Skip to main content

kántor

Láthatóan evangélikus

Fiatalon is szolgálni

Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. Ismerje meg egy-​​​​​​​​​​​​egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.
Interjú

A zene előkészít az áldásra

Bence Gábor az esküvői tematikus zenék koncertjéről
Nászinduló-hangversenyre várják a házasulandó fiatal párokat és az esküvőjükre visszaemlékező családokat február 15-én, csütörtökön este hét órakor a budapest-kelenföldi evangélikus templomba. A házasság hetének történetében egyházunkban először kerül sor ilyen „tematikus” koncertre, egy nappal Bálint-nap után. Az ötletgazda-szervezőt, a Kelenföldi Evangélikus Egyházközség kántorát, dr. Bence G...
Láthatóan evangélikus

Büszkén vallja, hogy evangélikus

Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. Ismerje meg egy-​egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.
A fóti Evangélikus Kántorképző Intézetben a nyár a legmozgalmasabb időszak. Idén is három tanfolyamot szerveztünk a fiataloknak, augusztus végén pedig a szolgálatban álló kántoroknak kínáltunk feltöltődési és továbbképzési lehetőséget. E program részeként – köszönetképpen – egy estére vendégül láttuk a tanfolyamokon oktató munkatársakat is.
Interjú

Kottától a fegyveres külszolgálatig

Négy évtizedes lelkészi pályájáról kérdeztük Pintér Mihályt
Negyvenévi szolgálat után adta át a stafétát utódjának Pintér Mihály, a Mendei Evangélikus Egyházközség lelkésze, okleveles kántor, nyugalmazott tábori lelkész, a Veszprémi Egyházmegye korábbi esperese. Pályájának összegzésére készülve kilenc oldalt jegyzetelt tele, de személyes történeteivel sokszor ennyit is meg lehetne tölteni. Számtalan ellenszélben véghez vitt ügyről, Isten által támogatot...
Láthatóan evangélikus

Aki zenével szolgál

Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. Ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.
A Magyarországi Evangélikus Egyházban lényegében nincsenek kántori állások. Ezért a gyülekezetek nagy részében a zenei élet a vasárnapi istentiszteletek orgonistaszolgálatára korlátozódik, melyet többségében önkéntesek végeznek – munka, tanulás, család mellett, legfeljebb jelképes tiszteletdíjért. Négy, évtizedek óta hűségesen szolgáló kántort mutatunk be, akik elhívásukról vallanak.
Kedves Testvérek! Ezzel a tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassák szeretettel az Evangélikus Életet, és vigyék a jó hírét!
A Cantate rovat ezúttal az esküvők kántori szolgálatával foglalkozik. Milyen szempontok alapján választja ki az orgonista az alkalmas zeneműveket? Hogyan kezelhetjük a szokatlan vagy extrém kéréseket? És az egyre kevésbé éneklő násznépek ismeretében a gyülekezeti éneklést? A személyes tapasztalatokat összegyűjtő írás erre a területre enged betekintést.
Kedves Testvérek! Ezzel a tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassák szeretettel az Evangélikus Életet, és vigyék a jó hírét!
A Cantate rovat karácsonyi írása most személyes hangú, elárulva, hogyan éli meg egy kántor a karácsonyi szolgálatokat. Mi jellemző inkább az énekválasztásra, az állandóság vagy a változatosság? A sok istentisztelet miatt mekkora a veszélye a lelki, szellemi és fizikai kifáradásnak? És mi az, ami miatt e sorok írója mégsem cserélne senkivel?
Láthatóan evangélikus

Megerősödni a hitben

Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. Ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.
Kultúra

Fények ünnepei

Kántorkoncert az Uránia Nemzeti Filmszínházban
A magyarországi történelmi felekezetek kántorai és egyházzenészei adtak hangversenyt a Minerva Produkciós Iroda szervezésében november 30-án este Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Zsidó, római katolikus, református és evangélikus egyházzenészek egy színpadon, egymást erősítve, egymást kiegészítve szerepelhettek.
Az Evangélikus Kántorképző Intézet téli tanfolyamot hirdet, melynek helyszíne a fóti Mandák-otthon.
Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. Ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.
Interjú

Szavakon túli vigasztalást nyújtani

Ecsedi Zsuzsa a temetések kántori szolgálatáról
Október végén, november elején megtelnek a temetők mécsesekkel, virágokkal, a legtöbben ilyenkor mennek ki az elhunyt szeretteikről megemlékezni. Dr. Ecsedi Zsuzsa egyházzenészt, a Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközség kántorát egyebek mellett arról kérdeztük, hogyan segíthet a kántor a gyászszertartáson, miként választja ki az énekeket és mi a szolgálat legnehezebb része.
Itthon

Életpályamodelltől Luther-műsorig

Bárdossy Tamás gyülekezeti referens, egyházmegyei felügyelő
Portrésorozatunkban az egyházunk budapesti Üllői úti országos székházában szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. Ez alkalommal Bárdossy Tamással, a gyülekezeti és missziói osztály gyülekezeti referensével, a Dél-Pest Megyei Egyházmegye felügyelőjével, egyben kántorral beszélgettünk.
Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. Ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.
Őrbottyán – A világon nem sok nő lehet, aki régi használati tárgyakból és uszadékfából bútorokat, lakáskiegészítőket készít. Markovics Anikó nem csak a kezét, a hangját is rendszeresen használja: minden második héten ő a kántor az őrbottyáni evangélikus templomban.