Skip to main content

rendszerváltás

Nagyvilág

„Gondolkodó protestánsok összefogása”

Harmincöt éve alakult a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület
„Milyen csodálatos várakozás töltötte el akkor az embereket! Egy jó ügy mennyire képes volt mobilizálni lelkészeket és világiakat egyaránt!” – írja Fabiny Tamás püspök arra emlékezve, hogy 1989. február 25-én megalakult a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület.
Ezúttal két izgalmas kortárs darabot ajánlunk a színházi élményt keresőknek. Fiatalok útkereséséről, felelősségről, önértékelésről szól a Katona József Színház Extázis című, lüktető előadása. A szeretethiány, sötét üzleti ügyek, az érdekek összeütközése, a hataloméhség körül forgó családtörténet az Orlai Produkció krimiszerű tragikomédiája a Belvárosi Színházban.
Interjú

Egy év helyett negyvenhárom

Szülővárosában végzett szolgálatáról kérdeztük Sztankó Gyöngyi lelkészt
Segédlelkészi éveiben Marx, Engels és Lenin fényképe alatt is tartott istentiszteletet, már a Ceaușescu-rendszer idején segítette az erdélyi magyarokat, részt vett az Oltalom Szeretetszolgálat megalapításában, és ő volt az Északi Evangélikus Egyházkerület eddig egyetlen női esperese. Több mint negyvenévnyi, egy helyben végzett szolgálat után vonul nyugalomba Sztankó Gyöngyi, a Nyíregyházi Evang...
Harminc évvel ezelőtt került sor a Magyarországi Evangélikus Egyház újraalakuló zsinatának megnyitó istentiszteletére, és az azt követő ülésre, 1991. június 8-án. A Budapest–Fasor evangélikus templomban megrendezett alkalmat a Zákeus Média Centrum rögzítette.
Soha nem volt még egy olyan ügy, rendszer, ideológia, eszme vagy bármi, ami ahhoz hasonló egységbe kovácsolta volna az emberiséget, mint a jelen globális gazdasági rendszere. Létezhetnek etnikai, vallási, nemzeti, ideológiai vagy bármely ellentétek is a népek között, egy valami közös: a kapitalizmus és a fogyasztás. Hiszen „mindenkinek” az az érdeke, hogy a termék fogyjon… Emellett – keserű par...