Skip to main content

Advent

Advent gyökerei a 4–5. századi Galliába nyúlnak vissza, neve a latin eredetű adventus Domini kifejezésből származik, amelynek jelentése: az Úr érkezése. Az advent a keresztény kultúrkörben a karácsonyra – Krisztus születése ünnepére – való lelki felkészülést jelenti.

Advent a naptárban

Az advent a kereszténység nyugati ágához tartozó egyházaiban – köztük a protestáns egyházakban, így az evangélikusban is – a karácsony előtti négy hetet öleli fel. Az András napjához, azaz november 30-ához legközelebb eső vasárnapon – advent első vasárnapján – kezdődik, és szentestéig tart. Mivel mozgó ünnep a naptárban, advent első vasárnapja legkorábban november 27-ére, legkésőbb december 3-ára eshet.

Régebben az adventi időszakot kisböjtnek is nevezték, míg a nagyböjt a húsvétot megelőző negyven napot fedi le. Az adventi böjtben – akárcsak a húsvét előtti időszakban – az egyház által előírt napokon kötelező volt a részleges vagy a teljes böjtölés, emellett tilos volt lakodalmak és egyéb táncos mulatságok tartása. Az 1611-es nagyszombati zsinat például külön püspöki engedélyhez kötötte az advent első vasárnapja és vízkereszt közötti időszakban történő házasságkötést. Évszázadokon keresztül – felekezettől függetlenül – nemcsak lakodalmakat, de bálokat vagy színházi előadásokat sem tartottak az egyházi esztendő e szakaszában. Az adventi idő liturgikus színe a lila: a bűnbánat színe. Advent első vasárnapja egyúttal az egyházi esztendő kezdete is.

Advent eredete

Az első keresztény közösségek a húsvétot, Krisztus feltámadását tekintették elsődleges ünnepnek, a 2. századból már írásos adat is létezik a húsvét megünnepléséről.

A 4. században Krisztus születésének, karácsonynak az ünnepe is előtérbe került. Amikor az 5. században december 25-ét jelölték ki e napra, ez kiegészült egy az ünnepre való felkészülési időszakkal, az adventtel. Hossza kezdetben hathetes volt, mivel Szent Márton napjától (november 11.) december 24-ig tartott.

Az advent nagy átalakulásokon ment keresztül az évszázadok során – például különböző hosszúságú böjti-adventi időszakok gyakorlata ismert. Annyi bizonyos, hogy a 6. században a nyugati kereszténységben már mai formájában, azaz karácsony előtt négy vasárnappal kezdték tartani az adventet, azaz a karácsonyra való böjti felkészülést. Erre bizonyítékul szolgálnak azok a 6. századi szertartáskönyvek, amelyek konkrét liturgikus anyagot adnak a négyhetes adventi időszakra.

A négy adventi vasárnap Jézus négyszeres eljövetelére is utal. Bod Péter (1712–1769) református lelkipásztor ezekkel a szavakkal magyarázta ezt: „Így neveztetnek a mostani rendtartás szerént a karácson előtt való négy hetek. […] a Krisztusnak négy adventusa, eljövetele vagyon. Midőn a testben megjelent. Midőn a szívbe beszáll és az embert megtéríti. Midőn halála óráján elmégyen az emberhez. Midőn eljő az utolsó itéletre.” E magyarázat szerint Jézus először akkor jött el, amikor emberi testet öltött, és Betlehemben megszületett. Másodszor akkor jön el egy ember életében, amikor az illető megtér. Harmadik eljövetele az ember halálakor, a vele való találkozáskor történik. Negyedik adventusa, azaz eljövetele pedig akkor lesz, amikor az utolsó ítéletkor újra eljön.

Rorate – adventi hajnali misék a római katolikus egyházban

A római katolikus egyházban az adventi időszakban a hívők vasárnap kivételével minden reggel hajnali misére gyűlnek össze. Az általában pirkadatkor, 6 órakor kezdődő lelki alkalom Szűz Mária tiszteletére és a Jézus eljövetele utáni vágy kifejezésére hívja az imádkozni vágyókat. Az adventi hajnali miséket régebben angyalmisének vagy aranyos misének is nevezték, mivel Az Úrangyala ima elmondásával fejezték be a misét.

A hajnali misék latin elnevezése, a rorate az adventi idő meghatározó zsoltárának kezdőszavából származik: „Rorate caeli de super…”, magyarul: „Harmatozzatok, egek, onnan felülről…” Ezt a hagyományt Luther Márton és az evangélikus egyház is folytatta, ma azonban már nincs gyakorlatban.

A roratemiséken, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén és advent negyedik vasárnapján felhangzó ének szövege Ézsaiás könyvéből származik: „Harmatozzatok, egek, onnan felülről, és ti, felhők, hullassatok győzelmet! Nyíljék meg a föld, és teremjen üdvösséget, és sarjadjon vele szabadulás is. Én, az Úr hozom ezt létre, mind.” (45,8; SZIT)

A középkorban az egész adventi időszakban tartottak roratékat Közép-Európában. Manapság már csak az egykori Osztrák–Magyar Monarchia területén van élő hagyománya az adventi hajnali miséknek. Jelenleg hazánkon kívül Ausztriában, Horvátországban, Csehországban és Lengyelországban él e szép szokás.

Advent négy vasárnapja az evangélikus egyházban

Az egyházi esztendő első vasárnapján, azaz advent első vasárnapján az evangélikus egyházban Krisztus mint Úr és király köszöntése kerül előtérbe, aki emberi formát öltve eljött közénk. Az első adventi ünnep karakterét Jézus jeruzsálemi bevonulásának evangéliumi története (Mt 21,1–9) határozza meg.

Advent második vasárnapján az emberekhez érkező Megváltó áll a középpontban. A figyelem arra a Krisztusra irányul, aki megváltja az embert a jelen világ szenvedéseitől és a halál hatalmából. A második adventi ünnep karakterét az Emberfia eljöveteléről szóló evangéliumi szakasz (Lk 21,25–36) határozza meg.

Advent harmadik vasárnapján az érkező Messiásra rokona, Keresztelő János hívja fel a figyelmet. Az Úr előfutáraként vagy útkészítőjeként is aposztrofált János az ószövetségi törvénnyel és az ítélet meghirdetésével szólítja meg és hívja megtérésre a népet. Amikor azonban Jézus megjelenik, tudja, küldetése véget ért, háttérbe lép, és örömmel a Megváltóra mutat. A harmadik adventi ünnep evangéliuma a Keresztelő János kérdéséről – „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?” –, valamint a Jézus válaszáról szóló igei rész: „Menjetek, és mondjátok el Jánosnak, amiket hallotok és láttok: vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az evangélium, és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem.” (Mt 11,2–6)

Advent negyedik vasárnapja az öröm vasárnapja. Ezen a napon a teljes adventi liturgiát áthatja a páli felszólítás: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!” (Fil 4,4)

Adventi szokások, népszokások

A karácsony előtti négyhetes időszakhoz több (nép)szokás kapcsolódik. Közülük a mai napig legismertebb az adventi koszorú készítése – amely Európa-szerte elterjedt evangélikus eredetű szokás –, a gyertyáinak hétről hétre való meggyújtása.

Egyes vidékeken az adventi időszak beköszöntekor máig jellemző még a gyermekek adventi kántálása.

Számos babona is fűződött a karácsonyváró négy héthez. Erdélyben például a rorate alatt bezárták az ajtókat, ablakokat, ólakat, hogy az állati alakot öltő boszorkányok ne tudjanak a harangozás elől behúzódni oda, és ne tegyenek kárt a jószágban.

Párkeresésre vonatkozó általános adventi hiedelem volt, hogy ha az eladósorban levő lány az első hajnali misére harangozáskor három kis darabot szakít a harang köteléből, és betűzi azokat a hajfonó pántlikájába, akkor farsangkor sok kérője lesz.

Kapcsolódó cikkek