Skip to main content

2023. december 26. 11:15

Jászol és kereszt

„A Bibliát nem azért olvassuk el, hogy egy listán kipipálva azt mondhassuk, »a Bibliát elejétől a végéig elolvastam«, hanem azért, mert ez az egyik legjobb módja annak, hogy találkozzunk Istennel. Rendszeresen. Naponta” – írja publicisztikájában Balczó Mátyás.

jászol és kereszt

Van-e valódi értéke annak, ha valaki kiolvassa a Bibliát? Persze van, aki szerint egy könyvet (legyen az éppen „a könyvek könyve”) nem lehet kiolvasni, csak elolvasni, de most ne legyünk kötekedők, értelmezzük ezt a kifejezést úgy, ahogy egyébként mindenki érti. Egy jó regényt is kiolvasunk többször, mert olyan izgalmas, mert olyan jól van megírva, mert még akkor is élményt ad, ha tudjuk, mi a vége, ha meglepetést már nem tud is okozni az író által benne elrejtett csavar, izgalmas fordulat. Merőben más a helyzet a Bibliával: nem azért olvassuk el, hogy egy listán kipipálva azt mondhassuk, „a Bibliát elejétől a végéig elolvastam”, hanem azért, mert ez az egyik legjobb módja annak, hogy találkozzunk Istennel. Rendszeresen. Naponta.

A Bibliát lehet tanulmányozni teológiai igényességgel is, de erre a képességre nem feltétlenül van szükségünk. Megkaphatjuk az értelmezéshez szükséges támpontokat egy húszperces prédikációban vagy akár egy bibliaórán is, ahol a néhány sornyi igeszakasz másfél órányi magyarázatával gazdagodhatunk. Izgalmas nézőpontokkal, laikus tudatunkat feszítő kérdések tisztázásával épülhetünk a teológus, a lelkész által. Jó dolog ez, pallérozódik az elme, erősödik a lélek, mégis, számomra a Biblia egyik legnagyobb csodáját annak a pillanatnak a megtapasztalása jelenti, amikor Isten megszentel az igéje által.

Az írás folytatása a Kötőszó blogon olvasható.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.