Skip to main content

2023. december 17. 9:02

Jó szerencsét!

„Ahogyan a bányászoknak be kellett szállniuk abba a kapszulába, úgy – a Biblia megfogalmazása szerint – nekünk »Krisztusban« kell élni. Hinni benne. Rábízni magunkat” – fogalmaz Győri Péter Benjámin, a Dél-Pest Megyei Evangélikus Egyházmegye esperese.

Égtájoló: Jó szerencsét!

2010 augusztusában az egész világ feszülten figyelte harminchárom ember sorsát. Valahol Chilében bányaomlás történt. Egy hatalmas, több százezer tonnás sziklatömb zárta el a felszínre vezető utat, és ők bennrekedtek a mélységben – elvágva napfénytől, levegőtől, szeretteiktől, otthonuktól. Arra gondolni sem lehetett, hogy a hétszáz méteres mélységből ők valahogyan ki tudnák ásni magukat. Egyetlen esélyük az volt, ha felülről érkezik segítség.

Az első lépés az volt, hogy valami módon sikerüljön legalább átmeneti kapcsolatot teremteni a lent és a fent levők között. Egy apró furaton keresztül ez meg is történt. A létfontosságú dolgokkal el lehetett őket érni: kaptak táplálékot, vizet és egy átmeneti kommunikációs lehetőséget. Hírt arról, hogy dolgoznak a megmentésükön. Közölték a bajbajutottakkal, hogy várhatóan karácsonyra készül el a megoldás, amellyel újra felszínre jöhetnek.

Aztán a mentőcsapat egy keskeny járatot fúrt, amelyen keresztül egy kis – nem egészen két méter magas és ötvenhárom centiméter átmérőjű – életmentő kapszulát lehetett leereszteni. Ennek segítségével egyesével kihúzták a mélységből a bennrekedteket. Két és fél hónapot töltöttek a sötétben bezárva – minden addigi hasonló esetnél hosszabb időt.

Az ádventi időszakban eszembe jut ez a szerencsés kimenetelű baleset. Az üdvtörténet és a megváltás példája.

Embervilágunknak a globális, társadalmi, politikai és személyes problémákkal való reménytelen küzdelmét látva az embernek az az érzése, hogy egyre szűkülő élettérben, a sötétben tapogatódzva keressük a kiutat az erőforrások fogyatkozó lehetőségeinek sürgető frusztráltságában. Valahogy nem vagyunk otthon, és mintha semmi nem az lenne, aminek lennie kell. Az ideális és a reális között áthatolhatatlan szikla húzódik. Nem úgy tűnik, mintha akár a civilizáció eszköztára, a tudomány vagy a fejlődés közelebb vinne az élet igazi kérdéseinek valódi megoldásához. Egyre kevésbé érezzük otthonosnak a helyet, ahol élünk. Pedig – legalábbis – sejtjük, hogy nem így kellene lennie.

A bibliai világszemlélet szerint mindez nem csupán az érzésünk, hanem a valóság pontos leírása. Válságaink hátterében a teremtő Istentől való távolság, a vele való kapcsolat defektusa áll. De van-e remény arra, hogy ez egyszer mind rendbe jön? Mi jelenthet kiutat a sötétből? Hogyan lehet „rendbe jönni”? Nagyon hasonló módon, mint ahogyan ezek a chilei bányászok kiszabadultak. Saját erőfeszítéseik révén erre soha nem lett volna esélyük. Felülről kellett érkeznie az életmentő kapszulának.

Az Istennel való kapcsolatunk helyreállítását ő maga tette lehetővé. Első lépésben az Ószövetség szűk furatain keresztül újra és újra biztosította az embert arról, hogy jön a szabadulás. „A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog.” (Ézs 9,1) A próféták folyamatosan közvetítették az Isten szeretetéről szóló hírt, amelyre a ránk szakadt világban olyan nagy szükségünk van, mint a kenyérre vagy a vízre.

Azután Isten egyszer csak nagyon meglepő dolgot művelt. Ez a legmerészebb várakozásokat is fölülmúlta: személyesen jött el értünk. Jézus személyében Isten belépett embervilágunkba. Ő maga lett a kapszula. Jézus személyében Isten emberként azt az életet élte, amelyet nekünk kellett volna. Teljesítményével feljutott arra a szintre, ahol lennünk kellene – ahol lenni szeretnénk –, és újra nekünk ajándékozta azt a szabadságot, hogy mi Isten gyermekei lehessünk. Mindent, ami ránk nehezedett, magára vette.

Valahol a szívünk mélyén erre vágyunk: hogy valaki így szeressen. Ezért hatódunk meg romantikus történeteken, amelyekben a hős az élete kockáztatásával menti meg azt, akit szeret. Ezért szeretjük – férfiak – az akciófilmeket, amelyekben lényegében ugyanez történik, csak férfiasan elmondva.

A hősök hőse és példaképe maga Isten, aki Jézus személyében minden szükségeset és elegendőt megtett azért, hogy hazatérhessünk, és újra otthon legyünk Isten jelenlétében.

Ahogyan a bányászoknak be kellett szállniuk abba a kapszulába, úgy – a Biblia megfogalmazása szerint – nekünk „Krisztusban” kell élni. Hinni benne. Rábízni magunkat. Jézus mondja: „Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.” (Jn 5,24)

Az ünnepek, az ádventi–karácsonyi időszak azt a célt szolgálják, hogy a kapcsolat helyreálljon. A remény erősödjék. Ahogy a bányászokban a mélyben töltött idő alatt az életben maradás erőforrását a fentiekkel való kapcsolattartás jelentette, úgy csatlakozunk rá a „fentiekre” az ige, az imádság, a közösség eszközei révén.

* * *

A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2023. december 10–17-i 88. évfolyam 49–50. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen, nyomtatott vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.

Evangélikus Élet magazin

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.