Nálunk sosem volt kérdés Isten léte

Nálunk sosem volt kérdés Isten léte

Share this content.

Forrás: Híd magazin, szöveg: Erdészné Kárpáti Judit
Budapest – Egy evangélikus mozgássérült testvérünk, Rusznák Emese hangoskönyvének felvétele után beszélgettünk Huszárik Katával a Magyar Evangélikus Rádiómisszió stúdiójában.

– Miért vállaltad, hogy a hangodat adod Emese történeteihez, verseihez?

– December-január környékén írt nekem Emese magáról és az ötletéről. Azt gondoltam, hogy amikor tudok időt szánni rá, szívesen felolvasom az anyagot. Nem akarok jótevőszerepben tetszelegni, néha kell olyasmit is csinálni, amit az ember nem pénzért végez. Csak mert kedves emberekkel találkozhatok, és talán tényleg van értelme annak, amit csinálunk. 

Minden, mások elé bocsátott szöveg minőségét az határozza meg, hogy az mennyire őszinte. Emese írásaiban ez fogott meg engem; ő hiteles ember. Ha ő képes mozgásképtelenül megtenni, amikről ír, akkor nekem is kutya kötelességem valamit kezdenem magammal. Ha csak ez az üzenet átmegy az emberekhez a hangoskönyv által, akkor már megérte.

– Mennyire jellemző, hogy azonosulni tudsz az általad előadott szerepekkel? 

– Létezik a munkánknak egy megélhetési bűnözés része. Vannak szinkronsorozatok, szappanoperák, ahol nem keresem a kapcsolódási pontot önmagam és a szereplők között. Nyilván azoknál a munkáknál, amelyek fontosak számomra – legyen az színházi feladat vagy egyéb –, természetesen törekszem megérteni, hogy mi köt össze engem a szereppel. Ez pozitív hős esetén élvezetesebb feladat. Ha negatív karaktert játszik az ember, akkor ez nehezebb. Ez az ember önismeretét fejleszti; jó kis szembenézés önmagunkkal felismerni azt, hogy itt is vannak kapcsolódási pontok.

– Nem titok, hogy van egy kiskamasz fiad, akit éppen ide érkezésed előtt vittél el az iskolába. Ő mit érzékel abból, hogy épp ilyen vagy olyan szerepre készülsz? 

– Neki szerintem teljesen természetes ez, én és anyu is színészek vagyunk, ebben nőtt fel – ahogy én is. Elfogadja azt az időbeosztást, esetemben a teljes rendszertelenséget, amiben létezünk. Van, amikor belehallgat abba, amit otthon tanulok, és érdekli, hogy ez most mi is. Ha úgy ítélem, meg, hogy neki való, meg is nézi az előadásomat. 

Az általunk civileknek nevezett közönség azt feltételezi, hogy ez egy bohém világ. Le kell, hogy lombozzam az olvasókat: teljesen normálisan él a színészek többsége. Ugyanúgy zajlik az életünk, mint másnak, csak eltérő időbeosztásban.

– Gergő fiad érdeklődik a színházi világ iránt? Látod már, hogy mihez van tehetsége?

– Egyelőre úgy látom, hogy az iskolát is a legkevesebb energiabevitellel próbálja megúszni, és semmi nem érdekli különösebben. Egy dolgot látok, és szerintem ez fontos képesség, hogy rendkívüli érzékenység, empatikus készség van benne. Letapogatja, hogy az emberek mit miért csinálnak. Akármi lesz, ez nagyon fontos adomány számára.

– Te magad evangélikus vagy – továbbadod a kisfiadnak is a hit fontosságát? 

– Igen, mindenképpen. Ő egy katolikus egyházi iskolába jár, egyedüli evangélikusként az osztályban, de ebből soha nem volt probléma. Én azt gondolom, hogy egy az Isten. Nem járunk minden vasárnap templomba, bár jó lenne, de zajlik az élet, és sokszor elsodor bennünket. De azt gondolom, hogy Gergő is hívő, és én is az vagyok, és az evangélikus egyház közösségébe tartozunk. 

Én annak idején a Bosnyák téren konfirmáltam, nagyon szeretem a gyülekezetet azóta is. Nagyon szerethető, emberi és életközeli közeg tapasztalható ott. Szeretem, hogy az istentisztelet közben a gyerekek jönnek-mennek. Pontosan tudja ott mindenki, hogy ez azért van, mert gyerek az illető. Aztán pedig összeszedik a gyerekeket, beszélgetnek velük, foglalkozást tartanak nekik. Azt hiszem, ez tetszik az Istennek, sok esetben jobban, mint a rigorózus szabálykövetés. 

– Tetten tudod érni, hogy Isten hol lépett az életedbe? 

– Nem tudok egy pillanatot megnevezni. Úgy nőttem fel, hogy számunkra ez nem volt kérdés. Anyu hívő katolikus, nagymamám volt evangélikus, sokat voltam nála Domonyban. Vele minden hétvégén jártam templomba; az általa készített pruszlikban, keményített szoknyákban, kötényben. 

Kamaszkoromban volt egy időszakom, amikor tiltakoztam. A nagyi mondta, hogy kellene konfirmálnom, de én nem akartam előkészítőre járni. Az volt bennem, hogy nem akarok szent uborkák közé beülni hetente kétszer, helyette mennyi mindent csinálhatnék. Az is olyan helyes dolog volt ott, Zuglóban, hogy rám bízták, hogy csak egyszer jöjjek el, utána meglátom, jövök-e még. De mivel ott van mellette a teológia, éneklés, gitározás volt – így utána is örömmel mentem minden alkalommal. 

Azt gondolom, hogy az Istennel való találkozásnak csak egy része, hogy megkeresztelik az embert, konfirmál; az igazi találkozás Vele valahol ott bent történik. Néha a legváratlanabb pillanatokban. Én a természetben gyakran úgy érzem, hogy lehetetlen, hogy Ő nem létezik. Ez nem is hit, inkább valami bizonyosság. Nem tudok úgy az égre nézni egy nyári napon, hogy ez csak úgy van… Ezt adja még nekem egy-egy klasszikus zene, például Bach zenéje.

– Milyen helyzetben szólítod meg Istent, akiről ilyen bizonyosságod van?

– Szoktunk esténként imádkozni, de kérem Őt például előadások előtt is. Nem is sikert kérek, hanem azt, hogy tudjak valamiféle csatornaként működni. Amikor az ember tehetséges állapotában van és jól játszik, akkor ez nem az én produktumom. Törekszem arra is, hogy megköszönjek dolgokat. Időnként a legnagyobb megköszönnivalók nem is a jó dolgok, hanem a rosszak. Én hiszek abban, hogy ha valami nem jó történik velem, amögött is van egyfajta szándék, így az is értem történik. 

– Úgy gondolod, hogy végül is Isten az, aki mindent – jót, rosszat – a te javadra ad?

– Javamra adja, illetve lehetőségeket ad. Nem hiszek abban, hogy mindent Ő dönt el helyettem. Helyzeteket kapok, időnként nem könnyű helyzeteket. 

Többször volt olyan, hogy ítélkeztem valaki felett, és egy hónapon belül az övéhez nagyon hasonló helyzetben találtam magam. Nem tudtam ezt másnak vélni, mint hogy Isten koppint az orromra, mondván: „Lássuk, akkor, te most hogy döntesz?” Nem mindig tudtam jobb lenni, mint a másik…

– Hogy lehet kezelni az élet kanyarait?

– Nem hiszem, hogy a kanyarok hiábavalóak. Furcsa talán, de nem mindig az egyenes út a legrövidebb. Ha az ember rosszul dönt, akkor a legelső dolog, hogy önmagának beismerje ezt, ne tegyen úgy, mintha minden rendben lenne, noha ez egyáltalán nem így van. A mi hitünk szerint – és ez nagyon klassz dolog! – nincs olyan távolra vezető kanyar, ahonnan ne lehetne visszajönni. Pusztán attól, hogy rájövök, hogy valamit rosszul csináltam – és ez nyilván megbánással jár –, lehetőségek nyílnak, amik visszafelé vezetnek.

– Tudatosan tanítod Gergőt mindarra, amire rájöttél?

– Nagyon sokat beszélgetünk, mindenféléről, de nem akarom ezeket egy az egyben átplántálni belé. Szerintem az egyik nagy feladat mindenkinek, hogy saját maga jöjjön rá ezekre. Ha el is mondom, az nem lesz ugyanaz, mint ha a saját kanyaraiból, tapasztalataiból tanulja meg, mik az összefüggések. 

Régen volt annyi időnk egymásra, mint ezen a nyáron. Egész évben, ahogy folynak az előadások, az életünk a maga rendszertelenségével, az ember inkább „kifele” ad. Az utóbbi időszakban próbáltam „befele juttatni” valamit. Úgy érzem, lesz jövőre megint mihez nyúlni.

– Milyen gondolat fogott meg, állított meg téged legutóbb?

– Ez az ige: ,,A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy: így van mindenki, aki a Lélektől született” (Jn 3,8).

 

Névjegy

Huszárik Kata színésznő Huszárik Zoltán filmrendező és Nagy Anna színésznő gyermeke. 1994-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A Katona József Színház, majd a szolnoki Szigligeti Színház társulatának tagja, majd a Nemzeti Színház színésze, vendégművésze. 2014-től a Maladype Színház társulatának tagja. Színházi bemutatóinak száma eléri a hetvenet. Színházi, tévés és filmes szerepei mellett rendszeresen szinkronizál. Egy kisfia van, Gergő, aki tizenkét éves.

 

A Híd magazin megrendelhető az evmis@lutheran.hu címen.

Címkék: Huszárik Kata -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!