Skip to main content

2024. június 11. 12:19

Világhírű kolostorba vonult az evangélikus püspök

Pannonhalmától Áthoszig

Mit él át egy evangélikus püspök, ha időszakosan is, de kolostorba vonul? Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspökének úti beszámolója Pannonhalmától Áthoszig vezeti az olvasót.

Pannonhalmától Áthoszig

A közelmúltban másodszor vonultam kolostorba. Az első alkalom már több mint negyven éve történt, a nyolcvanas évek első felében, teológus koromban. Az ökumenikus teológusbarátságok révén kaptunk meghívást néhány társammal együtt Pannonhalmára. Három napig élvezhettük a bencés testvérek vendégszeretetét. Emlékszem, hogy a felettébb zajos Bosnyák téri kollégium után milyen zavarba ejtő volt a csend a kolostori szobában, ahol aludtunk… Különleges tapasztalatot jelentett bekapcsolódni a szerzetesi élet ritmusába, együtt énekelni a gregoriánokat a vesperán, részt venni a közös étkezéseken, miközben egy szerzetes az étkező olvasópultjánál intelmeket olvasott Szent Benedek regulájából. Természetesen jókat beszélgettünk az előttünk álló hivatásunkról, a terveinkről.

Pannonhalmához némileg köze van a második kolostorba vonulásomnak is. A keleti egyház titokzatos spirituális központjáról, Áthoszról már teológusként hallottam, de bemértem, hogy oda szinte lehetetlen eljutni. A múlt év szeptemberében éppen Pannonhalmán ébredt fel bennem ez a rég eltemetett titkos álom. Egy ökumenikus konferencián ott járt Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka, és előadást tartott a keleti egyházról.

Néhány héttel később kérdeztem meg Fischl Vilmos lelkészkollégámtól, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkárától, hogy járt-e már az Áthoszon. A kérdésből beszélgetés, a beszélgetésből elhatározás született: megpróbálunk együtt eljutni oda.

Áthosz Görögország területén, a Halkidikí-félsziget keleti földnyelvén található. Hosszában nagyjából hatvan, keresztben pedig tizenöt-tizennyolc kilométer lehet. Jogállása szerint autonóm, a berendezkedése szerint pedig teokratikus köztársaság, amelynek saját zászlaja is van.

Kizárólagos férfitársadalom ez, ahol csak huszonegy évnél idősebb, ortodox vallású férfiak élhetnek. Egy ősi, ezer év óta élő szabály szerint nők és nőnemű állatok ötszáz méternél közelebb nem is mehetnek a félszigethez. Görögországot az Európai Unió egyébként emiatt sokáig óriási nyomás alatt tartotta: nyissa ki Áthoszt, és szüntesse meg az ott gyakorolt nemi diszkriminációt, mert az nem egyeztethető össze az unió normáival.

Áthosz kulturális és vallási szempontból is rendkívüli érték, amelyet az UNESCO [az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete – a szerk.] azzal ismert el, hogy 1988-ban felvette a világörökségek listájára. Az ortodox egyház Áthoszt tudatosan nem szeretné turista-tömeglátványossággá tenni. A beutazást vízumhoz kötik, a beutazási létszámot pedig szigorúan limitálják. Naponta legfeljebb száz ortodox és tíz nem ortodox férfi léphet a területre. A nem ortodoxok legfeljebb három napot tölthetnek ott, de ehhez előzetesen meg kell szerezniük három kolostor befogadó nyilatkozatát, ugyanis egy napnál tovább nem illik igénybe venni egy kolostor vendégszeretetét.

Áthoszon húsz nagy, erődszerű, belső önkormányzattal rendelkező kolostor található, amelyekhez különböző méretű és funkciójú szerzetesszállások, cellák, székek és remetelakok tartoznak. A szerzetes-köztársaság működését a húsz kolostor vezetőinek testülete koordinálja. A minket befogadó három kolostor a Szimonasz Petrasz, a Pantokrátor és az Iviron volt.

A szerzetesek napirendje szigorúan be van osztva. Naponta nyolc órát töltenek lelki elcsendesedéssel, amelyben benne vannak a szent liturgiák, a személyes imák, a Biblia és a szent iratok tanulmányozása és a közös éneklések. Nyolc óra munka is elő van írva számukra. A szerzetesek földet művelnek, méhészkednek, mosnak, főznek, takarítanak, különböző műhelyeket működtetnek, kegy- és emléktárgyakat készítenek, illetve árusítanak, és így tovább.

A csend Áthoszon is fantasztikus. A modern világ zaja szinte teljesen elnémult. A telefonok még úgy-ahogy működtek, de tévé nincs, internet pedig csak nyomokban. A szent liturgiák meglehetősen hosszúak, viszont az énekeik gyönyörűek, és felemelő volt együtt imádkozni a keleti testvérekkel.

A napirend viszont eléggé furcsa volt számunkra. A Pantokrátor kolostorban például az érkezésünkkor tájékoztattak, hogy a reggeli liturgia hajnali három órától hét óráig tart, amire egyébként már fél háromkor harangoztak… Az Ivironban ünnep volt, és megadták a módját este nyolctól hajnali kettőig…

Érkezésünkkor mindenütt friss vízzel fogadtak. Áthoszon a vendégek iránti tisztelet és szeretet kifejezésének csúcsa, hogy megosztják az asztalukat, és megmutatják a féltve őrzött ereklyéiket, amelyeket az ortodox zarándokok simogatnak és megcsókolnak, hogy ily módon fizikai kontaktusba kerüljenek a szentjeikkel. A mi evangélikus hitünknek ez ugyan idegen, de valahol mégis emberi. Elég, ha a bibliai Tamásra gondolunk. A feltámadott Jézus megengedte neki, hogy megérintse a sebeit, mert tudta, hogy az apostolnak az érintésre is szüksége volt ahhoz, hogy hinni tudjon.

* * *

A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2024. május 19–26-i 89. évfolyam 19–20. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), a Huszár Gál könyvkereskedésben (Budapest V., Deák tér 4.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen, nyomtatott vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.