Skip to main content

B. Pintér Márta

Interjú

Ketten kell őrizni az ajándékot!

B. Pintér Márta házasságról, özvegységről
„A saját küzdelmeimen, nehézségeimen keresztül tudott az Úristen arra formálni, hogy a hasonló cipőben járó nők: özvegy vagy elvált, gyermekeiket egyedül nevelő asszonyok felé tudjak szolgálni. Ahogy a korábbi drogos lesz a szenvedélybetegek legautentikusabb felkarolója, mert ő tudja felmutatni sorstársainak, hogy van szabadulás ebből a helyzetből, hasonlóképp tudtam én is arról szólni, hogy va...
Publicisztika

Az új tanév elé

Az egyházi intézményeinkben szolgálók, az iskolalelkészek és pedagógustársaik törekvése nem lehet más, mint hogy Urunk szeretetéhez, Krisztus felé vonzzák a rájuk bízott kisebb és nagyobb gyerekeket. Ezt a spirituális célt így is megfogalmazhatjuk: elősegíteni, hogy a diákok Jézussal találkozhassanak, és a Szentlélek által indítani őket, hogy hitben járjanak.
Beszámoló

Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust

Nyári konferenciát tartott az Evangélikus Külmissziói Egyesület
Közösségépítő nyári konferenciát tartott az Evangélikus Külmissziói Egyesület július 6–9. között a piliscsabai Béthel Evangélikus Missziói Otthonban.
Fókusz

Kosztümből Luther-kabátba

Ötven éve szentelnek lelkésszé nőket egyházunkban
Immár történelem: a Magyarországi Evangélikus Egyházban 1972-ben szentelték fel az első női lelkészt, Kovács Etelkát. Sokáig lelkészi munkatársként, Luther-kabát nélkül kerültek gyülekezetbe a nők, de a gyakorlatban már akkor is teljes körű szolgálatot végeztek. A női ordináció ötvenéves évfordulójáról is megemlékeznek ma – november 12-én – az idei Ordass Lajos- és Prónay Sándor-díjak átadása a...
Mi, felnőttek is – hasonlóan a diákokhoz – új feladatoknak feszültünk neki az ősz beköszöntével. A nyári napok fényének múltával talán a mi szívünkre is újra árnyék nehezedett. Bizonyára sok szép élményt gyűjtöttünk a nyáron, gondjainkról megfeledkeztünk, de most a dolgos hétköznapokban akár aggodalom is eltölthet. Az aszályos hónapok után vajon meddig emelkednek majd az árak? Olaj és gáz hiány...