Skip to main content

adapterház

Riport

Családok a gyülekezet kötelékében

Láthatóan evangélikus városépítők Szolnokon
„Hogyan válhatnak olyan emberekké gyermekeink, akik nem pusztán sodródnak, hanem karakteresen hívő keresztyén emberként megállják a helyüket, sőt aktívan, kezdeményező módon alakítani is tudják világunkat az evangéliummal?” – tette fel a kérdést Győri Péter Benjámin, a Szolnoki Evangélikus Egyházközség lelkésze a gyülekezetükben évente két alkalommal megrendezett szülői nap hívogató szövegében....
Közszolgálati média

A szolnoki Adapterház

Közösségi házzal bővült a szolnoki evangélikus templom. Az Adapterházra keresztelt épület a hétköznapokat kapcsolja össze a hitélettel, a templomot és a várost, valamint Istent és az embert hozza közel egymáshoz. A Duna Televízió Lét-Ige című protestáns magazinjának riportja.
Itthon

Összekapcsolni az embereket Istennel és egymással

Átadták a szolnoki gyülekezet közösségi házát
Birtokba vehette újonnan épült úgynevezett adapterházát, és felújított templomáért is hálát adhatott október 16-án a szolnoki evangélikus gyülekezet. Az ünnepi istentisztelet liturgiai és igei szolgálatát Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke, Győri Péter Benjámin esperes, helyi lelkész, valamint nagybátyja, Győri János Sámuel nyugalmazott lelkész végezte. Az alkalom meghívóján Ézsaiás ...
Szolnok – Mintegy egy évtizedes munka, álmodozás, előkészítés, tervezés és építkezés eredményeképpen megépült a szolnoki evangélikus templomhoz kapcsolódó Adapterház, amely összeköti a várost és a templomot, hitéletet és hétköznapokat, az embereket egymással és Istennel. Hála Istennek, köszönet a munkálatok elvégzőinek! Már csak be kell rendezni és be kell lakni.
Szolnok – Közösségi házzal bővült a szolnoki evangélikus templom. Az egyházközség 40 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Széchenyi2020 Terület- és Tele­pülésfejlesztési Operatív Program keretében meghirdetett pályázati kiíráson.
Szolnok – Közösségi házzal bővült a szolnoki evangélikus templom. Az egyházközség 40 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Széchenyi2020 Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében meghirdetett pályázati kiíráson.