Skip to main content

gyász

Beszámoló

Csak „mi” van a tudatunkban

Teremtésvédelmi szakmai nap
A klímaváltozás okozta szorongás és a remény kettőssége; hogyan lehet megküzdeni a klímagyásszal, keresztény hagyományaink kínálnak-e erre vigasztalást: ezekkel a határfeszegető kérdésekkel foglalkoztak a Műveld és őrizd! – Evangélikus egyházi teremtésvédelmi program országos találkozójának résztvevői április 13-án az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusotthonának kápolnájában.
Bocsánatot kérek mindenkitől, hogy olyan témát hozok, amely nem feltétlenül az ifjúságot érdekli. De én az élet egészét egységnek látom, így ti, fiatalok is el tudtok gondolkodni valamin, ami talán még messze van tőletek. Arról nem is szólva, hogy amikor ez a cikk megjelenik, a böjt derekán leszünk, ami tűnődésre hív bennünket.
Publicisztika

In memoriam Krähling Dániel

(1946–2024)
Felkészülten várta a találkozást azzal, akiről mindig is bizonyságot tett. Arról a világosságról, aki ebbe a világba érkezett nemcsak a teremtés hajnalán, de az emberré lett Istenben, Jézus Krisztusban. Az Úr volt a január 9-én elhunyt Krähling Dániel pásztora, megváltója, életének alapja – fogalmaz nekrológjában Aradi András.
Rövid hírek

Elkísérték utolsó földi útjára Varga Árpádnét

A nagykanizsai, a szepetneki és a szőkedencsi gyülekezet temetőkántora volt
Varga Árpádné született Dezső Edit Éva életének 90. évében tért haza megváltó Urához, temetése december 22-én volt a Nagykanizsai Temetőben. Ápolónőként, műtősnőként, majd körzeti nővérként dolgozott fáradhatatlanul, emellett a nagykanizsai, a szepetneki és a szőkedencsi evangélikus gyülekezet temetőkántora volt.
„Nem a betlehemi műanyag fényfüzérektől vagy gagyi díszektől, esetleg olcsó tucatgyertyák tömegétől válik majd lelkünkben ünnepé az ünnep(...) Betlehemmel vagy Betlehem nélkül fel kell fognunk, hogy a karácsonyt nem mi, emberek tartjuk meg, hanem a karácsonyban érkező isteni szeretet tart meg minket.” – vallja Homoki Pál esperes karácsonyi írásában.
Rövid hírek

A Deák téri templomban vesznek búcsút Trajtler Gábornétől

A tanár és hittanoktató életének 93. évében hunyt el
Trajtler Gábornétől november 18-án, szombaton 15 órakor vesznek búcsút a Deák téri evangélikus templomban.
Igehirdetés

Gyászról és reményről

Vasárnapi ige
2023-ban minden héten honlapunkon is közzétesszük az A fény felé – Lelki útravaló az év minden napjára című kötet vasárnapra írt elmélkedését. Adjon öt percet magának, hogy minden napja barátságosabb és teljesebb legyen!
Életének 82. évében, december 23-án elhunyt Bozorády Zoltán, nyugalmazott esperes, püspökhelyettes, a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium első iskolalelkésze.  
Kötőszó

Halálról, temetői kultúráról tabuk nélkül

Séta a stahnsdorfi temetőben
Lelkészjelölt német evangélikus fiatalok között ülök a wittenbergi Predigerseminar protestáns igehirdetői szeminárium konzultációján. Az egyházi év végéhez közeledve a konzultáció különleges témája a halál és a temetés. A délutáni program elején a vezető lelkész begurít a terembe egy koporsót, és mellé tesz egy urnát…
Kötőszó

Traumákról, elengedésről, gyászról őszintén

Sterczer Hilda magasságai és mélységei a filmvásznon
Nem csak hegymászóknak és az őket tisztelőknek való az Erőss Zsolt özvegyének igaz története alapján készült mozi. A veszteségek, a megrázkódtatások mindannyiunk életében jelen vannak. Csoma Sándor filmje, a Magasságok és mélységek minden ember számára kapaszkodót jelenthet a „hogyan tovább?” kérdés megválaszolásában, a traumák feldolgozásában.
Július 9-én, életének 83. esztendejében elhunyt Detre János nyugalmazott evangélikus lelkész, esperes, Aszód város díszpolgára.
Szarvas – Szigeti Györgyné született Búzás Zsuzsanna, a Szarvas-Ótemplomi Evangélikus Egyházközség hitoktatója, sok gyönyörű vers költője, a gyülekezet hittankönyvének írója, presbitere Krisztus feltámadásának ünnepén, 2021. április 5-én, 94. életévében elhunyt. 
Életének 93. évében elhunyt Hans Küng svájci teológus – írja a National Catholic Register. A teológus 1928. március 19-én született Sursee-ben, Lucerne Katonban. A római Gergoriana Pápai Egyetemen végzett filozófiai és teológiai tanulmányainak befejezése után 1954-ben szentelték pappá. A II. vatikáni zsinat meghatározó teológusa, a római katolikus egyház tradicionalista köreinek éles kriti...
Budapest – Végső búcsút vettek 2021. január 23-án, szombaton Budapesten a 97 esztendős korában, december 30-án elhunyt Frankó Endre nyugállományú főhadnagytól, aki a legendás 101. Puma Honi Légvédelmi Vadászrepülő Osztály utolsó, harcban is bevetett pilótája volt. Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán búcsúzott Frankó Endrétől, aki utolsó éveiben a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus...
Köln – „A pandémia idején a halál a gyász új formáit hozta el" – véli Petra Bahr püspökasszony és etikai szakértő. A gyászhoz olyan helyszínek is tartoznak, melyek a korlátozások miatt zárva tartanak: „Nehezen tanuljuk, hogy adott esetben digitálisan tudunk vagy kell valakitől elbúcsúznunk.”