Skip to main content

2024. május 18. 9:00

Fekete, fehér, igen, igen

Magyar (meny)asszonysorsok a Nemzeti Múzeumban

A vitatható „álomesküvő” kifejezés mellett álomkiállításról, álomprojektről is bőven hallhatott, olvashatott az, aki jó ideje figyeli a Magyar Nemzeti Múzeum oldalait a közösségi médiában, vagy találkozott valamilyen felületen Simonovics Ildikó divattörténész, kurátor interjúival. A Magyar menyasszony címet viselő kiállítás és adatbázis példátlanul széles összefogásra épül, szerteágazó, a múltra épülő ismeretekkel, kortárs művészeti kísérletekkel operál, és a valós múzeumi térben ugyanúgy megállja a helyét, mint a virtuális világban. Nem véletlen, hiszen a Magyar menyasszony Facebook-csoport a járvány idején, 2020-ban indult, a múzeum oldalán pedig podcastok, interjúk, rövidfilmek tucatja ad betekintést a kiállítás témáiba és kulisszatitkaiba.

Mindnyájunknak megvannak a maga esküvői történetei – a sajátok, az ősökéi, a barátokéi. Anyakönyvi hivatalban „Mozart vidám zenéi”-vel, a nagymama fekete ruhájában, násznépmentesen. Templomban reverzálissal vagy anélkül. Az örömapa hirtelen halála beárnyékolta csendes esküvőn. Vagy a taxisblokád miatt „félházasan”. A nászút előtt kifosztott autóval. Maga varrta menyasszonyi ruhában vagy az anyáról leányra öröklődő csipkébe öltözve. Fehérben, színesben. Először, másodszor – de életre szólóan. Sátoros lagziban vagy pikniken ünnepelve.

Ezt az egyéni életünket meghatározó, mégis közös élményt, ezt a pillanatot szerette volna elcsípni a kiállítás kurátora. Arra épített, hogy a menyasszonyt és a vőlegényt már abban a korszakban is fényképezték, amikor a fotózás még luxusnak számított. Arra, hogy az esküvői történetek – ahogy az emléktárgyak is – öröklődnek a családokban. Arra, hogy ezeket a – néha tragikusan végződő – családi meséket mindenki örömmel osztja meg, és érdeklődve fogadja a másokét is.

Valami varázslat, valami valóság

A „magyar menyasszony” ékességének, pártának a szalagjait idézi a nyitó installáció: a mennyezetről lecsüngő fehér szalagerdőben az esküvővel kapcsolatos alapfogalmak olvashatók, a szalagok között sétálva a látogató eltávolodhat a külső világtól, ahonnan érkezett. Az időegyenesen viszont olyan információkat kap, amelyek igencsak felébresztik a varázslatból. Néhány méteren megismerkedhet a házasság magyarországi történeti és jogi kereteivel. 1000 körül már épp tilos volt a lányrablás, 1200 körül válik lassan kötelezővé az egyház tanúi előtt házasságot kötni, a nők öröklési jogát az Aranybulla rögzíti, a kötelező egyházi anyakönyvezést pedig csak a tridenti zsinat. Hogy mit is jelenthetett – főleg a nők életében – a korábbi gyakorlat, jobb nem is belegondolni.

Magyar menyasszony. Időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

1731 – reverzálistörvény; 1828 – az első óvoda; 1844 – a protestáns lelkészek előtt kötött házasság érvényessége. Diplomát először 1879-ben kap magyar nő – igaz, Svájcban. Az állami anyakönyvezés 1894-ben emelkedik törvényerőre, kevéssel a nőképző intézetek, leányiskolák szélesebb körű alapítása után. 1945 – az első olyan választójogi törvény, amely nem tett semmiféle különbséget a férfiak és a nők között. 1953-ban vezetik be a tizenkét hetes szülési szabadságot, 1967-ben pedig a gyest. És így tovább a házasságon belüli nemi erőszak elleni törvényig (1997), a névváltozatok szabadságáig, az első magyar női államelnökig és Nobel-díjasig.

Az elmúlt ezer év nőtörténete megannyi szembesítés.

Valami fehér, valami fekete

A menyasszony és a vőlegény szó a magyar nyelvben sem a házasságra készülők szerelméről vagy reményeiről árulkodik, hanem a két fiatal családi helyzetére világít rá. Bár a vőlegény szóba a vevőlegényt is belehallhatjuk, a fiatalember mégis vőként épül be az új családba, még inkább menyként a leányságból kinőtt ifjú asszony. A házasság kultúrtörténete nem megható sorozata nagy szerelmeknek, ahol a szereplők boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Magyar (meny)asszonysorsok a Nemzeti Múzeumban

Az emberi élet átmeneti rítusai közül a házasságkötés kétszereplős voltában emelkedik ki. Két felnőtt köti össze életútját, új családot, új otthont alapítva. A házasságkötést minden korban törvények szabályozták, és számos szokás kísérte. Évszázadokon keresztül elsősorban a férfiak határozták meg nemcsak a párválasztást, a házasságot, hanem a család életét, társadalmi kapcsolatait, a gazdasági döntéseket – legyen szó akár egyszerű családok, akár dinasztiák egybekeléséről.

A klasszikusnak vélt esküvői öltözet a férfi számára az elegáns sötét, a nő számára a – tisztaságot, szüzességet sugalló – fehér. Tanúi lehetünk annak, hogy nézetek, divatok jönnek-mennek, de fotók százainak tanúsága szerint az igent feketében-fehérben mondják ki a legtöbben.

Valami régi

A kiállítás magva, lelke az elmúlt ötszáz évnek ötven története menyasszonyokról, esküvőkről: előre eltervezett, dinasztikus esküvőkről, véletlen találkozásokról, dámákról és cselédekről, értelmiségi nőkről és bohémekről, háborúk és a holokauszt árnyékában kötött frigyekről és az interneten szövődött szerelmekről.

Mária királyné ruhája (1522)

A történeteket portrék és különleges tárgyak segítségével ismerheti meg a látogató, akinek rögvest fel is tűnik, hogy az egyediségükben megható vagy megrázó mesék hogyan szövik egybe évszázadok magyar asszonyainak sorsát. Európa második legrégibb menyasszonyi öltözete Mária királyné ruhája (1522), aki a Mohácsnál elesett II. Lajos fiatal és szép hitvese volt. Dinasztikus, előre elrendezett frigyüket szerelem pecsételte meg – arra az egészen rövid időre, amelyet együtt tölthettek.

És sorjáznak a különös, mégis ismerős történetek: „Színpad helyett feleségszerepben a Vígszínház gyönyörű naivája” (1915). „Egy Habsburg főhercegnő hihetetlenül értékes volt, ezért Mária Krisztierna kezére többen is pályáztak” (1595). „Az intézetis létben az a nehéz, hogy elfelejt az ember szeretni, elfelejt megbízni másokban” (1977). „A gyöngyösi katolikus Borhy Rózát és a pesti református Gerenday Antalt sok minden szétválaszthatta volna” (1854). „A férj a menyasszony apjának féltestvére és egyben anyjának mostohatestvére” (1652) – Esterházy Orsolya és Pál nem mellesleg tizenegy és tizenhat évesek voltak. „Menyegző helyett temetés – a 14 esztendős menyasszony mostohatestvér-vőlegénye helyett a halállal kötött szövetséget” (1662). „Az álmok elől házasságba kényszerítve” (1913). „Férjes asszonyért, többgyermekes családanyáért rajongott a legnagyobb magyar” (1836). „Birtokát és hazáját vesztett főnemesi pár közös szenvedélyei és küzdelmei” (1930).

A megható, elragadó vagy tragikus színek túlmutatnak az esküvő ceremóniáján, a közös élet szépségeit vagy gyötrelmeit is felidézik. Szó esik hűségről és hűtlenségről, a szüzesség mítoszáról és apai szigorról, családi vagy nemzeti kötelezettségről, a női szerepek változásáról, bizalomról és a választás erejéről, családi traumákról és újrahasznosított ruhákról, lázadásról és depresszióról, gimnáziumi szerelemről és emancipációról. A rövid történetek önreflexióra késztetnek, és bőséggel adnak megbeszélnivalót házastársak között, családi vagy baráti körben egyaránt.

Valami kék – esküvő színesben

A kissé labirintusos, sötét teremből kilépve elragad a fehér ragyogás: kétszázötven év fehér menyasszonyi ruhái állnak kétszeres körben – mint valami bálteremben. A csodálatos látványban a közösség ereje is megmutatkozik ebben a térben, mert a ruhák jelentős hányada a projekt kezdete óta került – felajánlásként vagy kölcsönzésként – a Nemzeti Múzeum gyűjteményébe.

A Magyar menyasszony tárlat persze nem lenne egész a magyar népviseletek nélkül. A Sárköztől Székig, Kalotaszegtől Nagytarcsáig sorakoznak a szalagos, pártás, sokszoknyás viseletek. Az esküvői emléktárgyak önálló installációja keretezi azt a vetítőt, ahol az adatbázisba feltöltött fotók láthatók. A tárgyi és a virtuális gyűjtemény – ötszáz év több ezer történetét felvillantva – egybecseng, összeér.

Valami új

A másfél ezer gyermeket megszólító rajzpályázat, a kortárs művészeti kapcsolódások, a kiállítást záró installáció, a – transzgenerációs élményeket megragadó – lakodalmi asztal (Karcis Gábor, 2023) mind arra vezet, hogy az esküvő, a házasság (és benne nemcsak a nő, hanem a férfi sorsa is) téma legyen, téma maradjon.

Lakodalmi asztal – Karcis Gábor installációja

Van miről beszélnünk! Hiszen lassan annyi házasság végződik válással, mint amennyi köttetik. Módosulóban vannak a nemi szerepek a társadalomban és a családokban is. Hiszen a házasság társadalmi jelentősége is erősen átalakult. Míg évszázadokon át „a rendet és a stabilitást nyújtó normarendszer része volt, amely a közösséghez való tartozás élményét és nem kis részben a megmaradás biztosítékát jelentette” (Simonovics Ildikó), addig az individualizmus új virágkorában és a világháló felszínes látszatközösségében inkább illúzió, megosztásra váró élmény, életünk legszebb – egyszer használatos, csereszabatos, következmények nélküli – napja. A házastársakon múlik, hogy meg tudják-e teremteni és fenn tudják-e tartani az egymást megtartó, biztonságos szeretetközösséget. A társadalmon pedig, hogy elég erős hálót akar-e tartani a családok védelmére.

Magyar menyasszony. Időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Látogatható augusztus 25-ig.
A kiállítás kurátora: Simonovics Ildikó. Látvány: Bodóczky Antal, Mezei Ildikó.

* * *

A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2024. február 11–18-i 89. évfolyam 5–6. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), a Huszár Gál könyvkereskedésben (Budapest V., Deák tér 4.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen, nyomtatott vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.
Evélet banner 2024-23-24

Lelkigondozás

Névtár kereső

Térképes kereső