Evangélikus általános iskolások és gimnazisták keresztelkedtek

Evangélikus általános iskolások és gimnazisták keresztelkedtek

Share this content.

Szöveg és fotó: Gerlai Pál
Miskolc – Ünnepre gyűltek össze a Miskolci Evangélikus Egyházközség templomában a Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium diákjai.

2018. május 2-án a végzősök érettségi vizsga előtti utolsó tanítási napján a már-már hagyományosnak számító búcsúáhítat után négyen keresztelkedtek meg és vettek úrvacsorát. A keresztelkedőkhöz a 6. osztály tanulói közül csatlakoztak még ketten. Ők az az első osztály, mely már evangélikus általános iskolába felvételizett.

Így ismét több evangélikus lett abban az iskolánkban, amely az ország evangélikusok által talán leggyérebben lakott területén (itt 0,9% az evangélikusok aránya) végvárként áll, vagy mondhatjuk úgy is, hogy egyházunk északkeleti bástyájaként szórványgyülekezetek között, néhány anyagyülekezettel körbevéve végzi szolgálatát. Nagy öröm tehát itt egy hatos keresztelő.

2006–2007 táján az akkori iskolalelkész, Valentínyi Betti keresztelt először diákokat a miskolci evangélikus gimnáziumban. E sorok írójának, Gerlai Pálnak iskolalelkészi szolgálata során 2012-ben jött az első fecske, egy szikszói származású, végzős diáklány vette a bátorságot, hogy megkeresztelkedjen, az akkor még a fancsali evangélikus templomban tartott konfirmációi istentiszteleten.

2015-ben heten fogadták el a keresztség szentségét az érettségi előtt álló tanulók közül, 2016-ban Gerlai Pál főállású iskolalelkészi szolgálata zárásakor az akkor tanított 9. évfolyamból szintén heten és egy érettségi után levő diák keresztelkedett meg. 

A búcsúáhítaton az iskolában dolgozó katolikus, református és evangélikus hitoktatók és lelkészek köszöntek el hittancsoportjaiktól, eljöttek az osztályfőnökök és az igazgató, Vígh Roland, valamint a miskolc-belvárosi evangélikus gyülekezet lelkésze, Sándor Frigyes.

A miskolci intézményben négy borsodi evangélikus lelkész között oszlott meg ebben az évben az iskolalelkészi szolgálat, a megkeresztelt diákok fogadó gyülekezete az iskolával szomszédos miskolc-belvárosi evangélikus egyházközség, lévén mindannyian miskolciak.

A keresztelkedő diákok kérése volt, hogy ne nagy tömeg előtt, hanem bensőséges hangulatban, családjuk, barátaik, kedves tanáraik körében keresztelkedjenek meg, és vegyenek először úrvacsorát. Az esemény meghittségéből az sem tudott elvenni, hogy a nagy izgalomban a keresztelkedő diákok hitoktató lelkésze kifordítva vette fel a stóláját. 

A keresztelkedő diákok és a jelenlevő felnőttek azt az élményt vihették haza magukkal, hogy Krisztus közelében jó volt együtt lenni egy kicsi, de barátságos evangélikus család tagjaiként.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!