feltámadás

A világ Isten nélkül is érthető, de milyen lenne Húsvét nélkül?

Miközben Pierre-Simon Laplace Napóleonak a naprendszer működését magyarázta, hirtelen azt a kérdést tette fel a császár, hogy ebben a rendszerben hol van Istennek a helye? A meglepő válasz így hangzott: Uram, számomra az említett hipotézis szükségtelen. A világ Isten nélkül is érthető – etsi Deus non daretur!

A feltámadás öröme – Lelkészeket kérdeztünk

Jézus mondja: „Én vagyok a feltámadás és az élet” (Jn 10,25a), míg Pál apostolnál ezt olvassuk: „Tudjuk, hogy Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg, a halál nem lesz többé úrrá rajta” (Róm 6,9). Mit jelent a feltámadás öröme? – Lelkészeknek tettük fel a kérdést...

Az igazság odaát van – Túlvilági elképzeléseinkről

Az a kérdés, hogy mi lesz velünk a halálunk után az emberiséget már a kezdetektől fogva foglalkoztatja. Nehéz az elválás, ha szeretteinket veszítjük el, abba pedig csak a legrosszabb pillanatainkban merünk belegondolni, mi lesz, ha mi nem leszünk többé. Különböző elméletek, hitek és meggyőződések születtek már e téren. Van-e élet a halál után? Van-e mennyország és pokol? Hogyan támadt fel Krisztus és vajon mi hogyan fogunk egyszer feltámadni? Mi az, amit a Biblia mond erről és mi az, amit mi gondolunk? Húsvét közeledtével ismert embereket, teológusokat kértünk fel, mondják el személyes véleményüket túlvilági elképzeléseikről.

Húsvét – Krisztus feltámadt!

A húsvét a keresztények egyik legfontosabb ünnepe. Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett.

Bizonnyal feltámadt!

Krisztus mondja: Halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai. (Jel 1,18) Az ÚR Jézus Krisztus feltámadt! Az ÚR valóban feltámadt! Dicsérjük az URat! Halleluja! Videó: Zákeus Média Centrum, Győri András Timótheus

Nagypéntek – Evangélikus püspökök válaszoltak

Böjt 2014 – Nagypéntek az egész egyház legfájdalmasabb napja, ugyanakkor legnagyobb ünnepe. Krisztus ekkor áldozta fel önmagát miértünk. Evangélikus püspököket kérdeztünk, hogy hogyan viszonyuljunk ma nagypéntek üzenetéhez. Szöveg: Galambos Ádám, kép: Deim Pál: Golgota, 1989.

Az Üres sír című színdarabot adták elő a vecsési gyülekezet hittanosai

Vecsés – Koczor Tamás „Az üres sír” című színdarabját 2013. április 14-én családi istentisztelet keretében mutatták be a hittanosok a vecsési gyülekezet előtt. A darab Jézus feltámadásának történeteit meséli el verses formában. Forrás: facebook.com

FELTÁMADÁS

A film alkotói a természetből vett példákkal próbálták illusztrálni a feltámadás csodáját. Videó: Zákeus Média Centrum.

Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!

A húsvéti örömüzenet hitvallása keresztény hitünk egyik meggyőződése. Húsvét napján felcsendül templomban, családi összejövetelen, ismerős köszöntéseként. Evangélikus lelkészeket kérdeztünk, hogy nekik mit jelent a „Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!” kijelentés. Összeállítás: Galambos Ádám; kép: Aknay János: A Megváltó (a balatonboglári evangélikus templom oltárképe)

Január végén – Győri András Timótheus írása

Közérzetem van. Méghozzá rossz! Szárazon köhécselve nézek ki az etetőimen reggeliző vegyes vidám madárseregre, miközben a megkopott hófoltok arra emlékeztetnek, hogy még mindig január van. Szeretem a tél minden örömét: a szánkózást, a hólapátolást, nem is szólva a hangulatos, meghitt adventekről, karácsonyokról és régmúlt téli szünetek nyugalmáról. Vonzalmam e hideg évszakhoz érthető, hiszen névnapom és születésnapom keretezi. Azonban minden télen vízkereszt után, a háromkirályok távoztával már a tavaszt várom, és reménykedve kutatom a fakó, szürkés ködben, mikor mutatja első jeleit. Szöveg: Győri András Timótheus

Oldalak

Feliratkozás RSS - feltámadás csatornájára