Skip to main content

Hafenscher Károly

Beszámoló

Rangos német delegáció az Északi Egyházkerület Püspöki Hivatalában

Az állam és az egyház kapcsolatáról is szó esett a tárgyaláson
Magas szintű német delegáció járt az Északi Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatalában dr. Reiner Haseloff, Szász-Anhalt tartományi miniszterelnöke vezetésével. A CDU-s politikust egy államtitkára és számos szakértője kísérte el. A tárgyaláson egyebek mellett szóba került az állam és az egyház kapcsolata és az evangélikusság nemzetközi kapcsolatrendszere is.
Beszámoló

Élhető liturgia?

Konferencia az Evangélikus Hittudományi Egyetemen
Ökumenikus és határon átívelő körben szólította meg a terület művelőit az a liturgikai konferencia, amelyet április 12-én rendeztek az Evangélikus Hittudományi Egyetemen a Gyakorlati Tanszék szervezésében.
Negyedszázad. Egy emberöltő. Egy pillanat. Nagy idő. Vagy csak egy villanás? Vagy mindkettő? 1999. április 12-­én szentelte fel egyházunk két püspöke, Harmati Béla és Szebik Imre a Balaton északi partján, Révfülöpön az Evangélikus Oktatási Központot. Sokszínűen gazdag a történelmi háttér, és még gazdagabb ennek a két és fél évtizednek a története. A mérföldkőnél hálát adunk a tulajdonosnak:...
Ajánló

Keresve az igazságot

Megjelent az Evangélikus Élet legfrissebb száma
Ezzel a tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassák szeretettel az Evangélikus Életet és vigyék a jó hírét!
Ajánló

Üzenet a mindenkori keresztényeknek

Megjelent a Lelkipásztor teológiai szakfolyóirat legújabb száma
A 99. évfolyamába lépő Lelkipásztor evangélikus teológiai szakfolyóirat megújult külsővel, formában és tartalmi elemekkel jelenik meg a 2024-es évtől. E változás egyik szükségszerű oka az volt, hogy a benne szereplő írások elérhetőkké válhassanak az MTA open access (ingyenes online) folyóirat-​adatbázisában. Az alábbi sorokkal a szakfolyóirat legújabb, 2024/2. számot ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Kultúra

Elszakadva az Isten adta szépségtől

Megjelent az Érték(t)rend – Fókuszban a vallásos giccs című kötet
Vallásos giccs – az érték alulnézetből címmel rendezett időszaki kiállítást 2022-ben az Evangélikus Országos Múzeum. A tárlathoz kapcsolódó, Érték(t)trend – Fókuszban a vallásos giccs című konferencián elhangzott előadások anyagából készült tanulmánykötetet február 8-án mutatták be a múzeumban, telt ház előtt, Prékopa Ágnes művészettörténész és Hafenscher Károly lelkész, teológus rendhagyó disp...
Beszámoló

Értelmezésektől a forrásokig

Luther-konferencia Révfülöpön
A lutheri teológiai értelmezései lehetőségeiről, a vigasztalásról, az oktatásról, az első evangélikus énekeskönyvekről, a reformátor gyakorlati teológiai gondolkodásáról, valamint a hit és a természettudomány kapcsolatáról is szó esett a február 2–4. között megrendezett – már évtizedes hagyományra visszatekintő – Luther-konferencián Révfülöpön, az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban.
Szerintem Isten szereti, amikor róla gondolkodunk. Nem azért, mert egoista, és jólesik neki, ha ő van a középpontban, nem azért, mert dagad a büszkeségtől, ha róla beszélnek, hanem mert örül nekünk, embereknek, akiket lélekkel ruházott fel. Örül annak, hogy a gondolatainkban, a róla szóló beszélgetéseinkben velünk lehet. Örül, hiszen értünk van.
Ifjúság

Isten nem csal meg soha

Ökumenikus imaestre hívták a fiatalokat Budapesten
Második alkalommal hívta imaestre az Ökumenikus Ifjúsági Iroda (ÖKI) a fiatalokat a keresztények egységéért tartott imahéten. Január 25-én evangélikus, katolikus és református fiatalok találkoztak a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) székházában, és együtt imádkoztak az egységért. Az imát, dicsőítést, tanítást követően beszélgetés, teázás és játék adott lehetőséget az ismerkedé...
Interjú

Nem csak a szószékről hangzik az ige

Angyal-Cseke Csaba a szolgálat sokszínű lehetőségeiről
Sorozatunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusi, lelkészi hivatásra készülő hallgatóit szólaltatjuk meg indíttatásukról, a szolgálattal kapcsolatos elképzeléseikről, céljaikról. Angyal-Cseke Csaba ötödéves hallgatóval elköteleződéséről, illetve a teológia művelésének és a lelkészi szolgálatnak az egymást megerősítő karakteréről is beszélgettünk.
Ajánló

„Szabadon” prédikálni

Megjelent a Lelkipásztor teológiai szakfolyóirat legújabb száma
Megjelent a Lelkipásztor evangélikus teológiai szakfolyóirat 2023/12. száma. Az alábbi sorokkal ezt ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Ajánló

Elköteleződés a keresztény élet zarándokútján

Megjelent a Lelkipásztor teológiai szakfolyóirat legújabb száma
Megjelent a Lelkipásztor evangélikus teológiai szakfolyóirat 2023/11. száma. Az alábbi sorokkal ezt ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Itthon

Megszámláltattunk – megmérettetünk

A felügyelők országos konferenciáját tartották Révfülöpön
A népszámlálás tanulságai – világi és egyházi választások küszöbén címmel hirdették meg idén a felügyelők országos konferenciáját. A különböző egyházkormányzati szinteken vezető tisztséget betöltő testvérek november 3–5. között ezúttal is Révfülöpön, az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban találkoztak.
Interjú

Kiengesztelődés a teremtett a világgal

I. Bartholomaiosz pátriárka magyarországi látogatásáról – interjú Dejcsics Konrád bencés szerzetessel
„A keresztség mellett a bűneink miatt érzett bánat, a bűneink megvallása is összeköt bennünket. Ez lehet az első lépés az eucharisztikus közösség felé” – fogalmazott az Evangélikus Információs Szolgálatnak adott interjújában Dejcsics Konrád atya. A Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatóját I. Bartholomaiosz konstantinápolyi egyetemes pátriárka szeptember 21–25. közötti magyarországi látogatá...
Nagyvilág

Testvérkapcsolat és lelkiség az evangélikus rendházban

Bajor–magyar egyházvezetői konzultáció Selbitzben
Lassan krisztusi korba lép az idén harmincegy éves bajor–magyar testvéregyházi kapcsolat, amelynek egyházvezetői tanácskozására szeptember 7. és 9. között került sor. A konzultáció helyszínéül a Bajorország és Türingia határán fekvő Selbitz szolgált, mégpedig a Christusbruderschaft (Krisztus Testvéri Közössége) kolostorában.
Interjú

Aratásban munkálkodók kézikönyvei

Hafenscher Károly professzort kérdeztük az új liturgikus könyvekről
Az evangélikus egyház lelkészei számára nélkülözhetetlen kézikönyv, de a hívek, az érdeklődő laikusok számára sem „titkos olvasmány” az istentiszteleti rendeket tartalmazó Evangélikus istentisztelet – Liturgikus könyv. Korábbi, Agendaként ismert változata továbbra is érvényben van egyházunkban, de a rendszerváltás óta eltelt évtizedek új lehetőségei és kihívásai frissítést tettek szükségessé. A...
Ajánló

Teológiáról nem csak a teológusoknak

Megjelent a Lelkipásztor szakfolyóirat legújabb száma
Megjelent a Lelkipásztor evangélikus teológiai szakfolyóirat 2023/8–9. száma. Az alábbi sorokkal ezt ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Nagyvilág

Átláthatóság és hála

Beszámoló az Ökumenikus Segélyszervezet éves közgyűléséről
Május 30-án tartotta évi rendes közgyűlését az Ökumenikus Segélyszervezet Budapesten. A rendezvényen részt vettek az Ökumenikus Segélyszervezetet alapító egyházainak vezetői, delegáltjai, a szervezet vezetői, munkatársai. A közgyűlés keretében megtörtént az éves pénzügyi beszámoló és zárszámadás, továbbá az elmúlt év munkájának kiértékelése mellett Lehel László, a szervezet elnök-igazgatója bes...
Beszámoló

Ma is gazdagító teológiai örökségünk

Luther-konferencia Révfülöpön
A teológia mindenkié, de nem mindenki teológus… Ugyanakkor a szakadék teológusok és laikusok között áthidalható. Ezt a valóban hézagpótló küldetést tölti be az immár közel másfél évtizede évenként megtartott révfülöpi Luther-konferencia. A rendezvény ezúttal a nagyhét küszöbén, március 30. és április 2. között zajlott az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban, telt házas érdeklődés mellet...
Teológia

Egy rendkívüli könyv margójára

Tanulmánykötet és szemet gyönyörködtető album a Miatyánkról
Az Úrtól tanult imádság egy-egy sajátos vetületének bemutatására kaptak megbízást a Közelítések a Miatyánkhoz – Értelmezések és tanulmányok az ökumenizmus jegyében című kötet szerzői: a történelmi egyházak intézményeinek neves kutatói, oktatói és világi egyetemek tudós tanárai, közülük hárman is evangélikusok. D. Szebik Imre az ökumenizmus felől közelítő könyvről, az Ökumenikus Világimanapon.