Nyíregyháza

Szeretetet és önbecsülést varrnak

Egyedi, Luther-rózsával díszített maszkok érkeztek a Luther Kiadó könyvesboltjába. A ma már mindennapi életünk részét képező viseletek nemcsak egyházunk jelképével, hanem mesefigurákkal, növénymotívumokkal vagy éppen matyó mintával készültek. Bereiné Siska Ildikót, a nyíregyházi Oltalom Szeretetszolgálat munkatársát, az ötletgazdát kérdeztük, kik varrják ezeket a textíliákat, merthogy ez sem hétköznapi történet.

Már restaurálják a nyíregyházi evangélikus nagytemplomot

Nyíregyháza – A díszítőfestők munkájuk háromnegyed részén már túl vannak, december végére teljesen megújul az evangélikus nagytemplom Nyíregyházán. A kormány 650 millió forinttal támogatta a beruházást, melynek köszönhetően nemcsak a nagytemplom belseje szépül meg. A Széna téri kistemplom például új padokat kapott, a Luther téri gyülekezeti ház pedig teljes körű, külső-belső felújításon, átalakításon és bővítésen esett át. Az utóbbi beruházások bruttó 250 millió forintba kerültek. A nagytemplomra szánt támogatást, bruttó 330 millió forintot elsősorban a templom belsejének felújítására fordítják – tudta meg a Nyíregyháza.hu dr. Kovács László Attilától, a Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség igazgatólelkészétől.

„Nonstop vittük végig a napokat”

Nyíregyháza – Rendhagyó kitüntetésben részesült az Élim Evangélikus Szeretetszolgálat tizenöt munkatársa a Diakónia Napján. A Magyarországi Evangélikus Egyház Diakóniai Bizottságának elismerését kapta a Bacsó Virág, Balázsné István Edit, Belicza Mihályné, Bojáné Henzsel Ildikó, Csohány Andrásné, Deák Edina, Deák Melinda, Fintor Józsefné, Garancsiné Bánóczi Valéria, Hegedűs Andrea, Nagy Mihályné, Soós Ákosné, Szabó Andrásné, Szőllősi Henrietta Kinga, Tarcsi Katalin alkotta munkatársi közösség. Tarcsi Katalinnal, az Élim ápolási koordinátorával a kollektív kitüntetés alkalmából beszélgettünk.

„Arad szentelt tere! Minden igaz magyar rád emlékezik ma”

Nyíregyháza – Az aradi vértanúk kivégzésének emlékét tizennyolc éven át csak titokban lehetett ápolni. A kiegyezés kellett ahhoz, hogy már szabadon és egyre bátrabban szervezzék a méltóságteljes megemlékezéseket. Így tett Nyíregyházán az evangélikus és a református egyház is 1867. október 27-én.

Fiatalok és közösség – Képriport a nyíregyházi klubokról

A Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség a múlt hét folyamán tartotta az érpataki és a vargabokori 5 Napos Klubokat, ahol az Úr Jézussal való barátságról beszéltek a gyerekeknek bibliai történeteken, énekeken és aranymondásokon keresztül.

Diplomás roma fiatalok találkozója volt Nyíregyházán

Nyíregyháza – Tanulás és munkavállalás. Roma identitás és többségi társadalom. Egyéni teljesítmények és a közösségek ereje, társadalmi felelősségvállalás. A 2020. július 17-19. között Nyíregyházán megrendezésre került roma szakkollégiumok alumni találkozójának kulcsszavai.

40 éve Jézus jó katonája Nyíregyházán

Nyíregyháza – Bensőséges hálaadó istentisztelet helyszíne volt Nyíregyháza-Kertvárosban a Bolyai téri evangélikus gyülekezeti központ vasárnap, az igazgatólelkész Laborczi Géza felszentelésének 40. évfordulója alkalmából. Az alkalomra dr. Hafenscher Károlyt, a Zsinat lelkészi elnökét, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Teológia Tanszékének vezetőjét, az évfolyamtársként egyszerre végzett régi barátot is meghívta a gyülekezet. Az óvatos nyitás elvét valló, és a vasárnapi istentiszteleteket inkább online követő gyülekezet tagjai nagy számban jöttek el a templomba ezen a vasárnapon, illetve az egyház, a kertvárosi gyülekezet fenntartásában működő intézmények munkatársai is együtt adtak hálát Laborczi Géza négy évtizedes nyíregyházi szolgálatáért.

„Már az is jó, ha emberi hangot hallok!”

Nyíregyháza – A kapcsolódás új formáit fedezték fel a bezártságban az időseknek szánt telefonos lelkisegély-szolgálat önkéntesei.

A nyíregyházi családok átmeneti otthonában élő gyerekek sem maradnak le a tanulásban

Nyíregyháza – A nyíregyházi családok átmeneti otthonában nagy figyelmet kap a gyerekek tanulásának segítése. Az első intézkedések között volt, hogy a más területen nélkülözhető számítógépeket a tanulás szolgálatába állították, de további okoseszközök érkeztek támogatóktól, hogy az iskolások ne maradjanak le osztálytársaiktól. Munkatársakat is csoportosítottak át a 11 gyerek tanulásának támogatására. Az eredmény látványos, mert a személyre szóló segítés, a sok dicséret megteszi a magáért… A karanténtanulásról szól az itt meghallgatható telefonbeszélgetés Fannival és Köblösné Bíró Tündével.

A feltámadás ünnepe a koronavírus árnyékában – Sztankó Gyöngyi evangélikus lelkészt kérdezték

Nyíregyháza – A koronavírus-járvány miatt az idei húsvét a megszokottnál egyszerűbben, szűk családi körben telik majd mindenkinek, de talán éppen ennek a leegyszerűsödésnek köszönhetően minden eddiginél jobban oda tudunk figyelni az ünnep lényegére – arra, hogy Jézus a halálával magára vállalta az emberiség bűneit, ezzel megváltotta és üdvösségre, örök életre vezette őket. A keresztény világ legnagyobb ünnepén üresek lesznek a templomok, de ahogyan a nagyhéten végig, úgy húsvét első és második napján is a tömegkommunikációs eszközökön és az interneten követni lehet a szertartásokat.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Nyíregyháza csatornájára