Skip to main content

2024. május 23. 8:44

Tudom, kinek hiszek

Hegedűs Attila publicisztikája

„Sokan úgy értelmezik, hogy a hit és a tudás egymás ellentétei. Hogy hinni azt jelenti: nem tudni. Épp ezért a hithez nincs szükség tudásra. Sokan beleesnek ebbe a csapdába. Hogy a hit egy olyan »könnyű« dolog.”

20240523 Kotoszo publicisztika foto Freepik

Életem egyik sötét időszaka volt a koronavírus-járvány miatti karantén. Az első pár napban azt hittem, élvezni fogom a korai felkelés nélküli napokat, a rohanás hiányát. Aztán kiderült, hogy nincs nyomasztóbb, mint otthon ülni, távol mindentől, ami kitöltötte a napjaimat. (És még szerencsés vagyok, mert jó fej családom van, velük élvezet volt együtt lenni. De az emberek közötti mozgást ők sem pótolhatták.) Az online órákról is kiderült, hogy semmit nem érnek, hiszen a képernyőn keresztül nem látjuk igazán egymás arcát, mosolyát vagy álmosságát. Egy idő után azt éreztem, az online szó nem más, mint fosztóképző: annak a kifejezésnek a tagadása, amelynek a jelzője lett: online tanóra, online beszélgetés, online istentisztelet, online szerelem…

És ebben a fájdalmas állapotban kaptam ajándékba egy videót. Egy számomra addig ismeretlen hölgy, Várkonyi Judit online órák paródiáit rakta fel a netre. És ezek sorában ott volt az online hittanóra, amelynek magasan a többié fölött volt a nézettsége. Ordítva röhögtünk rajta, és ha ma sokadszorra is megnézem, ugyanúgy felnevetek néhány ponton. 

 Gúny a javából

Csodálatos paródia! És ami legizgalmasabb, főleg nekünk, hittant tanítóknak tetszett. Persze volt, aki megsértődött rajta, de ők voltak kevesebben. A legtöbben rájöttünk, hogy nem rólunk szól a fricska, hanem éppen bennünket támogat.

Miről is szólt ez az ötperces óra? A tanárnőt egy Karcsi bácsi nevű hittantanár (vagy inkább lelkész?) kéri föl, hogy tartsa meg helyette az online órát, hiszen neki magának nincs laptopja. A tanárnő pedig mosolyogva, finom sminkkel, de nem annyira diszkrét, fekete blúzban negédes stílusban elkezd beszélni egy jézusi mondatról, arról a témáról, amelyet Karcsi bácsitól feladatként kapott.

És amelyről neki halványlila fogalma sincs. Amit az öt percben összeszed, az bulvárcikkek, félreértések, tudás nélküli tudálékosság, kegyes és üres frázisok sűrítménye. Összekeverednek benne a teológiai szakfogalmak és a pletykalapok reklámszövegei. És amikor éppen nem tud befejezni egy mondatot, mert nem tudja, mit mondjon, még mindig lehet mosolyogni, mint a tejbetök, ráadásul ott a biztos mondat: „Isten áldásával.”

Az első percben még nem jöttem rá, hogy ez paródia, csak dühített, hogy megint hozzá nem értők beszélnek a hitről. De aztán bombaként csapott be egy olyan poén, amely egyértelművé tette, hogy ez paródia a javából. (Csak azt nem értem, Judit hogy nem nevette el…)

Tömény gúny a javából. De nem magát a hittant mint tantárgyat vagy a teológiát mint tudományt gúnyolja ki. Hanem éppen azt a gondolatot, hogy a hithez nem kell tudás, csak vallásos közhelyek ismételgetése – és persze bárgyú vigyor.

A cikk folytatása a Kötőszó blogon olvasható.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.