Skip to main content

2024. február 20. 18:00

Sárik Eszter kriminológusként lett lelkipásztor

Hozzáadott érték az Úr közelsége

Előbb vizsgálta a bűnelkövetés és a vallásosság összefüggéseit dr. Sárik Eszter kriminológus, mint hogy aktív gyülekezeti tag vált volna belőle. A hit kérdései ugyanakkor mindig foglalkoztatták, ezért is élte meg egyfajta „hazaérkezésként”, amikor elkezdte az Evangélikus Hittudományi Egyetem másoddiplomás, teológus-lelkész szakos képzését. Vízkereszt ünnepi ordinációja után beszélgettünk vele családi hátteréről, kutatási területeiről és arról, mi motiválta a lelkipásztori szolgálat vállalásában.

Sárik Eszter kriminológusként lett lelkipásztor

– Egerben született ökumenikus családban. Mit jelentett ez a gyermekkorára nézve?

– Nagyon sokat köszönhetek annak, hogy nem tiszta felekezeti háttérrel rendelkezem. Olyasfajta, pozitív értelemben vett feszültséget érzek ebben, mint például amikor a perikóparend által kijelölt igehirdetési textus első olvasásra-hallásra nem passzol az adott ünnephez – aztán kiderül, mégis odaillő és találó. Pedagóguscsaládba születtem, édesanyám katolikus, édesapám evangélikus volt. Anyai ágon a felmenőim nagyon erősen kötődtek az egyházhoz, komolyan vették és követték a vallási szabályokat, és emellett ott volt édesapám állandóan kérdező és kétkedő, hogy úgy mondjam, tipikusan evangélikus hite. Engem katolikusnak kereszteltek – nem templomban, hanem otthon –, elsőáldozó is voltam, de nem bérmálkoztam, hanem az evangélikus egyházban konfirmáltam már felnőtt fejjel, 2018-ban.

– Mi történt a kettő közötti időszakban?

– A fővárosba kerülve jártam, jártunk templomba, de igazán sehol nem éreztem otthon magam. Görögkatolikusnak keresztelt férjemmel és két fiammal kerestük azt a közösséget, ahol úgy érezzük: megérkeztünk. Ez végül a budavári evangélikus gyülekezet lett. A későbbi mentorom, Bence Imre lelkész minden igehirdetése feltöltött és erősített minket. Előbb én konfirmáltam, majd 2020-ben férjem és két fiam is. Ugyan csak hét-nyolc éve vagyunk intenzíven „beágyazódva” az evangélikus egyházba, mostanra mégis ezek a legfontosabb kötődéseink. Apukám, aki már nem él, gyerekkoromban otthon sokat dudorászta magában az evangélikus énekeket, amiket én akkor csak felületesen ismertem. Amikor most a fiaim leülnek, és ezeket a dallamokat pengetik a gitáron, akkor gyakran felnézek az égre, hogy „apu, ugye látod ezt?”. Annyira hálás vagyok, hogy számukra ez ilyen fontos és ennyire természetes!

– Milyen út vezetett a lelkipásztori hivatásig?

– Amikor a konfirmációra készültem, még egyáltalán nem gondoltam arra, hogy valaha lelkész leszek. Azt ugyanakkor éreztem, hogy azt a sok szeretetet, amit én kapok Istentől, valamilyen formában szeretném továbbadni. Tisztában voltam vele, hogy az én talentumom nem a kézügyesség vagy a zene, hanem a gondolkodás és a beszéd képessége, és ez utóbbi lehet az az eszköz, csatorna, amin keresztül sugározni tudom az örömöt. Szerettem volna minél több embernek a biztatást átadni: „Ne féljetek!” Amikor a konfirmációm után néhány hónappal megjelentek az első híradások arról, hogy az Evangélikus Hittudományi Egyetem másoddiplomás teológus-lelkész szakos képzést indít, és én csak olvasgattam a felhívást, a férjem volt az, aki azt mondta: ha tényleg ez a vágyam, akkor vágjak bele. Amikor 2019 februárjában negyvenhárom évesen elkezdtem a teológiát, ugyanazt éreztem, mint a Budavárban: végre olyan közegben vagyok, olyan emberek között, ahol nem én vagyok a „zsiráf”, ahol egyszerre lehet hinni, kérdezni és kutatni. A képzést az előírt három és fél év alatt elvégeztem, majd lehetőségem nyílt arra, hogy három hónapot Németországban töltsek ösztöndíjjal. Ez idő alatt írtam meg a szakdolgozatomat is. A gyakorlati portfólió teljesítésével 2023 őszére végeztem, ezután került kézzelfogható közelségbe a lelkészszentelés. Ennek időpontját végül úgy tűztük ki Fabiny Tamás püspök úrral, hogy – vízkereszt ünnepének hármas jelentésén túl – figyelembe vettük azt, hogy a születésnapomhoz közel legyen, és külföldön tanuló idősebb fiam is éppen itthon legyen.

Sárik Eszter kriminológusként lett lelkipásztor

– Az elmúlt hónapokban – 2023. augusztus közepe óta – már gyülekezeti munkatársként dolgozott félállásban a kelenföldi gyülekezetben, és beosztott lelkészként is ugyanitt, ugyanilyen feltételekkel fog szolgálni. Emellett a főállását is megtartotta. Kriminológusként mivel foglalkozik?

– Mostanra világosan látom: engem a társadalom működése, sőt, ha egészen leegyszerűsítem, akkor Isten és az ember, illetve ember és ember kapcsolata érdekel. Önmagában a jog mint szabályrendszer valójában már az egyetemi tanulmányaim idején sem hozott lázba. Már akkor is az foglalkoztatott, hogyan, miért válik egy gyerek vagy egy fiatal bűnelkövetővé. Az alapdiplomám megszerzése után az Országos Kriminológiai Intézetben helyezkedtem el. Egy kisebb megszakítással 1999 óta folyamatosan itt dolgozom. Tudományos munkatársként különböző kutatásokban veszek részt, amelyek elsősorban a már említett gyermek- és fiatalkori bűnelkövetéssel, a bűnmegelőzés lehetőségeivel, illetve újabban a vallásosság és az értékrend kérdéseivel foglalkoznak. Mivel intézetünk a Legfőbb Ügyészség tudományos kutató- és képzőszerveként működik, így lehetőségünk van betekinteni a bűnügyi aktákba. A nyomozati iratok, a tanúvallomások, a bírósági ítéletek, a különböző pszichológiai, pszichiátriai, egészségügyi szakértői vélemények, iskolai jellemzések, környezettanulmányok, pártfogói vélemények mind hasznos adatokat szolgáltatnak a kutatásainkhoz.

– Miért pont a legfiatalabb korosztályok kriminalizálódását és a bűnmegelőzés lehetőségeit vizsgálja?

– Talán azért ez az indíttatás, mert mint említettem, pedagóguscsaládból jövök. Borzalmasan sajnálom ezeket a gyerekeket és fiatalokat, megszakad a szívem értük. Keresem azt, hogyan tudjuk „megfordítani a szelet a vitorlában”, hogy az érintett vagy veszélyeztetett csoportok el tudják kerülni a bűnözés világát, vagy ha már beszippantotta őket, akkor ki tudjanak kerülni belőle.

– Hogyan lehet megfordítani a szelet?

– Messzebbről kezdem a választ. A fia­talkori bűnelkövetésnek két nagy típusa van. Egyfelől maga a kamaszkor hozhat olyan helyzeteket, amikor a szárnypróbálgatás, a határok feszegetése során követ el valamit a fiatal. Mondjuk, kukákat borogat, vagy verekedésbe keveredik, kipróbálja az alkoholt és a kábítószereket, majd ezek hatása alatt tesz valamit. Ezek akkor is megtörténhetnek, ha az illető amúgy rendezett családi háttérből jön, és nincsenek olyan plusz veszélyeztető tényezők, amelyek a bűnelkövetés felé sodorhatják őt. Aztán a tinédzserévek után, amikor megtalálja önmagát, nagy valószínűséggel újra normális mederben folytatja az életét. A mélyebb gond ott van, amikor egy hátrányos helyzetben lévő fiatalnak semmiféle stabilitás nincs az életében, nincs, aki konzekvens módon nevelje, és állandó változást kénytelen elszenvedni. Olyan tragikus háttértörténetekről van szó, amelyeket mi Isten kegyelméből elképzelni sem tudunk. Fogalmunk sincs arról, milyen lehet úgy felnőni, hogy valakit kitesznek a szemétdombra, vagy hogy valakinek hat fiútestvére van, és mind lányokat futtat… Egy ilyen fiatal mindennap szó szerint élet-halál harcot vív, a túlélésért küzd, és ennek során szinte evidens módon válik bűnelkövetővé. Számára az jelenti a valódi segítséget, ha kap egy olyan felnőttmintát, egy olyan támogatót, mentort, aki konkrétan megfogja a kezét, és meg tudja győzni őt arról, hogy értékes, többre érdemes, és megéri neki a nehezebb és keskenyebb utat választani. Ebben lehet nagy szerepük az egyházaknak, a gyülekezeteknek is, hogy szerető közösséget kínáljanak, amely meg tudja tartani ezeket az érzelmileg, anyagilag és igen gyakran szellemileg is hátrányos helyzetben lévő fiatalokat.

– Ez az esztendő egyházunkban az ifjúság és az elköteleződés éve, és elsősorban a saját kisközösségeinkhez tartozó fiatalokra koncentrálunk. A bűnelkövetés valószínűsége tekintetében tehát kevésbé kell aggódnunk értük, akik a gyülekezeteink – vagy akár az iskoláink – közelében vannak?

– Valóban védettebb közegben, egyfajta elefántcsonttoronyban élnek – és élünk mi, felnőttek is – az egyházban. De a terelgetésre ettől még „a mi gyerekeinknek” is szükségük van, és egyes területeken, köztük pont az élő emberi kapcsolatok terén, ők is deficittel küzdenek. A személyes kapcsolódás és az egymásra való odafigyelés képességét, úgy tapasztalom, náluk is fejleszteni kell. Az egyház ebben azzal tud feladatot vállalni, ha „emberarcú” marad, és továbbra is módot ad a személyes találkozásra, együttlétre és mindarra, ami ezzel együtt jár: az egymásra mosolygásra, az érintésre, az asztalközösségre. Egy profán, világi alkalomhoz képest egy egyházi, vallási alkalomnak mindig van egy óriási hozzáadott értéke, nevezetesen az Úr közelsége. Ilyenkor ott munkálkodik a Szentlélek. Ezt az ordinációs istentiszteleten is nagyon éreztem: olyan emberekre is kiáradt az ismeretségi-baráti körömből, akik egyébként semmilyen módon nem voltak kapcsolatban eddig az egyházzal, vagy egyenesen tartózkodással viseltettek a hit dolgai iránt, és látom, hogy Isten miként kezdte el lebontani bennük ezeket a falakat. Ebben a falbontogatásban szeretnék az eszköze lenni.

* * *

A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2024. január 28. – február 4-i 89. évfolyam 3–4. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), a Huszár Gál könyvkereskedésben (Budapest V., Deák tér 4.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen, nyomtatott vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.
Gyülekezetimunkatárs-képzés 2024
Szélrózsa 2024 regisztráció
Evélet banner 2024-15-16
Lelkipásztor banner 2023-11
Credo banner 2023/3.

Lelkigondozás

Névtár kereső

Térképes kereső