segélyszervezet

20 millió forinttal segítették a vásárlók és a Tesco a hátrányos helyzetű gyerekek iskolakezdését

Budapest – Az ország egyik legnagyobb adománygyűjtő csapataként a Tesco vásárlói és kollégái több mint 18 millió forint gyűjtöttek össze az Ökumenikus Segélyszervezet Iskolakezdés együtt! jótékonysági kampányában. Az augusztus 3. és szeptember 6. között, az áruházlánc pénztárainál kapható 250 forintos adománykuponok eladásából befolyt összeggel a Segélyszervezet 2000 hátrányos helyzetű gyermek beiskolázását, és felzárkóztatását támogatja minőségi tanszercsomagokkal. A Tesco az összegyűlt összeget kiegészíti, így a támogatás teljes értéke 20 millió forint.

500 óvodás évkezdését támogatja az E.ON

Kaposvár – 500 óvodakezdő csomaggal támogatja az E.ON a kisebbek élményteli évkezdését és csatlakozásukat az óvodai közösséghez. Az ajándékok az ország számos pontjára eljutnak, az első csomagokat a mai napon Kaposváron vehették át a gyerekek.

MÖS: Személyre szabott segítség gyerekeknek

Kilencedik alkalommal indítja el idén Iskolakezdés együtt! segélyakcióját az Ökumenikus Segélyszervezet. Célja olyan gyermekek támogatása, akiknek az esélyei már az első becsengetés előtt rosszabbak lennének társaikénál, mert családjuk nem tudja biztosítani számukra a szükséges iskolaszereket. A járványhelyzet miatt több család került nehéz helyzetbe, ezért a szervezet, megduplázva a korábbi célt, idén kétezer gyermeket szeretne támogatni. A pénzadománygyűjtésről Gáncs Kristófot, a segélyszervezet elnök-igazgatójának helyettesét, kommunikációs igazgatót kérdeztük.

Kilenc év alatt 10.000 tanszercsomag adományt gyűjtött rászoruló gyermekeknek a MÖS

Budapest – Az idei rendhagyó évben a nyári szünidő utolsó napján játékos foglalkozásra invitált Országos Segélyközpontjába rászoruló gyerekeket az Ökumenikus Segélyszervezet és az E.ON. Az Iskolakezdés együtt! segélyakció záró rendezvényén ők kapták meg utolsóként az ajándék tanszercsomagokat. A vidám gyermekprogramba és az adományok átadásba bekapcsolódott Wolf Kati énekesnő, a kampány arca, Károlyi Zsuzsanna, az akció támogató partnere, az E.ON Hungária Zrt. marketing és kommunikációs vezetője és Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet elnökigazgató-helyettese.

Komlóütetvénnyel segít az Ökumenikus Segélyszervezet

Kastélyosdombó – Újabb húsz hektárral nőhet a magyarországi komlóültetvények mérete annak köszönhetően, hogy - a korábbi évek támogatásait követően - az agrártárca idén 150 millió forintos keretösszeggel újabb támogatási programot indít a sör alapanyagának számító növény hazai termesztésének támogatására. A somogyi Kastélyosdombón több mázsa egészséges, jó minőségű komló szüreteléséhez kezdtek hozzá a helyi családok, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a HEINEKEN Hungária kezdeményezésében. A magyarországi komlótermesztés újraindítása érdekében indított program során egy hektáron ültettek komlót 2018 őszén és az idei az első szüret a területen.

Ismert emberek mérték össze a tudásukat az iskolapadban a hátrányos helyzetű diákokért

Budapest – A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet idén különleges módon hívja fel a figyelmet az Iskolakezdés együtt! elnevezésű adománygyűjtő kampányára, amellyel hátrányos helyzetű gyerekek iskolatáskáját segítenek megtölteni: egy rendhagyó kisfilmmel készültek, amelyben ismert emberek párokban – Wolf Kati & Zséda, Járai Márk & Marsalkó Dávid, Tóth Dávid & Nagy Benedek – mérték össze az iskolapadban a tudásukat.

Megkezdte a tanszercsomagok kiszállítását a rászorulóknak az Ökumenikus Segélyszervezet

Budapest – Az Iskolakezdés együtt! segélyakció vége felé közeledve gőzerővel zajlik az új, minőségi tanszerekből álló csomagok összeállítása és megkezdődött az adományok kiszállítása is. A munkatársak és önkéntesek folyamatosan dolgoznak, hogy a segítség a szervezet országos intézményhálózata és a Magyar Posta segítségével, a koronavírus miatt idén kétszer annyi, azaz összesen 2000 gyerekhez eljusson az első becsengetés előtt. Bár napról napra gyűlik a pénz a 1353-ra érkező 250 forintos hívásokból, még mindig sok adományra van szükség, hogy teljesüljön a Segélyszervezet augusztus közepén meghirdetett célkitűzése.

Már csak egy hét van iskolakezdésig – Eddig 57 ezer adománykupont vásároltak a Tescóban

Budapest – Még egy hét van hátra a tanévkezdésig, azaz pontosan ennyi idő áll rendelkezésre, hogy idén is teljesüljön az Ökumenikus Segélyszervezet rászoruló gyermekek beiskolázását támogató segélyakció célkitűzése. A koronavírus miatt idén az eddigiekhez képest további 1000, tehát összesen 2000 nehéz helyzetbe került gyermeket szeretnének segíteni egyenként 10 ezer forint értékű, személyre szabott, minőségi tanszercsomaggal. A célkitűzés az, hogy a segítség már az első becsöngetés előtt célba érhessen, és így ők is egyenlő eséllyel kezdhessék meg az idei a tanévet.

Csomagolás sztárokkal – Rászoruló családokat segítő tanszercsomagokat állít össze az Ökumenikus Segélyszervezet

Budapest – Az Ökumenikus Segélyszervezet Iskolakezdés együtt! elnevezésű segélyakciójának második hetében megkezdődött az első adománycsomagok összeállítása. A Segélyszervezet idén is gyermekenként 10 ezer forint értékű, minőségi tanszerekből összeállított, személyre szabott csomagokkal szeretné támogatni a nehéz sorsú iskolásokat. A koronavírus miatt az előző évekhez képest kétszer annyi, azaz idén összesen 2000 gyermek beiskolázásának támogatására meghirdetett pénzadománygyűjtéshez a 1353-as adományvonalon, hívásonként 250 forinttal lehet hozzájárulni.

2000 iskolatáska megtöltésében segít a Tesco

Budapest – A Tesco vásárlói augusztus 3. és szeptember 6. között adománykuponok megvásárlásával támogathatják az Ökumenikus Segélyszervezet Iskolakezdés együtt! adománygyűjtő kampányát. A kasszáknál kapható 250 forintos kuponok eladásából befolyt összeget az áruházlánc a Segélyszervezet számára ajánlja fel, akik az adományból hátrányos helyzetű gyermeknek biztosítanak iskolaszereket.

Oldalak

Feliratkozás RSS - segélyszervezet csatornájára