Skip to main content

segítségnyújtás

Beszámoló

Minden ember értékes, és örömteli életre hivatott

Bemutatták az Andorka Eszter program 2023-ban megvalósult pályázatait
Az Andorka Eszter program keretében megvalósult kezdeményezésekről számoltak be a nyertes pályázók március 6-án Budapesten, a Dévai Fogadó nevet viselő, menekülteket segítő közösségi házban. A Magyarországi Evangélikus Egyház 2023-ban huszonhat pályázatot támogatott a fiatalon, tragikus körülmények között elhunyt lelkésznőről elnevezett program égisze alatt. Az Andorka Eszter program idei kiírá...
Ifjúság

Folytatódik a Márta Mozgalom

Segítő akciók az evangélikus iskolákban
Az ebben a tanévben kísérleti jelleggel elindult mozgalom második szakaszában immáron tizenöt oktatási intézmény adott hírt olyan segítő akcióról, ami a Márta Mozgalom profiljába illeszthető. A szám örömteli, az óvatos kezdésből bővülő továbblépés lett, általános és középiskoláinkhoz már a kollégiumok is csatlakoztak a híradásban.
Szemle

A menekültek többsége továbbra is otthontalannak érzi magát

Közösen segít az Evangélikus Diakónia és a Habitat for Humanity Magyarország
Az Evangélikus Diakónia a menekültek segítésébe igyekszik minél több támogató szervezetet és szolgáltatást bevonni. A Partners Hungary Alapítvánnyal való együttműködés révén például száz laptopot kapott és osztott szét a gyerekes családoknak. A Habitat for Humanity Magyarország pedig új konyhai berendezéseket, bútorokat és egyéb lakberendezési tárgyakat osztott a diakónia menekült ügyfeleinek. ...
Nagyvilág

Luther-rózsás torta egy gyertyával

Születésnapot ünnepelt a Dévai Fogadó
Egy éve nyitotta meg kapuit a Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség által fenntartott Dévai Fogadó Menekülteket Segítő Közösségi Központ Budapesten, az angyalföldi Dévai utcában. A komplex szolgálat számos szervezet – köztük az UNICEF (az ENSZ Nemzetközi Gyermeksegélyezési Alapja), Budapest Főváros Önkormányzata, az Ökumenikus Segélyszervezet – anyagi és személyi támogatásával végzi mu...
Riport

A hallgatásban ott van Isten

Joób Máté lelkész, lelkigondozó a szorongásról és a keresztények közvetítő szerepéről
„Döbbenet, mennyien szorongunk!” – olvasható a mentális egészség problémakörével kapcsolatos hozzászólások egyike, korunknak e látlelete egy internetes fórumon, ahol honfitársaink anonim formában naponta posztok sokaságában öntik ki szívüket lelküket. A „nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” jegyében osztják meg a világgal családi, párkapcsolati kríziseiket, a jövőtől való szoron...
A Bajorországi Evangélikus Egyház negyvenmillió forintos támogatásával a Magyarországi Evangélikus Egyház menekült szolgálata az elmúlt nyolc hónapban 192 családnak (721 főnek) biztosított lakhatási és/vagy létfenntartási támogatást, valamint 124 gyógyszer receptet váltott ki.
Interjú

Erőt ad a magyaroktól érkező támogatás

Sokirányú segítségnyújtás Ukrajnában
Csaknem 7,9 millió ember hagyta el Ukrajnát, 6,5 millió pedig az otthonát. Az Ökumenikus Segélyszervezet mintegy 235 ezer embernek nyújtott segítséget eddig, több mint 1450 tonnányi segélyárut juttatott célba, és jelenleg is több mint kétszázötven menedékhelyet támogat. A számok mögött azonban emberi történetek vannak. A február 24-én egy éve kirobbant orosz–ukrán háború kapcsán Szatmári Barnab...
Interjú

Oltalomban Nyíregyházán, oltalomban Kárpátalján

Egy éve töretlenül a menekültek mellett
Tavaly február 24-én támadta meg Oroszország Ukrajnát, a háború kirobbanása után pedig azonnal elindult a menekültek áradata nyugat felé, így hazánk irányába is. A Magyarországi Evangélikus Egyház gyülekezetei és intézményei egyként mozdultak meg, és ajánlották fel segítségüket. Az Ukrajnához legközelebb eső Hajdú-Szabolcsi Egyházmegye és a nyíregyházi székhelyű Oltalom Szeretetszolgálat különö...
Kedves Testvérek! Ezzel a tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassák szeretettel az Evangélikus Életet, és vigyék a jó hírét!
Közlemény

Felhívás adakozásra

A Magyarországi Evangélikus Egyház elnökségének felhívása a szíriai és törökországi földrengés károsultjainak megsegítésére
Adománygyűjtésre és imádságra hívja a gyülekezeteket a Magyarországi Evangélikus Egyház elnöksége a szíriai és törökországi természeti katasztrófa áldozatainak és károsultjainak megsegítésére.
Itthon

Dévai Fogadó: ahol nem csak papolnak a segítségnyújtásról

Komplex programmal állnak a menekültek mellé a józsefvárosi evangélikusok
A Dévai Fogadó olyan hely, ahol megpihennek az emberek: együtt lehetnek, segítséget – és nem csak tárgyakat – kaphatnak, közösen tanulhatnak, művészettel, színházzal találkozhatnak – így jellemezte Bolba Márta evangélikus lelkész azt a menekültsegítő központot, amely Budapest XIII. kerületében, a Dévai utcában nyitotta meg kapuit. A Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Egyházközséghez kötődő intéz...
Nagyvilág

Amikor megsokszorozódik a segíteni akarás

Wolf Kati önkéntesként többet kap, mint ad
Hogyan inspirálta és gazdagította életüket a segítségnyújtásban való önkéntes szerepvállalás? Erről is vallottak tizenhatan – neves sportolók, színészek, tévés műsorvezetők – az És te mit kaptál? című, a Luther Kiadó gondozásában tavaly év végén megjelent kötetben. Az idei Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozón Wolf Kati énekes, a kötet egyik megszólalója osztotta meg történeteit, az önkénte...
Itthon

Emberséggel a rászorulók mellett

Kárpátalján is segíti a menekülteket az Oltalom Szeretetszolgálat
Közel fél év telt el azóta, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. Ezzel egy időben a menekültek is megindultak nyugat felé. A nyíregyházi evangélikus Oltalom Szeretetszolgálat a háború kitörése után azonnal megkezdte a segítségnyújtást. Előbb a határ innenső oldalán, majd pedig a kárpátaljai területeken a keleti országrészekből oda húzódó belső menekültek részére is. Főként ez utóbbi vállalásró...
Nemzetközi fórum alakult az Ökumenikus Segélyszervezet vezetésével az ukrajnai humanitárius munka koordinálására.
Itthon

Próbatételek közepette – az elköteleződés jegyében

Közgyűlés az Északi Egyházkerületben
A koronavírus-járvány kitörése óta először tartott személyes jelenléttel közgyűlést az Északi Evangélikus Egyházkerület május 20-án a Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközség gyülekezeti termében. Az ülést dr. Fábri György egyházkerületi felügyelő vezette.
Interjú

Ukrajnai menekültek támogatása: változó feladatok, változatlan elhivatottság

Így használja fel a beérkező támogatásokat az evangélikus egyház
Oroszország három hónapja támadta meg Ukrajnát, a Magyarországi Evangélikus Egyház pedig három hónapja segíti a háború elől menekülőket. Habár az ukrajnai háborúról szóló tudósítások mostanra lassacskán beleszürkültek a napi hírözönbe, a menekültek támogatására ugyanolyan nagy szükség van most is, mint korábban. A segítő szolgálat megváltozó feladatairól, a különböző utakon beérkező anyagi támo...
Új, háromnyelvű weboldalon követhetik az adományozók az Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai háború elől menekülőket támogató segélyprogramját.
A nemzetközi szinten is jelentős ukrajnai humanitárius szerepvállalása mellett Magyarországon is komoly résztvevője a menekülteket segítő munkának az Ökumenikus Segélyszervezet. Hogy az Ukrajnából hazánkba érkező bajbajutottakat még hatékonyabb és komplex formában tudják segíteni, a Tajpej Képviseleti Iroda 1,5 millió dolláros támogatásával egy összetett támogatást nyújtó menekültközpontot hozn...
Riport

Biztonságot nyújtó iskola

Ukrán gyerekek tanulnak az evangélikus egyház székházában
Életteli zsibongástól hangos április vége óta egyházunk országos központja, amióta ukrán gyerekek tanulnak székházunkban. A hatvan fiatal érkezese a megszokotthoz képest másfajta élettel töltötte meg az Üllői úti épületet. A háború elől a magyar fővárosba menekült iskolásokkal a szintén menekültekből álló pedagógusok és más önkéntesek mellett az országos iroda munkatársai is foglalkoznak.
Generátorral, élelmiszer és higiénés csomagokkal segít az Ökumenikus Segélyszervezet Volócon, a március 3-án, szerdán este rakétatámadás ért kárpátaljai településen.