Skip to main content

2024. március 24. 9:30

Az arc teológiája

4Móz 6,24–26

Arcot adni valaminek felelősség, és túlmutat az adott pillanaton. Keresztényekként a saját arcunkkal továbbadjuk a fényt, a ragyogást, a krisztusi világosságot? – teszi fel a kérdést írásában Gáncs Tamás.

Az arc teológiája

Ki mihez adja az arcát? Óriási vita szokott lenni abból, ha egy-egy híres ember, sportoló, zenész, színész, celeb egy-egy márkához, kampányhoz adja az arcát. Ugyanez igaz persze minden közszereplőre, így egyházi emberekre is: jelentőséggel bír, jelent valamit, üzenetértéke van annak, ha valaki valamihez adja az arcát. Egy jó cél érdekében sokan szívesen beállnak egy-egy fontos ügy, termék, esemény mögé, mert az arcukkal nemcsak hírverést teremtenek, de vállalják is a közösséget az adott üggyel kapcsolatban.

Nagyon nem mindegy, ki az arca valaminek. Kristóf öcsém szokott erről sokszor és sokféleképpen mesélni, amikor a segélyszervezet egyik vezetőjeként [Gáncs Kristóf az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója – a szerk.] arcokat keres egy-egy jótékonysági felhíváshoz. Nem mindegy, nagyon nem mindegy, ki az arc. Nem mindegy, ki az, akivel azonosítanak az emberek egy jó ügyet, egy adománygyűjtést vagy éppen egy közös figyelemfelkeltő akciót.

Arcot adni valaminek felelősség, és túlmutat az adott pillanaton. Biztosan mindenki emlékszik olyan reklámra, amelyben egy számára kedves ember állt be egy termék mögé, és talán éppen a kampányarc, a híres kedvenc miatt vette meg a terméket. Tudatosan, de sokszor persze tudattalanul. Mert egy arc kapukat nyit meg. Egy arc olyan erővel üzen, hogy ha érezzük mögötte a hitelességet, az elkötelezettséget, akkor elhisszük azt is, amit mond, azt is, amit képvisel. Nem véletlenül használ arcokat a politika vagy éppen egy multicég, de ugyanez igaz egy médiatermékre, fesztiválra vagy akár egy filmre, színházi előadásra, akár éppen egy egyházi találkozóra.

Ki az arc? Ki az arca valaminek? Lehet, hogy nem is gondolunk bele, de szakemberek azt mondják, ott bizony, az arcnál, sok minden eldől.

Az ószövetségi teológiában az arc kiemelt szerepet tölt be. Látható-e valaha Isten arca, aki láthatatlan? Ábrázolható-e az Örökkévaló arca, vagy tabu marad örökké? Lesz-e olyan kivételes ember, aki majd megláthatja a Mindenható arcát, vagy ez csak odaát lehetséges majd? Túléli egyáltalán az, aki láthatja az isteni szent arcot, vagy belehal? „Az arcomat azonban senki sem láthatja” – mondja Jahve az Exodus könyvében, és határozottan, következetesen kiáll emellett. Igaz ez még akkor is, ha az ároni áldásban, azt kérjük: „Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad!”

Vagyis az arc ragyogása, továbbragyogása olyan vágya az embernek, sőt olyan küldetése, amely erővel bírt, és bír ma is. Gondoljunk csak bele, mit is jelent ez. Nem kevesebbet, mint azt, hogy Isten lámpásaiként világíthatunk, és adhatjuk tovább az ő szeretetét. Amikor Jézus azt mondja „ti vagytok a világ világossága”, talán erre a világosságra, ragyogásra, az Isten arcának ragyogására is gondol – és annak megosztására. Sőt talán erre a konkrét ároni áldásra is gondol. Teszi mindezt úgy, hogy ő maga a világ világosságaként is bemutatkozik övéinek, sőt ő tulajdonképpen maga Isten igazi arca.

Ahogyan György Alfréd csík­szent­domokosi születésű kamilliánus szerzetes fogalmazott egy cikkének címében: Jézus Krisztus az Atya irgalmas arca. Alfréd atya ezt írja: „Isten szeme fénye az ember. Neki kell közvetítenie a fényt. A találkozás szentségében úgy kell megjelenni az embereknek egymás életében, hogy a találkozásban a megbocsátásé, az irgalomé és az elfogadásé legyen a főszerep. […] A mi életünkben is ki kell rajzolódjon Krisztus irgalmas arca.ˮ

És mi mihez adjuk az arcunkat? Van-e bennünk annyi bátorság, hogy akkor is továbbadjuk a fényt, a ragyogást, a krisztusi világosságot, ha sötétségben, félhomályban könnyebb megélni a napjainkat? Fel merjük-e adni a biztonsági játékot, és ki merünk-e lépni abba az időbe és térbe, ahol tétjük van a szavainknak, a tetteinknek, vagy jól elvagyunk magunkban, és „magunkról magunknak nagyon hazudunkˮ, ahogyan a Promise együttes megénekelte egykoron?

A kérdés adott. De az örömhír is. Isten Jézusban a mi oldalunkon áll. Ő, aki adta az arcát hozzánk. Odaadta. Nekünk is. Annyira szerette a világot, benne téged és engem, hogy egyszülött Fiát, az ő leghitelesebb, legautentikusabb arcát adta értünk. Hogy aki hisz benne, és aki vállalja az azonosulást ezzel az arccal, annak örök élete legyen.

Sőt van. Arcának ragyogását sugározhatjuk tovább – ennél fontosabb küldetés aligha van. Isten arcot ad nekünk, arcát adta értünk, hogy ne kelljen elbújnunk se a fügefa mögé, se a cethal gyomrába. Isten nem hagy minket a lelki iszapbirkózásban, és nem engedi, hogy elfelejtsük, micsoda értéket is kaptunk az életünkkel. Miért ne adhatnánk mi is az arcunkat az ő ügyéhez? És miért ne tarthatnánk oda akár a másik arcunkat is másoknak?

* * *

A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2024. február 25. – március 3-i 89. évfolyam 7–8. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), a Huszár Gál könyvkereskedésben (Budapest V., Deák tér 4.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen, nyomtatott vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.