Isten áldása a tehetség – Világbajnok a ceglédi gyülekezetben

Isten áldása a tehetség – Világbajnok a ceglédi gyülekezetben

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Kézdi Beáta
Majorosi-Lázár Anita ügyvédből lett profi sportoló. Legutóbb a kettlebellsport magyar bajnoki címét nyerte el, negyedik helyezést ért el a szöuli világbajnokságon, korábban pedig amatőr kategóriában lett világbajnok. A világbajnokságokon és a gyülekezetben is otthon érzi magát. Sportágáról, a hit és a sport viszonyáról, nem utolsósorban pedig gyülekezeti elköteleződéséről is kérdeztük.

– Hogyan került a ceglédi evangélikus gyülekezetbe?

– A gyerekeim által. A lányaimat evangélikus hittanra írattuk be az iskolában Szlaukó Orsolya lelkésznőhöz, és bár a férjemmel együtt ők is evangélikusok, korábban nemigen jártunk templomba. A lelkésznőt viszont nagyon megszerették a gyerekek, és sokat meséltek arról, hogy érthetően és szeretettel beszél hittanórán, így eljöttünk egy családi istentiszteletre, aztán egyre többre. A gyerekeim életének része, hogy részt veszünk a családi istentiszteleteken, de megpróbálunk más vasárnapokon is jönni. Férjem is örül ilyenkor, hogy együtt a család. A családi istentiszteleten azt érzem, hogy bibliaismereti oktatást is kapunk, és ezt nagyon szeretem. Bár egyházi iskolába jártam, mégis most érzem azt, hogy megszólít egy-egy prédikáció. Ma már én is a gyülekezet tagjának érzem magam, pedig katolikus vagyok.

– Olyannyira elköteleződött, hogy hétfőnként baba-mama tornát tart a ceglédi anyukáknak az evangélikus gyülekezeti házban. Miként jött az ötlet?

– Az egyik pénteki baba-mama körben meghívott vendég voltam, és a sportról, az edzőségről beszéltem. Ezen az alkalmon több kismama jelezte, hogy lenne igény közös tornára is, és megkerestek, hogy nem tudnánk-e erre sort keríteni. Megfelelőnek találtuk a hétfő délelőttöt, mert akkor nem ütközünk semmilyen más, anyukáknak szervezett programmal a városban, és hivatásos spartan- és kettlebell személyi edzőként az anyukáknak megfelelő edzést tarthatok.

– Az interjúnk előtti istentisztelet nem családi alkalom volt, mégis bent maradtak a kislányai. Hogyhogy nem mentek gyerek-bibliaórára?

– Ők szívesen hallgatják a lelkésznő prédikációit, azt érzik, hogy hozzájuk is szól. De emellett a gyülekezet többi programjára is ellátogatunk, szoktunk hittantáborba menni, ahol én tartom a mozgásórákat, de farsangolunk is, és a húsvéti ünnepen is rész veszünk.

– Katolikusként aktív tagja egy evangélikus gyülekezetnek, és bár jogot végzett, hivatásos sportoló lett. Hogyan alakult ez a fordulat az életében?

– Mindig is sportoltam, de nem profi szinten, mert a családom nem támogatta a sportkarriert. Úgy neveltek, hogy első az iskola, a diploma, mellette a sport megfér, de nem lehet hivatás. Bár a jogi egyetemet is én választottam, mert érdekelt a kriminológia, a kriminalisztika, a büntetőjog, a családjog, és jól is ment az egyetem, harmadéves koromban lettem várandós Mira lányunkkal. Nem halasztottam, és mindenkinek azt javaslom, hogy folytassa várandósan is a tanulmányait, mert nem lesz könnyebb idővel a tanulás. Azt viszont meg kell jegyeznem, hogy nagyon sok támogatást kaptam a férjemtől. Nélküle nem tudtam volna befejezni az egyetemet. 

– Mennyire volt felkészülve akkor az egyetem egy vizsgázó kismamára?

– A Pécsi Tudományegyetemen a baba-mama szoba az én kezdeményezésemre alakult ki, mert a vizsgák alatt a férjem vagy egy csoporttársam kint vigyázott a kisbabára, aki néha felsírt, a professzorok pedig kérdezték: hogyhogy sír kint egy kisbaba? Egy idő után ezért kialakítottak egy baba-mama szobát, aminek nagyon örültem. Az államvizsga idejére pedig már Bora kislányunk is megszületett, így kétgyermekes anyukaként fejeztem be az egyetemet.

– Visszatérve a kérdésre, hogyan jut el valaki a jogi egyetemtől a profi sportig?

– Amikor az egyetem és az otthonlét után terveztem, hogy elhelyezkedem a szakmámban, akkor a kisebbik, óvodás lányom nagyon sokat betegeskedett, így elkezdtünk kivizsgálásokra járni, és kiderült, hogy fehérjehiány-betegsége van. Ma már ezt senki meg nem mondaná róla, mert nagyon szépen fejlődött. Az orvosok azt tanácsolták, hogy ne vegyük ki a közösségből, maradjon az óvodában, de én válasszak a hivatali munka helyett rugalmasabb hivatást, mivel sokat leszünk kórházban, vizsgálatokon, otthon.

– Ezek szerint a kislányának köszönhető a sportkarrierje.

– Valóban elkezdtem a profi sport felé fordulni. Érdeklődtem a lehetőségek iránt, kerestem, milyen munkát tudnék rugalmasan végezni. Kiválasztottam egy nemzetközileg elismert OKJ-s képzést az IWI Nemzetközi Fitnesziskolában, ahol Bánkuti Gabriella volt a tanárom, később ő hívott a spartanedzőképzésre, amit szintén elvégeztem. Cegléden és környékén akkor még nem volt ilyen típusú oktató, és így elkezdtem edzőként dolgozni a gyerekek mellett. Gabriellánál ismertem meg a kettlebellt vagy – orosz tradicionális elnevezéssel – a girjagolyót is. Aztán Bánkuti Gabriella egyik szemináriumán ismerkedtem meg Barcsik Lászlóval, a mostani edzőmmel és valójában magával a kettlebellsporttal.

– Mi tulajdonképpen a kettlebell?

– A sportág története századokra nyúlik vissza. Legelőször mezőgazdasági eszköz, terménymérő ellensúly volt a kettlebell, aztán az orosz cári hadsereg is felfigyelt rá, és jobb híján ágyúgolyókra hegesztett fül segítségével kezdték el edzeni a katonákat. Oroszországban mind a mai napig beépítik a testnevelés-oktatásba ezt a sportot, amely egészen más, mint a súlyemelés, hiszen ott egy ismétléssel a maximumsúlyt kell megemelni, itt viszont tíz percig kell kitartóan emelni a súlyt, legyen az tizenhat, húsz vagy huszonnégy kilogrammos. Itt fontos az erő és az állóképesség is, hiszen kell erő a súly emeléséhez, de kitartás is kell a tízperces folyamatos munkához. Érdekes azonban, hogy az orosz versenyzők legtöbbje kifejezetten vékony, ötvenöt-ötvennyolc kilós nő, és folyamatosan ők nyerik a versenyeket, mert kiváló az állóképességük, de az idősebb, teltebb versenyzők is ügyesek, mert ebben a sportban a technika is számít, nem csak az erő.

– Csupán két és fél éve kezdte el a sportot, és már komoly eredményeket ért el. Milyen díjat nyert legutóbb?

– Februárban zajlott a magyar bajnokság Kiskunhalason, amely azért is volt fontos, mert ez kvalifikációs verseny az Európa-bajnokságra. Az én ceglédi egyesületemből tizenegyen vettünk részt, és erre nagyon büszke voltam. Ami az eredményemet illeti, magyar bajnok lettem a kategóriában, és kvalifikáltam a májusi Európa-bajnokságra.

– Mit jelent pontosan ez a magyar bajnoki cím? Mit kellett érte tenni?

– Azt jelenti, hogy idén Magyarországon a kategóriámban és a súlycsoportomban elnyertem a magyar bajnoki díjat. Emellett pedig, ahogy már említettem, ezzel az eredményemmel kvalifikáltam az Európa-bajnokságra. A szabályok szerint ugyanis amatőr kategóriában nőknél tizenhat kilogrammos kettlebellel, férfiaknál huszonnégy kilogrammos bellel akárhány versenyző indulhat, de a profi kategóriában – ez a nőknél huszonnégy kilogrammos, a férfiaknál harminckét kilogrammos golyót jelent – egy országot egy súlycsoportban csak egy versenyző képviselhet. Ezért nekünk a bajnokságon meg kellett küzdenünk a kvalifikációért. Azzal, hogy megnyertem a magyar bajnokságot, az idei Európa-bajnokságon mínusz hatvanhárom kilogrammos súlycsoportban, huszonnégy kilogrammos kettlebellel snatch versenyszámban profi kategóriában én fogom képviselni az országot.

– Már a gyermekei is űzik ezt a sportot. Nem kapott emiatt kritikát?

– A gyermekkettlebellt én próbálom itthon meghonosítani, és valóban már mindkét lányom űzi ezt a sportot, de természetesen a saját koruknak megfelelő súlyokkal, komoly edzés és figyelem mellett. Azt gondolom, ha tízkilós iskolatáskát kell cipelniük nap mint nap, akkor én csak segítek a négykilós kettlebellel, hogy megerősítsék a hátizmukat, jobb legyen a tartásuk. Az én gyerekeim úgy állnak, mint a nyárfák. Sem a tartásukkal, sem az állóképességükkel nincs gond.

– Egy-egy verseny előtt természetesen fontos a fizikai felkészülés, de kér lelki segítséget is?

– Amióta a lelkésznőhöz járunk a gyülekezetbe, azóta mindig elmondok egy imát a versenyek előtt. Ezt megelőzően ez nem volt szokásom, de most már úgy érzem, fontos része a felkészülésemnek.

– Adhat többletet a sportolónak, ha hisz Istenben?

– Ha valaki hisz Istenben, egészen biztos, hogy segítségül hívja minden egyes versenyén. Észre sem veszi, de elmotyog egy imát, összekulcsolja a kezét, és kéri Istent, hogy sikerüljön, segítse őt. Egyfajta lelki megnyugvás ez számomra is.

– Hogyan lehet a folyamatos versenyzést összeegyeztetni a családi élettel?

– A férjemnek tartozom emiatt hálával, mert maximálisan támogat engem, és lehetőséget biztosít arra, hogy részt vegyek a versenyeken. Amikor sportolni kezdtem, akkor leültünk, és megbeszéltük, hogy ez milyen áldozatokkal, időbeosztással jár, de persze ezt még az elején nem lehet teljesen felmérni. Ha versenyre készülök, akkor már hajnali három órakor elindulok otthonról, vagy négy órakor a házunk melletti tó körül futok, így előtte szoktam elkészíteni a reggelit, kikészítem a dolgokat, kiírom a tudnivalókat. Mire visszajövök a futásból, ők elkészülnek, és akkor újra velük vagyok, és együtt tudunk elindulni az iskolába. Minden meg van koreografálva az életünkben a gördülékenység érdekében. A lányok nem tudnak minden versenyen mellettem lenni, sem anyagi okokból, sem a korukból adódóan. Kicsik még, hogy mindig úton legyenek, de ha meg tudjuk kényelmesen oldani, akkor viszem őket, és van, hogy már ők is versenyeznek, így szívesebben jönnek.

– A férje még nem próbálta ki a kettlebellt?

– Hobbiszinten már elkezdte, de abszolút nem az én kérésemre. Azt hiszem, inkább szerette volna megismerni ezt a sportot, és részt akart venni abban, amit én most már a gyerekeinkkel együtt szeretettel és elhivatottsággal űzök. Ugyanakkor azt gondolom, mindenkinek megvan a maga sportja, csak meg kell találnia. A saját egészségünk, jó közérzetünk miatt is fontos, hogy sportoljunk. Nem létezhetünk mozgás nélkül, mert nem mindegy, hogy az időskorunkat milyen minőségben éljük.

– Jó sportolónak lenni talentum vagy kitartás kérdése?

– Úgy gondolom, hogy a tehetség Isten áldása, de soha nem azok a legnagyobb sportolók, akiknek csupán tehetségük van, ám kitartásuk nincs. Szorgalommal, kitartással, az erő feletti küzdeni akarással sokkal többet elérhet egy sportoló. A tehetséges ember nem tanul meg küzdeni, mert ha könnyen jön a siker, akkor azt könnyen is veszi, így pedig néhány verseny után vége is a sikernek. Az pedig biztos, hogy a siker nem csupán egy ember munkája. Most, hogy világversenyekre eljutok, támogat Cegléd városa és más szponzorok, amiért nagyon hálás vagyok. A sikereim mögött így a családom mellett egy másik komoly csapat áll, amely a háttérből segít.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 9–10. számában jelent meg 2018. március 11-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.

Az evangelikus.hu minden olvasója számára biztosítani szeretné a lehetőséget arra, hogy Facebook bejelentkezés után közvetlenül hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. Így a hozzászólása a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha Ön még nem regisztrált, itt megteheti: www.facebook.com. Oldalunkon a megjelenést követő egy hónapban van lehetőség kommentelni, utána lezárjuk ezt a lehetőséget. A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!