Skip to main content

2023. október 15. 9:09

Büszkén vallja, hogy evangélikus

Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. Ismerje meg egy-​egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.

Láthatóan evangélikus: Németh Bálint

Németh Bálint – biztosítási tanácsadó, kántor, presbiter (Szergény)

Már kiskoromban áhítatos, alázatos csendet éltem meg, amikor a templomba beléptem. Éreztem, hogy itt olyan többletre lelek, ami az egész életemet meghatározza. Istentiszteleteken láttam, ahogy a gyülekezet idősebb tagjai átszellemülten hallgatják az – akkor még számomra kevésbé érthető – igehirdetéseket. Ők példaképeimmé váltak, én is úgy szerettem volna a prédikációra figyelni. A hittanórák, majd a konfirmációi oktatás teremtette meg azt a hátteret, amely által nekem is érthetővé vált a Biblia tanítása. Ezért is vált számomra máig meghatározóvá a konfirmációm.

Zongorázni tanultam, majd a kántorképzőbe jártam. 2008 óta vagyok a gyülekezet kántora. Ez számomra nagy megtiszteltetés, hiszen ez egy nagyon különleges szolgálat. Úgy érzem, hogy ezáltal úgy élhetek a talentumommal, hogy közben a gyülekezet közösségét szolgálom – Isten dicséretére.

Szergény lakossága egyben evangélikus közösség is. Őseink helytállása meghatározza öntudatunkat. Ők az ellenreformáció idején nem katolizáltak, hanem inkább Marcalgergelyibe vagy Kemeneshőgyészre jártak istentiszteletre. Vagyis mindvégig kiálltak meggyőződésük mellett. Ez máig ható identitásformáló példa a számunkra. Ugyanakkor Györgyi Zsolt lelkészünkkel együtt én is vallom, hogy a vallás olyan, mint az üvegpohár, amiből a hit tiszta vizét lehet inni. Vagyis a felekezeti hovatartozás „csak” egy keret, a legfontosabb a hit ajándéka. Ezért hiszem, hogy Krisztusban egy az egyház.

***
A Láthatóan evangélikus sorozat Facebook-​​oldala itt érhető el.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.