati év jelentőségét cikkünkben a képzés koordinátorai összegzik, továbbá két-két mentorlelkész, illetve teológus tekint vissza az ...
A gyalupadnál: Kendeh K. Péter
Idén indult sorozatunkban lelkészekkel találkozhatnak olvasóink „háttérmunka” közben: elsősorban arról kérdezzük őket, miként készülnek a prédikációra, s eközben milyen tárgyak veszik őket körül. Kendeh K. Pétert, a Csömöri Evangélikus Egyházközség lelkészét, egyházunk országos irodája gyülekezeti és missziói osztályának lelkésziéletpályamodell-koordinátorát a parókia kertjében, gyalulás közben...
„Vendégségben” Némethné Tóth Szilvia lelkigondozónál
Maszk, gyakori kézmosás, távolságtartás – némi túlzással a legtöbbünknek csak ezekhez a különleges szabályokhoz kellett hozzászoknunk a járvány időszaka alatt. Ez szinte semmi ahhoz képest, mint amennyi és amilyen higiéniai előírást egy kórházban be kell tartani. Különösen is igaz ez a transzplantációs osztályokra. Némethné Tóth Szilvia evangélikus lelkész, mentálhigiénés lelkigondozó olyan, da...
Miskolc – Marcaltő – Az Evangélikus Pedagógiai Intézet (EPSZTI) honlapjának sorozatát a távolságot találkozásra cserélés jegyében indították, és az evangélikus nevelés sokszínűségét, értékgazdagságát hetente egy-egy páros portrén keresztül mutatják be benne. A legutóbbi, rendhagyó alkalomhoz hasonlóan ezúttal is egyazon intézmény két munkatársát szólították meg. Ami viszont változatlan: most is...