Skip to main content

2024. május 17. 7:50

Tanúságot tettek a korról

Babitstól Kertészig és Esterházyig – Hafner Zoltán irodalomtörténésszel beszélgettünk az újholdas minőségelvről és az élő könyvtárról

Foglalkozik Pilinszky János életművével, volt Kertész Imre közeli munkatársa, írásainak gondozója, számos korábban kiadatlan szépirodalmi mű sajtó alá rendezése fűződik a nevéhez. Az idén József Attila-díjjal kitüntetett irodalomtörténész, szerkesztő, Hafner Zoltán az Evangélikus Országos Gyűjtemény tudományos munkatársaként ez év elejétől az Esterházy Péter és Gitta Könyvtár irodalmi szempontú feldolgozásával és élettel való megtöltésével foglalkozik. Eddigi életpályájáról és a könyvtárról is kérdeztük.

Babitstól Kertészig és Esterházyig – Hafner Zoltán irodalomtörténésszel beszélgettünk az újholdas minőségelvről és az élő könyvtárról

– Pilinszky János, Babits Mihály, Kertész Imre – irodalomtörténészként mindhármukkal foglalkozott. Feltűnő, hogy a műveik nemcsak szépirodalmi alkotásokként, hanem etikai tartalmú megközelítésekként is olvashatók.

– Az említett három szerző tekintetében meghatározó a Nyugat folyóirat szellemisége és annak szerteágazó hatása. Pilinszky a legendás Újhold folyóirat egyik szerkesztője volt, amelynek a programjában deklaráltan benne volt a babitsi minta, az esztétikai minőségelv életben tartása. Kertész kedvenc költője Pilinszky János volt, a magyar prózaírók közül pedig Krúdy Gyulát, Szomory Dezsőt és Ottlik Gézát tisztelte legjobban, akik számára a Nyugatban való publikálás szintén kiemelt jelentőségű volt. Amikor pedig a kultúrpolitika 1986-ban engedélyezte az Újhold-Évkönyv elindulását, Kertész is csatlakozott a folyóirat egykori szerzői közé. Ha végigtekintek azokon a szerzőkön, akiktől kiadatlan köteteket adtam közre, mindegyikükre jellemző, hogy életük során évekig perifériára szorultak: aki nem emigrált – például Várkonyi Nándor, Toldalagi Pál, Ottlik Géza, Pilinszky, Kertész –, az tudatosan távol maradt a hazai irodalmi élettől, aki pedig emigrációra kényszerült, mint Cs. Szabó László, Márai Sándor vagy Szőnyi István festőművész lánya, Triznya Zsuzsa, illetve az erdélyi grófi családból származó Czjzek Éva, az továbbra is hű maradt mindazon értékekhez, amelyek velük együtt száműzettek az országból. Mindannyiuk élete példa arra, hogy lehet úgy vallani, tanúságot tenni a korról, hogy közben nem piszkolódnak be, és nem lesznek cinkosok.

– Önnek köszönhető, hogy olvashatjuk Pilinszky János összegyűjtött műveit. Miért éppen vele kezdett foglalkozni?

– Kamaszként először hanglemezről hallottam, ahogy a saját verseit mondja. Már csak az életkorom miatt sem érthettem mindent, mégis lenyűgözött. Akkoriban sem a középiskolában, sem az egyetemen nem tanították, és nem is nagyon lehetett róla hallani. Elolvasva vékony köteteit, rájöttem, hogy ennél sokkal több műve lehetett, amelyeket aztán egyetemistaként elkezdtem régi lapok átnézésével összegyűjteni. Ezek az írások politikai okokból nem jelenhettek meg, és a költő hagyatéka is csak a rendszerváltást követően került közgyűjteménybe. A kilencvenes évek elején felkértek, hogy kapcsolódjak be az akkor induló életműkiadásba, végül ez a munka teljesen rám hárult, s mindmáig körülbelül húsz kötetet gondoztam. Jelenleg is foglalkozom Pilinszkyvel, könyvtárának fennmaradt részét dolgozom fel, emellett több száz levél is kiadásra vár.

– 1994-ben találkozott először Kertész Imrével. Később barátok lettek, írásainak gondozója és szerkesztője volt, majd az író halála után részt vett a Kertész Imre Intézet létrehozásában. Hogyan ismerkedtek meg?

Babitstól Kertészig és Esterházyig – Hafner Zoltán irodalomtörténésszel beszélgettünk az újholdas minőségelvről és az élő könyvtárról

– Irodalmi sorozatot szerveztem Szegeden, ahova Kertész Imrét is meghívtam, aki akkor már az egyik kedvenc szerzőm volt. Az est nagyon körülményesen jött létre, de sikerült, és az első pillanattól szimpatikusak voltunk egymásnak. Ő tegezett, én viszont a harminchat évnyi korkülönbség miatt csak magázni mertem. Aztán búcsúzáskor szólt, hogy döntsem el, legközelebb kölcsönösen tegeződjünk vagy magázódjunk-e inkább. Egyáltalán nem hittem, hogy találkozni fogunk még valaha, annyira sok időt töltött már akkor is külföldön. Később aztán véletlenszerűen, de többször is összefutottunk, kiállításmegnyitón vagy épp Krasznahorkai Lászlónál, akivel szintén elég sokat dolgoztam, és az ilyen alkalmakkor mindig jól elbeszélgettünk, később pedig már ő hívott, hogy találkozzunk külön is.

– Szerkesztőként együtt is dolgozott Kertész Imrével.

– Miután Kertész megkapta a Nobel-díjat, a Magvető Kiadó megkért, hogy állítsak össze egy róla szóló kötetet, mivel a magyar olvasóközönség alig tud róla valamit. Ehhez szerettem volna interjút készíteni vele. Az első alkalommal két órát beszélgettünk, de csak négyéves koráig jutottunk. Ez az alaposság és részletesség megtetszett neki, és másfél évig folytattuk a hangfelvételek készítését. Ez az életútinterjú a mai napig nem jelent meg. De ennek alapján írta Kertész a K. dosszié című könyvét, ám a szövegben és az interjúban nincs átfedés. Közben felkért, hogy legyek a művei szerkesztője, így én gondozhattam a Felszámolás című regényét, majd együtt válogattuk a kiadatlan naplójegyzeteit, amelyek egy része A néző és A végső kocsma címmel jelent meg. A szövegeken nem kiadói felkérésekre, hanem a magunk kedvére dolgoztunk. Készítettünk például egy képeskönyvet, amelyben ő kommentálja az elsősorban családi jellegű fényképeket. Hangoskönyvet is felvettünk, utolsó munkánkban pedig egy elveszett, de hajdan valóban létező kéziratát rekonstruáltuk. Ezek és még számos munkája azóta sem jelentek meg.

– Az ön által vezetett Kertész Imre Intézet célja az volt, hogy a kertészi életmű feldolgozása és népszerűsítése mellett épp az ilyen ki nem adott művek is megjelenjenek.

– Az első két-három évben nagyon komoly munkát végeztünk, majd átköltözve az új székházba, teljesen ellehetetlenültek a munkafeltételek, s végül ezért is mondtam fel. Az intézet immár csak felhasználja a Nobel-díjas író nevét, de tevékenysége és szellemisége mélyen ellenkezik a Kertész házaspár eredeti szándékaival. A kialakult helyzet abszurd és érthetetlen, hosszú távon pedig fenntarthatatlan. Erkölcsi és szakmai szempontból is vállalhatatlan, ami ott az utóbbi időkben történik.

– Ez azt is jelenti, hogy a még meg nem jelent művek publikálatlanok maradnak?

– Igen. De a helyzet ennél súlyosabb: az író életében megjelent művek sem kaphatók; közülük csupán a Sorstalanság jelent meg 2016 – vagyis Kertész halála – óta, az is kétes, hibrid kiadásban. További, a Kertész támasztotta minőségigényt alulmúló kiadványok persze születhetnek, de ettől az alapprobléma nem fog megváltozni.

– 2003-tól 2016-ig volt a Vigilia folyóirat szépirodalmi rovatának a szerkesztője. Mit jelentett önnek ebben a szellemi műhelyben dolgozni?

– Megtisztelő volt, már csak azért is, mert gimnazista koromban két újságot olvastam rendszeresen, a Mozgó Világot és a Vigiliát. A kilencvenes évek elejétől Pilinszky számos kiadatlan vagy kötetben meg nem jelent művét publikáltam a lapban, majd az ő Simone Weil-fordításai is ott jelentek meg külön kötetben. Amikor új szerkesztője lett a folyóiratnak, felkért, hogy én is csatlakozzam. Sikerült új, fiatal szerzőket megnyerni, és olyanok is adtak írásokat, akik korábban nem, s külön öröm, hogy Kertész Imre, Nádas Péter, Tar Sándor vagy Krasznahorkai László sem zárkózott el a közléstől.

Hafner Zoltán irodalomtörténész az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárban

– Hogyan ismerkedett meg Esterházy Péterrel és Gittával?

– Ha jól emlékszem, Esterházy Péterrel is Pilinszky révén ismerkedtem meg – utólag egyébként meglepett, hogy több mint harminc általam szerkesztett kötet található a könyvtárában. Ismerte a munkáimat, s gyakran találkoztunk irodalmi rendezvényeken vagy épp magántársaságban, de Kertész Imrének köszönhető az, hogy idővel közelebbi ismeretségbe is kerültünk. Gyakran laktam Imrénél a berlini otthonukban, mikor a felesége hazautazott. Ha Esterházyék is éppen Berlinben voltak, mindig jelentkeztek, s az is előfordult, hogy Gitta ebédet hozott nekünk. Neki is remek humora van, úgyhogy együttléteink mindig jó hangulatban teltek, sokat nevettünk együtt.

– Ez év januárja óta dolgozik az Evangélikus Országos Gyűjteménynél. Fő feladata az Esterházy Péter és Gitta Könyvtár irodalmi szempontú feldolgozása, a könyvtár élővé tétele. Miből áll ez a munka?

– Arra törekszem, hogy a könyvtár ne csupán zárt, muzeális archívum legyen, hanem folyamatosan bővülő gyűjtemény is: figyelem az aukciókat, vásároljuk a posztumusz kiadványokat, és kutatom a hang- és filmfelvételeket, valamint a nyomtatásban megjelent interjúkat és a kötetben meg nem jelent írásokat. Esterházy 2025-ben lenne hetvenöt éves, és 2026-ban lesz halálának a tizedik évfordulója: szeretném, ha ezen alkalmakról kiállítással és két kiadvánnyal is megemlékeznénk. Emellett célirányosan is szeretnék dedikációkat és azok hátterét feltáró emlékezéseket gyűjteni, főként a még élő kortárs művészektől. A látogatók számára egy több menüpontos, érintőképernyős tájékoztatót tervezek az íróról és a könyvtárról. Maga a könyvtár már eddig is több kulturális rendezvénynek adott otthont, ez kibővülhet idővel irodalmi órákkal, hisz a hely kiválóan alkalmas arra, hogy megszólítsa a fiatal generációt, és felkeltse az érdeklődést Esterházy Péter sokrétű életműve iránt.

* * *

A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2024. április 21–28-i 89. évfolyam 15–16. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), a Huszár Gál könyvkereskedésben (Budapest V., Deák tér 4.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen, nyomtatott vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.
Evélet banner 2024-23-24

Lelkigondozás

Névtár kereső

Térképes kereső