Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület

Hivatásgondozó napokat tartottak lelkészeknek a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerületben – Videó!

Balatonszárszó – A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület öttel osztható számú évvel ezelőtt ordinált lelkészei számára hivatásgondozó napokat tartottak Balatonszárszón. Kameránk előtt elhívásukról, tapasztalataikról vallottak.

Akadálymentes indulás – Lelkésszé avatták Varga Diána látássérült teológust

Pusztavám – Egyháztörténeti jelentőségű eseménynek nevezte Szemerei János püspök Varga Diána ordinációját 2014. október 25-én, szombaton Pusztavámon. Ő ugyanis az első látássérült teológus, aki egyházunkban lelkészi szolgálatba lépett. A lelkészavatási liturgiában Bácskai Károly, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanára, valamint Ribárszki Ákos helyi lelkész működött közre.

Parókusi alkalmassági vizsgálatot tartottak a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerületben

Győr – Parókusi alkalmassági vizsgálatra került sor a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület győri székházában 2014. október 6-án, hétfőn.

„Aki vallást tesz rólam az emberek előtt, én is vallást teszek róla a mennyei Atyám előtt” – Pedagógus találkozót tartottak a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerületben

Pápa – A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületben tanító pedagógusok hagyományos találkozóját idén Pápán, a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskolában és a templomban tartották. A 14. találkozón az evangélikus kisebbségi lét méltósága került fókuszba.

Dunántúli egyházkerületi férfimissziói napot tartottak Répcelakon

Répcelak – Dunántúli egyházkerületi férfimissziói napot tartottak 2014. szeptember 20-án Répcelakon.

Közösség, nem csak papíron – Harangszó-nap Csikvándon

Csikvánd – A Dunántúli Harangszó olvasóinak virtuális közössége nagy ajándék. A közösség igazi erejének megtapasztalásához azonban nélkülözhetetlen a személyes találkozás, beszélgetés, igei és asztalközösség. Ezért a dunántúli egyházkerületi újság olvasóit 2014. szeptember 13-án szombaton Csikvándra várták, Harangszó-napra.

Megjelent a Dunántúli Harangszó 2014. nyári száma

Győr – A Nyugati (Dunántúli) Evanéglikus Egyházkerület lapjának tartalmából szemezgettünk.

A titok nyitja – Képes beszámoló a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület missziói napjáról

Győr – Szombathelyről is sokan látogattak el hétvégén a nyugati (dunántúli) missziói napra Győrbe. Képes beszámolót adunk közre az eseményről az ő jóvoltukból. Fotóikat kiegészítettük Adámi Mária képeivel.

Jézusi lelkülettel – Egyházkerületi közgyűlést tartottak Nyugaton

Csákvár – Délelőtt az egyházmegyei elnökségek tanácskoztak, délután pedig a Nyugati (Dunántúli Egyházkerület közgyűlésére került sor 2014. április 25-én, pénteken Csákváron. Szöveg és fotó: Adámi Mária

Missziói nap lesz az egyházkerületekben

Az alábbiakban a missziói nap programjának plakátjait láthatják. Forrás: misszio.lutheran.hu

Oldalak

Feliratkozás RSS - Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület csatornájára