Skip to main content

Ajánló

Idejében érkező üzenet

A Halál kocsisa – Selma Lagerlöf fordulatos és felemelő kisregénye élet és halál határmezsgyéjéről
Egy középkori legenda szerint a Halál kocsisa – aki az utolsó órán érkezik a távozni készülőkért – szilveszter éjszakáján annak adja át keserves szolgálatát, aki az óévben utoljára (bűnben) leheli ki lelkét. Így döcög be vén, beteg, sánta gebe húzta, nyikorgó kerekű, korhadt és rozoga halottaskordéján Georges a templomkertbe a hideg téli éjszakán. A rémületes alak – fején csuklyával, kezében ka...

„Szabadon” prédikálni

Megjelent a Lelkipásztor teológiai szakfolyóirat legújabb száma
Megjelent a Lelkipásztor evangélikus teológiai szakfolyóirat 2023/12. száma. Az alábbi sorokkal ezt ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Kreatív, provokatív hitmélyítő napló tiniknek

Wifi a mennybe – Kreatív napló, amely összekapcsol Istennel
Kamilla és Sára barátnők. Mintha Kamilla mobiljára, csetablakára pillanthatnánk rá, úgy olvashatunk bele az üzenetváltásaikba. A naplóként használható, Wifi a mennybe című könyv a két kamasz lány beszélgetésére alapozva segíti az Isten melletti elköteleződést.
Már lehet jegyet váltani a 2024. július 10. és 14. között Nyíregyházára tervezett Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozóra.

Ünnepekről

Megjelent az Evangélikus Élet legfrissebb száma
Ezzel a tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassák szeretettel az Evangélikus Életet és vigyék a jó hírét!

Jézus békessége, avagy a kettős csend

Áhítatok és imádságok az év minden napjára
Békesség – Lelki útravaló az év minden napjára címmel jelent meg áhítatoskönyv a jövő évi bibliaolvasó kalauz, az Útmutató 2024 napi igéi alapján. Az új kötetről Németh Zoltán, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája Gyülekezeti és Missziói Osztályának vezetője írt ajánlót.

„Jaj, ez most olyan jó hittanóra volt!”

Papnénapló után hitoktatónapló – Füller Tímea új kötete
A vidámságra szomjazóknak és a „titkosnapló-függőknek” jó hírrel szolgál a Luther Kiadó: többkötetes szerzőnk a legutóbbi könyve, a nagy sikerű Egy papné titkos naplója után most hasonló, szigorúan bizalmas információkat oszt meg az olvasókkal. A csupa derű, csupa szív zenetanár, hitoktató, lelkészfeleség és édesanya, miközben végig hitéről tesz bizonyságot, írásaiban most is elgondolkodtat, me...

Hangolódjunk közösen a karácsonyra!

Országjáró evangélikus könyvvásárok a Luther Kiadóval – 2023-ban is
Hagyományaihoz híven a Luther Kiadó idén decemberben is bejárja az országot. 12 városban vehetünk részt az evangélikus kiadó meghitt hangulatú könyvvásárain – hol felolvasóest, hol könyvbemutató keretében is.

Elköteleződés a keresztény élet zarándokútján

Megjelent a Lelkipásztor teológiai szakfolyóirat legújabb száma
Megjelent a Lelkipásztor evangélikus teológiai szakfolyóirat 2023/11. száma. Az alábbi sorokkal ezt ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Közös imádság közös otthonunkért

Imaháttér az ENSZ-klímakonferencia idejére
A magyarországi egyházak teremtésvédelmi szerveinek és szervezeteinek ökumenikus közössége hív minden keresztény közösséget, hogy csatlakozzanak ahhoz a világméretű kezdeményezéshez, melyben az idén Dubajban megrendezett ENSZ-klímakonferencia, a COP28 idején egyházaink imádságban és könyörgésben kapcsolódnak egy testté. Az imaháttér célja, hogy a Föld és a szegények kiáltása eljusson a döntésho...
Kedves Testvérek! Ezzel a tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassák szeretettel az Evangélikus Életet, és vigyék a jó hírét!

Az evangéliumi üzenet kellős közepébe

Filterek nélküli mennyország – Gáncs Tamás új kötete
„Isten országának életünket alapvetően megváltoztató alternatív valósága legyen és maradjon velünk!” Például ilyen áldásokkal gazdagodhatunk a – filterek nélküli – mennyország után kutatva Gáncs Tamás kelenföldi igazgató lelkész jóvoltából. A jobbára „megúszós”, hárítós, fogyasztós valóságunk ellenpontozásaként jeleníti meg a szerző ezt a „másik”, kevéssé ismert, de egyedül érvényes valósá...

Fine dining vacsorára

Terítéken az esti erdő
Kicsiknek és nagyoknak is komplex élményt kínál a magyarul a Luther Kiadó gondozásában megjelent Mur és az esti erdő című mesekönyv.
Az Encián Kiadó gondozásában jelent meg Louie Giglio Isten lenyűgöző teremtett világa című áhítatoskönyve. A kiadványt Grendorf-Balogh Melinda, a Budapest-Angyalföldi Evangélikus Egyházközség másodlelkésze, a Magyarországi Evangélikus Egyház Gyermek- és Ifjúsági Bizottságának elnöke ajánlja olvasóink figyelmébe.

Jelölteket várnak az Erős Vár díjra

Szociális területen szolgálók elismerésére alapítottak díjat
Az Erős Vár Football Club idén alapította meg az Erős Vár díjat. Az elismerésre olyan emberek jelölését várják, akik hátrányos helyzetű vagy értelmi fogyatékossággal élő gyermekekkel foglalkoznak.
Kedves Testvérek! Ezzel a tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassák szeretettel az Evangélikus Életet és vigyék a jó hírét!

Gondolatébresztés nem csak teológusoknak

Egyetemi oktatók tanulmánykötete
Teológia és hűség címmel jelent meg az Evangélikus Hittudományi Egyetem és a Luther Kiadó jóvoltából az egyetem oktatóinak huszonkét tanulmányát tartalmazó könyv. A kötet megmutatja, hogy milyen tág perspektívájú a teológia művelése. Emellett arra is lehetőséget ad, hogy átgondoljuk a konfirmációról és az elköteleződésről kialakított nézeteinket.

Csak titok van, nincs megfejtés

Megjelent a Credo 2023/3. lapszáma
A vers átkeretezheti az egész napunkat, segíthet ráismerni az érzésekre, tapasztalatokra, és lehet ima, hitvallás is. A Credo evangélikus folyóirat legújabb száma azt a kérdést járja körül, mire való a poézis.

Gazdag gyülekezeti élet a Várban

Bemutatkozik a Budavári Evangélikus Egyházközség
Október 31-én, a reformáció ünnepén 11 órától istentiszteletet közvetít a Duna Televízió a budavári evangélikus templomból. Igét hirdet Bence Imre lelkész. Alább az egyházközség bemutatkozását olvashatják.

Találkozópont az Úr felé nyújtózáshoz

Bemutatkozik a Nádasdi Evangélikus Egyházközség
Október 29-én, a Szentháromság ünnepe utáni 21. (biblia-) vasárnapon 10.04-től istentiszteletet közvetít a Kossuth rádió a nádasdi evangélikus templomból. Igét hirdet Tóth-Rosta Izabella lelkész. Alább az egyházközség bemutatkozását olvashatják.