lelkész

A lelkész is megsebez – hiszen ő is ember

Vannak, akik életük legnagyobb sebeit éppen egy lelkésztől kapták. Vannak, akik leginkább egy lelkészben csalódtak. Hogy hányan vannak, nem tudom. De magam több ilyet is ismerek.

Bibliai bábjáték kurzust hirdet az Evangélikus Hittudományi Egyetem

Budapest – Hat alkalmas gyakorlati kurzust hirdet az Evangélikus Hittudományi Egyetem hittanároknak, hitoktatóknak, lelkészeknek, gyülekezeti munkatársaknak. A gyakorlati foglalkozások során különféle bábfajtákkal ismerkedhetnek meg a résztvevők, bábokat készítenek, báboznak, dramatizálnak. A bábjáték ismerete a későbbiekben a hitoktatásban, a lelkészi munkában és a valláspedagógia területein is sikeresen alkalmazható.

Nagyvárosból a „nagyon vidékre”

Bócsa – Budapestről költözött Bócsára László Lajos Gergely evangélikus lelkipásztor, aki elhívását követve teljes erejével végzi két falusi evangélikus gyülekezet pásztorolását. Itt találta meg társát, itt született első gyermekük, és itt építi a település első igazi, tornyos templomát. Ismerjék meg életét, hitvallását! Nem bánják meg, ha velünk tartanak! – A Halas Rádió adása.

Médiás felkészítő lelkészeknek

Budapest – Előkészítő szakmai megbeszélésre gyűltek össze a közmédiában ez évben igét hirdető lelkészek 2020. január 14-én az Északi Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatalában. Ezúttal Gundel Takács Gábor televíziós műsorvezető, újságíró, a SZEMlélek portál munkatársa volt a meghívott előadó. A reformációhoz személyesen, de hivatalosan is kötődő médiaszakember – 2017-ben a Reformáció 500 emlékév nagykövete volt – inspiráló gondolatokat és hasznos tanácsokat osztott meg a televíziós és rádiós szerepléshez kevésbé szokott lelkipásztorokkal.

Adventi üzenet az Ökumenikus Egyetemi Lelkészségtől

Miskolc – A Miskolci Egyetemen immáron 13 éve működik az Egyetemi Lelkészség. Ökumenikus mini-intézmény lévén, négy felekezet (római és görög katolikus, református és evangélikus) munkáját fogja össze. Az önállóság fenntartása mellett minden közösen végezhető tevékenységet együtt szerveznek a lelkészek.

Nem önjelölt prófétának kell lennünk

„Mindig örülök annak, ha az egyházban a megfelelő emberek kerülnek a megfelelő helyekre. Sok problémától és nehézségtől kíméljük meg egymást és magunkat is, ha bátorítjuk és buzdítjuk azokat, akik valamit tenni szeretnének, ahelyett hogy csak a problémákra helyeznénk a hangsúlyt, és elvennénk az emberek kedvét a szolgálattól” – vallja Baranyay Csaba. Küldetés rovatunkban ezúttal a kőszegi evangélikus gyülekezet pásztorát, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület missziói lelkészét kérdezzük.

Közös ügyünk a misszió – Horváth-Csitári Boglárka a többféle kegyesség áldásairól

„A krisztusi szeretetnek az átadása mindennél fontosabb. Ez legyen az a mérték, az az érték, aminek segítségével az emberek tájékozódhatnak az élet bármely helyzetében. Ezt pedig nekünk, lelkészeknek kell megmutatnunk olyan jelenléttel, tettekkel, nyitottsággal, amilyennel Jézus tette” – mondja Horváth-Csitári Boglárka. Küldetés rovatunkban ezúttal a pestszentimrei evangélikus missziói gyülekezet pásztorát, a Déli Egyházkerület missziói lelkészét kérdezzük.

Erőtlenségünkben épít újjá – Adventi találkozó nyugdíjas lelkészekkel és lelkészözvegyekkel

Budapest – Még nem volt példa a nyugdíjas lelkészek és lelkészözvegyek találkozóinak történetében, hogy mindhárom hivatalban lévő püspök egyszerre tudjon jelen lenni az adventi összejövetelen, 2019-ben ez most kétszeresen is megvalósult. Az aktívak mellett három nyugalmazott püspök is részt vett a három egyházkerület szervezésében megrendezett alkalmon.

Kihallatszik-é a pap szava a templomból, és meddig?

Dr. Harmati Béla nyugalmazott püspök gondolatait közöljük múltról és máról.

Irodalmi estet rendeztek Jánosy István evangélikus lelkész, költő és műfordító emlékére

Gyenesdiás – Különös bátorságra vall, ha az őszi óraátállítást követő, amúgy is korán sötétedő napok délutánjára irodalmi estet szerveznek egy Balaton parti nagyközség könyvtárába. S ha a fürdőszezon végére vendégektől kiüresedő települést a meghirdetett rendezvény napján egész napos szakadó eső látogatja meg, akkor a 100 éve született, élete utolsó éveit Gyenesdiáson töltő Jánosy Istvánra emlékező esemény megrendezése eleve kudarcra ítélt vállalkozásnak tűnhetett.

Oldalak

Feliratkozás RSS - lelkész csatornájára