A középiskolás vezetőképzőben evangélikus iskolák diákjai is részt vesznek

A középiskolás vezetőképzőben evangélikus iskolák diákjai is részt vesznek

Share this content.

Forrás: Rákóczi Szövetség
Hajdúszoboszló – A hétvégén 38 Kárpát-medencei középiskola diák- és tanárképviselői kapcsolódnak be a Rákóczi Szövetség hajdúszoboszlói középiskolás vezetőképzőjébe – tudta meg szerkesztőségünk a szervezet sajtóközleményéből.

Harmincegyedik alkalommal rendez március 23. és 25. között vezetőképzőt Kárpát-medencei középiskolások részére a Rákóczi Szövetség. A szövetségnek Kárpát-medence-szerte 270 középiskolában működik ifjúsági szervezete. A most sorra kerülő vezetőképzőn közülük 38 középiskola mintegy 120 diák- és tanárképviselője vesz részt.

A vezetőképző központi témája hagyományosan „az érték és az ifjúság” gondolat köré szerveződik. A rendezvény célja, hogy lehetőséget biztosítson a kapcsolatépítésre, elősegítse a középiskolai szervezetek munkáját, illetve egy tartalmas és jó hangulatú együttlétet teremtsen a résztvevőknek.

A programban előadások, kulturális, szórakoztató és csapatépítő elemek szerepelnek. A Hotel Hőforrásban rendezett alkalmon az alábbi iskolák diákjai vesznek részt:

  • Magyarország: Miskolci Lévay József Református Gimnázium, Debreceni SZC Vegyipari Szakgimnáziuma, Szentesi Horváth Mihály Gimnázium, Monori József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakgimnázium, Hajdúböszörményi BSZC Veress Ferenc Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, Szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium, Nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, Pásztói Mikszáth Kálmán Líceum, Nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola, Szolnoki Széchenyi István Gimnázium, Miskolci SZC Kós Károly Építőipari Szakgimnáziuma, Tótkomlósi Jankó János Általános Iskola és Gimnázium, Kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium
  • Erdély: Nagyszalontai Arany János Iskolaközpont, Székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskola, Besztercei Ifjúsági, Nagykárolyi Simion Bărnuţiu Szakközépiskola, Nagybányai Németh László Líceum, Nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium, Nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnázium
  • Felvidék: Dunaszerdahelyi Szakközépiskola, Komáromi Selye János Gimnázium, Rozsnyói Safárik Gimnázium, Kassai Márai Sándor Gimnázium, Alsóbodoki Magyar Tannyelvű Vállalkozói Magán Szakközépiskola, Tornaljai Gimnázium
  • Kárpátalja: Ungvári Dayka Gábor Középiskola, Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola, Beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézmény, Nagydobronyi Középiskola, Kisgejőci Egry Ferenc Középiskola
  • Délvidék: Óbecsei Közgazdasági-Kereskedelmi Középiskola, Óbecsei Gimnázium

Az evangelikus.hu minden olvasója számára biztosítani szeretné a lehetőséget arra, hogy Facebook bejelentkezés után közvetlenül hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. Így a hozzászólása a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha Ön még nem regisztrált, itt megteheti: www.facebook.com. Oldalunkon a megjelenést követő egy hónapban van lehetőség kommentelni, utána lezárjuk ezt a lehetőséget. A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!