Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület

Egyházmegyei missziói alkalmak voltak a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerületben – FRISSÍTVE!

Beled – Az idei évben a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerületben az egyházmegyék tartottak önálló missziói napot 2015. május 16-án. Az egyes alkalmakról a tudósításokat összefoglaló anyagunkban rakjuk fel. Személyes beszámolókkal, képekkel, hangfájlokkal!

„A hang, a dallam, a zene és a kórus mind eszközök Isten kezében”

Szombathely – Hat énekkar vett részt a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület hagyományos kórustalálkozóján 2015. május 9-én, szombaton délután a szombathelyi evangélikus templomban.

Egyházkerületi közgyűlés Nyugaton: Artikuláris napra készül az egyházkerület

Boba – A Vasi Egyházmegye esperesi gyülekezete, a bobai egyházközség adott otthont 2015. április 24-én a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület tavaszi közgyűlésének. A gyülekezeti házban tanácskozó küldöttek jelentéseket vitattak meg, támogatási kérvényekről döntöttek és tájékoztatást hallgattak meg a kerület idei talán legjelentősebb eseményéről, a Nemescsón megrendezésre kerülő artikuláris napról. Az egyházkerületi közgyűlésen részt vett Krámer György országos irodaigazgató is.

Szlovéniába látogatott a nyugati egyházkerület elnöksége

Ljubjana – Muraszombat – A szomszéd országban élő evangélikusokkal való kapcsolatépítés érdekében Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke és Mészáros Tamás egyházkerületi felügyelő 2015. április 13-án és 14-én Szlovéniában járt.

Győrbe látogatott Milan Krivda szlovák evangélikus püspök

Győr – Ismét Győrbe látogatott Milan Krivda, a Szlovákiai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház Nyugati Kerületének püspöke. A vendég 2015. március 23-án, hétfőn jó hangulatú megbeszélést folytatott a közös problémákról és a tervezett programokról Szemerei Jánossal, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspökével, illetve Mészáros Tamás kerületi felügyelővel.

Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület: Gyülekezeti elnökségek találkoztak Révfülöpön

Révfülöp – A múltra való emlékezés, a jelen helyzet felmérése és a jövőbe mutató lehetőségek ismertetése képezte a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület gyülekezeti elnökségei számára szervezett konferencia programját. A 2015. február 20-21. között, a révfülöpi Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban tartott találkozón mintegy hatvan lelkész, felügyelő és más egyházközségi tisztségviselő vett részt.

„A reformáció üzenetének el kell jutnia a hétköznapi emberekhez!” – Interjú a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület vezetőségével

Budapest – 15 évvel ezelőtt alakult újonnan a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület. A kerület jelenlegi vezetőivel, Szemerei János püspökkel és Mészáros Tamás felügyelővel – a zsinati ülés alatt, a kerületi gyülekezeti elnökségek konferenciája előtt – ültünk le beszélgetni a kerület jelenének és jövőjének kérdéseiről. Bár a riporter mindkettőjükkel tegező viszonyt ápol, az alábbi interjú a „köteles tisztelet” jegyében íródott.

Fel- illetve meghívás: 15 éve jött létre a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület

Győr – Tizenöt évvel ezelőtt a dunántúli evangélikusok életében újszakasz kezdődött. Az 1997. február 22-én – nem kevés vitával és érzelmi viharral – meghozott zsinati döntés értelmében újraindulhatott a harmadik egyházkerületszolgálata Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület néven 2000-ben. A zsinati döntés dátumához kötött napon emlékezünk kerületünk újraéledésére.

Megjelent a Dunántúli Harangszó 2014. téli száma – TARTALOM!

Győr – A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület lapja 2014. téli szám 20 oldalának tartalmából válogattunk.

„Isten határtalan szeretete” – Egyházkerületi közgyűlést tartottak a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerületben

Győr – Közös énekléssel, majd Szemerei János püspök rövid imádságával vette kezdetét a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület őszi közgyűlése 2014. november 21-én, pénteken délután a győri kerületi székházban.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület csatornájára