Skip to main content

szülő

Kötőszó

Kilenc élettörténet édesanyáktól és sosemvolt anyukáktól

Az anyaság sokféle természetéről. Füller Tímea gyűjtése.
„Imádkoztam, hogy ne keseredjek meg. Isten pedig feladatokat adott. Lenne helye bőven a szeretetnek. Nem kell ezt magamban elsorvasztani. Adhatok belőle sok-sok kisembernek. Most már keresem az alkalmakat, amikor segíthetek. A helyzeteket, ahol a kreativitásom jól jön. A gyerekeket, akikhez egy kedves szót szólhatok, akiket megajándékozhatok a figyelmemmel. Helyem van a világban így is. Egész v...
Riport

Családok a gyülekezet kötelékében

Láthatóan evangélikus városépítők Szolnokon
„Hogyan válhatnak olyan emberekké gyermekeink, akik nem pusztán sodródnak, hanem karakteresen hívő keresztyén emberként megállják a helyüket, sőt aktívan, kezdeményező módon alakítani is tudják világunkat az evangéliummal?” – tette fel a kérdést Győri Péter Benjámin, a Szolnoki Evangélikus Egyházközség lelkésze a gyülekezetükben évente két alkalommal megrendezett szülői nap hívogató szövegében....
Kötőszó

„Nem én vótam”

Megszégyenítés helyett mit tegyen a szülő?
Elgurult autókerekek, szétzúzott hajótestek, már nem záródó ajtók, sérült bútorok, letört babalábak, széttépett könyvlapok… Nem, ez nem egy horrorfilm nyitójelenete, ezek csak kisgyerekes hétköznapok. Az egyik nagy kihívás a gyermeknevelésben, amikor a dackorszakba ért kisgyermek a maga módján kívánja birtokba venni és alakítani a világot, adott esetben a destrukciótól (és konkrét dekonstrukció...
Interjú

Nem értékrend kérdése az egyszülős lét

Nagy Anna, az Egyszülős Központ alapítója stigmatizálásról és elfogadásról
Mosolygós hölgy köszönt a 2018-ban megnyílt budapesti, VIII. kerületi Egyszülős Központban. Az érkező ismeretleneket itt nem kérdésözönnel, hanem jó szóval, szeretettel fogadják. A város sűrűjében igazi békés sziget ez: a tágas, világos helyiségekben hívogató kanapék, asztalkák, fotelek, puha párnák. Középen kávézó, jobbra játszóház, a galérián mini irodák. Szívvel-lélekkel létrehozott oázis gy...
Orosháza – 25 éve va az Orosházi Evangélikus Egyházközség fenntartásában, a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, ezért összegyűjtötték, hogy kik azok, akik a saját itt töltött éveik után gyermekeiket is efelé az iskola felé irányították. – VIDEÓ!
Budapest – Bár az iskolai beiratkozások 2021. április 15. és 16. között zajlanak majd, már most megkezdődtek az iskolákban a hitoktatással kapcsolatos tájékoztatók, amelyeken az evangélikus lelkészek és hitoktatók is elmesélhetik a szülőknek, miért válasszák az evangélikus hit- és erkölcstanórát. – A tájékoztatók a vírushelyzetre való tekintettel online formában valósulnak meg.
Kötőszó

Apa vagyok

Nem könnyű a mai világban apának lenni, mégis a legszebb Istentől kapott hivatás, melyet férfi átélhet a földi életben. Manapság persze számtalan elvárás, újfajta követelmény terheli a mélyen bennünk élő apaképet. Videónkban tíz olyan gondolatot gyűjtöttünk össze, amely segíthet eligazodni apaként és keresztényként ebben a furcsa világban.Lehet-e egy férfi a 21. században erős, határozott, maga...