Skip to main content

2024. június 9. 8:00

Sárba tiport üveggolyó

Ézs 50,1–3

Nincs nagyobb botrány, mint meggyőzni magunkat arról, hogy a hiba nem a mi készülékünkben van. Másnál van. Máshol van. Máskor kell vele foglalkozni. Máshogyan kell kezelni, mint ahogyan kérte ama mennyei Atya, kinek nemcsak vendégei, de gyermekei vagyunk. Lehetünk. Legyünk! – fogalmaz publicisztikájában Gáncs Tamás.

Elo viz foto pexelsA teremtéshitnek tétje volt. A választott nép szenved a fogságban. Van, aki Istenre fogja, van, aki, magamagát okolja érte. Ézsaiás diagnózisa erős képekkel üzeni meg: ami valaha volt, elmúlt, ami egyszer darabokra tört, ugyanolyan már sohasem lesz többé. A próféta érzi, hogy mennyire megosztott a közösség, érti, hogy a bűn és bűnhődés logikája nem mindenkinél arat osztatlan sikert. A válás képe nyugtalanítóan hat, de pontosan leírja a leírhatatlant: a Teremtő és a teremtmény közötti távolság üveggolyóját sárba tiporta az ember.

Hűtlenség, árulás, megcsalás, hiúság a közös vétek, és az égig hallatszik az aggodalom fohásza: Ki ad így hitelt, Uram? Ki lesz, aki hitelt ad az emberi szónak, tettnek, ha elhalkul az Örökkévaló hangja, és valami értelmezhetetlen zaj kerül a levegőbe? Hívhatjuk káosznak, zűrzavarnak, hangolatlan melódiá­nak – ami biztos: van ok is, és van indok is, hovatovább igény is a szakításra.

Ha Izráel fiai és lányai körülnéznek, szembesülhetnek vele, mit tettek. Teljes erővel igyekeztek – tudatosan vagy tudattalanul – tönkretenni a teremtett világot, de legalábbis megfordítani a teremtés folyamatának irányát. A hibás hárít. A felhő könnyezik. A gép se forog már, de az alkotó is felkelt már ama szent pihenésből. Sőt megszólal, kőkeményen rákérdez a legégetőbb hiányra, a legsúlyosabb bűnre, amelyet ember elkövethetett a teremtett világgal, de még inkább az Istennel szemben: „Miért nem volt ott senki, amikor hozzátok mentem? Miért nem válaszolt senki, amikor szólítottalak?”

A teremtéshitnek tétje lehet. Ha az ember képes valahogy visszatalálni abba az édeni állapotba, amikor nem a cél szentesítette az eszközt, nem a bujkálást szavazták meg a kedvenc játéknak, hanem a helyén dobogott még a szív, helytállt a lélek, a gondolkodás, és csak úgy dübörgött a motiváció. Mert ha igazán nagy a baj – és semmi kétségünk ne legyen, hogy ma is az –, akkor nem igazán van más lehetőség, mint felismerni: nem Isten változott meg.

Nem a szeretet párolgott el, nem a békesség vált illúzióvá, hanem az ember az, aki hol bárkát, hol Bábelt farigcsál. Az ember az, aki hol almát lop, hol meg sunyi módon felmászik a fügefára, hol a cethal gyomrában kuporodik össze, hol meg harminc ezüstért, de akár egy tál lencséért is képes elárulni az igazságot. Aztán pedig meglepetten néz körül, hogy mi történt a barátjával, az embertársával, a Mesterével, a bolygóval, az állatokkal, a növényekkel, a levegővel és persze saját magával.

Ilyenkor demagóg szólamokkal reménytelenségnek hívja a kényelmességet, hitetlenségnek nevezi a gyávaságot. Nincs nagyobb botrány, mint meggyőzni magunkat arról, hogy a hiba nem a mi készülékünkben van. Másnál van. Máshol van. Máskor kell vele foglalkozni. Máshogyan kell kezelni, mint ahogyan kérte ama mennyei Atya, kinek nemcsak vendégei, de gyermekei vagyunk. Lehetünk. Legyünk!

A teremtéshitnek tétje van. Ézsaiás pontosan tudta ezt. Ézsai­ás negyvenhárom egy. „De most így szól az Úr, a te teremtőd, Jákob, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” A Vigasztaló mottója ez. Mely minden nyomorúságunk és elkövetett hibacunamink ellenére ezt húzza alá: „…enyém vagy!” Fogságban és szabadságban. Krízisben és magányban. Elhagyatottságban és a kiútkeresés kellős közepén bolyongva.

Mert nagyobb van itt Jónásnál. Van nagyobb Salamonnál, de Ézsaiásnál is. Éppen ezért van tétje minden jó helyen, jó időben kimondott szónak, és van tétje minden irgalmas cselekedetnek – alkalmas és alkalmatlan időben, itt a Földön. Mert a Teremtő nem engedte el a világot. Megteremtette, megváltotta, megszabadította. Ő, aki a tétet megemelte, amennyire csak lehet.

A mi feladatunk, hogy alaposan nézzünk szét magunk körül. Ha így teszünk, felfigyelhetünk arra: bizony minden istenbizonyíték. Minden arra utal, arra mutat rá, azzal szembesít a maga nyers és kegyetlen valóságában: bár vesztésre állunk, nincs még vége a dalnak. Serceg a bakelit, akadozik a lemez, néha úgy tűnik, áramszünet van. De amíg halljuk a muzsikát, ne adjuk fel! Sáros az üveggolyónk, de együtt, egymásért, megpróbálhatnánk vigyázni rá. Alkalomadtán tiszta forrásvízzel le is moshatnánk. „A többi kegyelem.

* * *

Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2024. május 5–12-i 89. évfolyam 17–18. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), a Huszár Gál könyvkereskedésben (Budapest V., Deák tér 4.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-​​mail-címen, nyomtatott vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.