Skip to main content

2024. március 24. 10:24

Fiatalon is szolgálni

Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. Ismerje meg egy-​​​​​​​​​​​​egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.

Láthatóan evangélikus: Fekete Máté

Fekete Máté gimnazista (Mende)

Kisgyermekkorom óta a gyülekezethez tartozom. Négy éve volt egy időszakom, amikor úgy éreztem, hogy mélyponton vagyok, motiválatlan voltam. Ekkor a gyülekezet közössége és az istenhit volt az, ami fogódzót adott, segítő utat jelentett. Azóta is örömmel járok nagyszüleimmel, testvéremmel a templomba.

A mendei gyülekezet nekem támaszt jelent. Itt bízhatok a másikban, és ők is megbíznak bennem. A Jézusban való hit köt össze bennünket, így tudjuk, hogy bármikor számíthatunk egymásra. Az emberi oldal mellett pedig meghatározó, hogy tudom, Isten is számít rám, és értékes vagyok számára. Ez megerősít engem, és lendületet ad a mindennapjaimhoz.

Nyolc éve fuvolázom, és két éve járok a fóti Evangélikus Kántorképző Intézet nyári táborába. A kántorképzőben nemcsak tanulunk, hanem kiváló közösséget is alkotunk. Az ott eltöltött idő alatt nagyszerűen összeolvad a jó hangulat és a tudásszerzés. Rengeteget szoktunk beszélni akár a hitről, akár a saját életkérdéseinkről, és ez mindenkit fel tud vidítani. Alig várom, hogy nyár legyen, és ismét ott lehessek!

Én is szeretnék valamivel aktívan hozzájárulni a gyülekezet közösségéhez. Ezért számomra a zene szeretetén túl sokat jelent a kántorképző, valamint a templomi harangozás.

***
A Láthatóan evangélikus sorozat Facebook-​​​​​​​​​​​​​oldala itt érhető el.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.